3 809 felszólalás
I/11424 Erkölcsi igazságtétel
DR. RÉTVÁRI BENCE közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Ház! A parlament adott felhatalmazást egy ötfős szakértői bizottságnak, hogy végezze el azt a munkát, amelyet a rendszerváltás hajnalán, elején és…
I/11358 Mi jöhet a földmutyi és a trafikmutyi után?
DR. RÉTVÁRI BENCE közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! A kormány megfelelő szakmai és jogi érvek alapján döntött úgy a pályázati értékelő bizottság szakmai észrevételeinek figyelembevételével ez év tav…
K/11460 A Facebook után a Google-t is cenzúrázná vagy blokkolná a kormány?
DR. RÉTVÁRI BENCE közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Kicsit furcsa a kérdése a képviselő úrnak, mert azt tette fel a végén, hogy a Facebook után a Google-t is blokkolni kívánja-e a kormányzat. Mennyi…
T/11473 A kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény módosításáról
DR. RÉTVÁRI BENCE (KDNP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! Tisztelt Ház! Amilyen kifogásokat az ellenzéki padsorokból hallottunk, főleg a szocialisták részéről, vagy kérdések, hiányos információk felsorolását, azt lényegében az előterjesztői expozé elmon…
Napirend előtti felszólalások
DR. RÉTVÁRI BENCE közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Mielőtt a képviselő úrnak válaszolnék, azért ne menjünk el szó nélkül a mellett az incidens mellett, ami itt a mai ülés legelején, kezdetén megtör…
Napirend előtti felszólalások
DR. RÉTVÁRI BENCE közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselők! Tisztelt Ház! Engedje meg, tisztelt képviselő úr, polgármester úr, hogy a legelején egy pozitív és egy negatív dolgot mondjak a felszólalásával kapcsolatban. A po…
Napirend előtti felszólalások
DR. RÉTVÁRI BENCE közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Azért szerintem lenne mit eredményként felmutatni, és lenne minek örülnünk is, túl azon, hogy nyilvánvalóan ez egy nemzeti gyásznap, ahogy ezt nag…
Napirend előtti felszólalások
DR. RÉTVÁRI BENCE közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Frakcióvezető Úr! Tisztelt Ház! A nemzeti összetartozás napja előtt, amikor frakcióvezető úr is a trianoni békediktátumra emlékezett, fontos azért visszaidéznünk, hogy egy olyan háb…
I/11360 Nyulak vagy nyúlások?
DR. RÉTVÁRI BENCE közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Szanyi Tibor képviselőtársunknak megköszönhetjük, hogy felolvasta az interpellációját, mert igazából be is inthetett volna, ezzel is kifejezhette…
I/11337 Az erdélyi magyar egyházak levéltárainak restitúciója
DR. RÉTVÁRI BENCE közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Az erdélyi magyar egyházak levéltárainak restitúciója kiemelten fontos kérdés nyilván a magyar kormány számára is. Ezen egyházak tulajdonából hata…
I/11151 A kommunista nyugdíjprivilégiumok felülvizsgálata
DR. RÉTVÁRI BENCE közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Ahogy ön is mondta, egy olyan munkát végez el most egy ötfős szakértői bizottság egy tavaly elfogadott törvény alapján, amely munkára igazából nem…
Napirend előtti felszólalások
DR. RÉTVÁRI BENCE közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Úgy látszik, a komlóiak is látták, hogy vannak olyan pártok, amelyek az ország ügyeivel vannak elfoglalva, és vannak olyan pártok, amelyek csak eg…
T/10902 Egyes törvényeknek az elektronikus anyakönyv kialakításával összefüggésben szükséges módosításáról
DR. RÉTVÁRI BENCE közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nagyon szépen köszönöm mindenkinek kormánypárti és ellenzéki oldalról a hozzászólásait, amiket a módosító javaslatokhoz tett. Egyértelmű számomra, hogy a javaslat lényeg…
T/10902 Egyes törvényeknek az elektronikus anyakönyv kialakításával összefüggésben szükséges módosításáról
DR. RÉTVÁRI BENCE közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm szépen a szót. A kormány által április 28-án benyújtott, az egyes törvényeknek az elektronikus anyakönyv kialakításával összefüggésben szükséges módosításáró…
T/10902 Egyes törvényeknek az elektronikus anyakönyv kialakításával összefüggésben szükséges módosításáról
DR. RÉTVÁRI BENCE közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm szépen mindenkinek az elmúlt vitában elmondott hozzászólásait. Két részre bontanám. Van a törvénynek az általános rendelkezése, amivel mindenki egyetért, úgy lá…
T/10831 Magyarország Kormánya és az Osztrák Szövetségi Kormány között a minősített adatok cseréjéről és kölcsönös védelméről szóló egyezmény kihirdetéséről
DR. RÉTVÁRI BENCE közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A képviselőtársaim már az elmúlt két évben megismerhették - minden kétséget kizáróan alaposan ismerik már - a minősített adatok védelme tárgyá…
Napirend előtti felszólalások
DR. RÉTVÁRI BENCE közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Én is azzal kezdeném, amivel képviselő úr kezdte, hogy Magyarországot nagyon sok helyről nagyon sokan támadják. De érdemes bizonyos döntéseket fel…
I/10610 Milyen konkrét eljárások esetében valósította meg a Kormány az Egyszerűsítési Program célkitűzéseit?
DR. RÉTVÁRI BENCE közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Valóban, pont egy héttel ezelőtt, a múlt hónap utolsó napján, április 30-án ért véget a kormány kétéves Magyary egyszerűsítési programja, amely ko…
T/10904 Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény módosításáról
DR. RÉTVÁRI BENCE közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A kormány a javaslatot támogatja. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokból. - Közbeszólás az MSZP soraiból: Szégyen! - Közbeszólás a Jobbik soraiból: Köszönjük!)
Napirend előtti felszólalások
DR. RÉTVÁRI BENCE közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselők! (Zaj. - Az elnök csenget.) Tisztelt Ház! Ön azt a kérdést tette fel - ami ebben a parlamentben már nyilván sok párttól, sok irányból elhangzott -, hogy hol van a pénz. (Nyakó István: A d…
A/10911 Gyilkosok szabadlábon. A törvényhozásé vagy az igazságszolgáltatásé a felelősség?
DR. RÉTVÁRI BENCE közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Valóban mindannyiunkat megdöbbentenek ezek a különös kegyetlenséggel elkövetett bűncselekmények, és nyilvánvalóan mindenki azért igyekszik dolgozn…
A/10911 Gyilkosok szabadlábon. A törvényhozásé vagy az igazságszolgáltatásé a felelősség?
DR. RÉTVÁRI BENCE közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nemcsak a közvélemény van felháborodva, hanem mindannyian szerintem itt a teremben, amikor ilyet tapasztalunk. Ön is nagyon jól tudja, hogyha azt kér…
Napirend előtti felszólalások
DR. RÉTVÁRI BENCE közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Hadd kezdjem a felszólalásomat az imént már idézett Serédi Jusztinián jelmondatával, amit a Szentírásból vett, egész konkrétan János evangéliumából: "A szeretetben nincs félelem. A tökéletes szeretet kizárja a…
T/10593 Egyes törvényeknek az Alaptörvény negyedik módosításával összefüggő módosításáról
DR. RÉTVÁRI BENCE közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Igazából egy technikai dolgot szeretnék csak mondani. Mindnyájan látták, hogy a kormány indítványozta a mai napon, hogy módosítsuk valamelyest a mai nap napirendjét, méghozzá a…
T/10593 Egyes törvényeknek az Alaptörvény negyedik módosításával összefüggő módosításáról
DR. RÉTVÁRI BENCE közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Nagyon röviden reagálnék a felvetésekre. A Pp.-módosító javaslatok egyértelműen az ügyek gyorsítását jelentik, hogy sem a beavatkozás, sem más jogintézményt ne lehessen úgy használni, hogy az visszaélésszerű j…
H/10766 Viviane Reding, az Európai Bizottság jogérvényesülés, alapvető jogok és uniós polgárság biztosának a Tobin-ügyben tett lépéseivel kapcsolatos kérdésekről szóló jelentés elfogadásáról
DR. RÉTVÁRI BENCE közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm szépen mindenkinek a vitában elmondott hozzászólását. Arra felhívom a figyelmet ismételten, hogy ez egy olyan ügy, amelyben minden kormány egyetértett, 2003 óta minden…
T/10594 A statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény módosításáról
DR. RÉTVÁRI BENCE közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Nagyon szépen köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Az elmúlt időszakban történt jogszabályváltozásokkal, valamint az uniós adatszolgáltatási kötelezettségeink te…
T/10594 A statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény módosításáról
DR. RÉTVÁRI BENCE közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Gyorsan reagálnék a képviselő asszony által elmondottak közül két dologra nagyon röviden. Az egyik ennek a jogszabály-módosításnak az indoka. Ez kifejezetten az európai…
T/10594 A statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény módosításáról
DR. RÉTVÁRI BENCE közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm szépen mindenkinek a vitában elmondott véleményét. Többek inkább szerintem kicsit a túlzott üldöztetési hajlamukról adtak tanúbizonyságot, mintsem a hatályos sz…
J/10517 Viviane Reding, az Európai Bizottság jogérvényesülés, alapvető jogok és uniós polgárság biztosának a Tobin-ügyben tett lépéseivel kapcsolatos kérdésekről H/10766 Viviane Reding, az Európai Bizottság jogérvényesülés, alapvető jogok és uniós polgárs
DR. RÉTVÁRI BENCE közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Marci ma 18 éves lenne, Petra pedig 15 éves. Ők voltak az a két gyermek, akiket Tobin úr elütött egy balesetben 13 évvel ezelőtt. Őróluk mondt…