3 809 felszólalás
K/4268 Miért kötelező még mindig a szakdolgozói és gyógyszerészi kamarai tagság?
RÉTVÁRI BENCE belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! A magyar kormány alapvetően partnerségre törekszik a kamarákkal, és azt szeretnénk elérni, hogy mind a kormány, mind a kamarák is a tagságért dolgozzanak, ezért igyekeztünk az ő hely…
Napirend előtti felszólalások
RÉTVÁRI BENCE belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Ház! Önök ugyanezt művelték a járványidőszak alatt is, akkor azt mondták, hogy nem ülésezik a magyar parlament, miközben itt üléseztünk. Most sem tesznek mást (Soltész Miklós: Hazudn…
Napirend előtti felszólalások
RÉTVÁRI BENCE belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr, Árnyékminiszter Úr! Tisztelt Ház! Ön azzal kezdte a különbségtételt az önök politikai közössége és a miénk között, hogy mi a rendszerváltás utáni történelem egyik lezárt fejezete leszünk. Ez valób…
Napirend előtti felszólalások
RÉTVÁRI BENCE belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! 2015 óta látjuk, hogy egy olyan korszakát éljük Európa történelmének, amelyik egy óriási bevándorlási hullámmal jár. Azt láthatjuk, hogy most már lassan egy évtizede Európa határain…
T/4255 A pedagógusok új életpályájáról
RÉTVÁRI BENCE belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Varga Zoltán képviselő úr azzal kezdte, hogy kevesli a gyurcsányozást a Házban, ezért önmaga kezdett gyurcsányozásba. Magam is meglepődtem, hogy ön milyen éles kritikával illette bur…
T/4255 A pedagógusok új életpályájáról
RÉTVÁRI BENCE belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Ház! Tízéves vita a tankötelezettségi korhatár, amit felmelegített képviselő asszony. Lássunk már egy kicsit tisztábban annál, amit ön mond, mint ez a dohos, félelemkeltő légkör és a…
T/4255 A pedagógusok új életpályájáról
RÉTVÁRI BENCE belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Köszöntjük Varju képviselőt is itt a vitában. Olyan dolgokat mondott, ami kapcsán úgy gondoltam, hogy mindenképpen szót kérek, mert egyrészről nekünk nagyon fontos a korszerű magyar oktatás, mi ebben nagyo…
T/4255 A pedagógusok új életpályájáról
RÉTVÁRI BENCE belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Olyan kedves szavakkal illetett, hogy nem tudtam nem gombot nyomni, hogy reagáljak sok mindenre, amit elmond. Kezdem a végével, a harcvívással az Unióval vagy Unión belül. Itt van több ország, 27 ország különböző érdekekkel, különböző m…
T/4255 A pedagógusok új életpályájáról
RÉTVÁRI BENCE belügyminisztériumi államtitkár: Minden kérése így teljesüljön a képviselő úrnak! Valóban érdekes kérdést vetett föl, de ha a felszólalás egészét nézzük, akkor ön tulajdonképpen a törvényjavaslat mellett érvelt, mert azt támasztotta alá, hogy az, amit a törvényjavaslat visszahoz a közn…
T/4255 A pedagógusok új életpályájáról
RÉTVÁRI BENCE belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Varju képviselő úr reakciójára reagálnék. Költségvetési átcsoportosítás. Sokszor él a baloldal az elmúlt 13 évben azzal a fordulattal, lehetőséggel, javaslattal, hogy azt mondja, hogy a kormány vegyen el innen valamit, és tegye á…
T/4255 A pedagógusok új életpályájáról
RÉTVÁRI BENCE belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Nem pusztán önnek szánom, hanem általában mondanám, ami lehet, hogy nem csak engem zavar az elmúlt hónapok vitáiból, hogy amikor a baloldalt vagy a baloldalhoz köthető szervezeteket…
T/4181 Magyarország 2024. évi központi költségvetéséről
RÉTVÁRI BENCE belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A képviselő úrnak nem a választókerületi, hanem az oktatási felvetéseire reagálnék, és engedje meg, hogy az ön politikai szólamaival szemben számokat és tényeket mondjak! Ahogy már sokszor elhangzott, hábo…
Napirend előtti felszólalások
RÉTVÁRI BENCE belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselők! Tisztelt Ház! A kormány számára nagyon fontos, hogy akik kórházban vannak, iskolákban vannak, minél jobb körülmények között legyenek, ezért is volt fontos számunkra a kórházak felújítása is az elmúl…
Napirend előtti felszólalások
RÉTVÁRI BENCE belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Lehet, hogy oktatásügyi kérdésekkel nem önhöz fordulnánk, de kioktatásból jeles volt ön, tisztelt képviselő úr. Elmondta, hogy lenézi a rendőröket, lenézi a gyári dolgozókat, lenéz m…
Napirend előtti felszólalások
RÉTVÁRI BENCE belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Hadd hívjam fel a figyelmet az ön felszólalásának első és negyedik perce közötti 180 fokos fordulatra és teljes ellentétre! Ugyanis azt mondta a negyedik perc környékén, hogy eljárt…
Napirend előtti felszólalások
RÉTVÁRI BENCE belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Ház! Még egyszer elnézést kérek, hogy beleszóltam, de valóban véletlenül elharapta azt a kicsike szót képviselő asszony, hogy konszenzussal vagy konszenzusra törekedve. (Kunhalmi Ágn…
Napirend előtti felszólalások
RÉTVÁRI BENCE belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! A védőnők napján nagyon helyénvaló, hogy különösen is odafigyelmünk a védőnőkre, megköszönjük az ő munkájukat, megköszönjük azt, hogy valóban a gyermek megfoganása után, vagy sokszor…
Napirend előtti felszólalások
RÉTVÁRI BENCE belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Ház! Nem tudott mást tenni a felszólalása végén, mint fenyegetni. (Szabó Timea: Nem!) Önök ehhez értenek, ezt teszik, úgy látszik, ezt teszik: fenyegetnek, fenyegetik a kormánypártot…
Napirend előtti felszólalások
RÉTVÁRI BENCE belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Frakcióvezető Úr! Tisztelt Ház! Miközben múlt csütörtök délelőtt a világ szinte minden országában részvétüket fejezték ki a politikusok, amiért Franciaországban egy szír migráns kisgyermekekre támadt, őket kése…
I/4006 Mit akarnak a traumatológiával Zala vármegyében?
RÉTVÁRI BENCE belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Azt hiszem, fontos, hogy mindenhol, az ország minden pontján az emberek azt érezzék, hogy megfelelő egészségügyi ellátásban részesülhetnek. Ezért is fontos számunkra, hogy míg a balo…
I/4258 Mikor lesz nálunk is vegyszer permetezése helyett biológiai szúnyoggyérítés?
RÉTVÁRI BENCE belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Ház! Bízom benne, hogy felszólalása egy ilyen közbeszerzési időszakban nem egy gazdasági nyomásgyakorlás, hogy kit kellene bevonni ebbe a cégek közül, és kit nem, hanem valóban önt n…
I/4257 Mit kíván tenni a Kormány?
RÉTVÁRI BENCE belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Azt hittem, hogy ön az interpelláció megfogalmazása után elolvasta a mentőszolgálatnak és a tárcának is a közleményét, hiszen akkor nem futna bele egy ilyen kérdésbe, de úgy látszik,…
A/4307 Mit gondol erről, Miniszter Úr?
RÉTVÁRI BENCE belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Jó hírrel szolgált, képviselő úr, ön azt mondta, hogy olyan intézkedést szeretne, amely segít abban, hogy a fiatal, pályakezdő tanárok minél inkább a pedagóguspályán maradjanak, és n…
A/4307 Mit gondol erről, Miniszter Úr?
RÉTVÁRI BENCE belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Ön azt mondta, hogy azért ne jöjjön Magyarországra az EU-s pénz, mert majd itt ellopják Magyarországon. Hát, nézzük! Az a párt, amelyet Simicska Lajos pár hónap alatt fel tudott vásárolni (Fel…
K/4138 Meddig hizlalják még a kormányzatot?
RÉTVÁRI BENCE belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Ön egyszerre követel tehát kevesebb tárcát meg több tárcát is, hiszen felsorolta, hogy milyen tárcákat hoznának még létre a kormányzaton belül. De visszatérve a kezdetekhez: valóban…
K/4273 Miért titkolják a szociális szektor statisztikáit és mikor kapnak béremelést a szociális dolgozók?
RÉTVÁRI BENCE belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Két dologra kérdezett rá. Az egyik az adatokhoz való hozzáférés, a második pedig a bérkérdés a szociális szférában. Egyrészről, ha olyan választ kap, amiben egy URL-cím van, akkor ma…
T/3757 A hivatásos szolgálati jogviszonnyal összefüggő, valamint a nyilvántartásokkal kapcsolatos egyes törvények módosításáról
RÉTVÁRI BENCE belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Bízom benne, hogy azért nem volt túl sok hozzászólás, mert mindenki egyetértett mind az alapjavaslattal, mind pedig az azóta való módosításokkal. Ez nyilván az adatkezeléseket so…
T/4029 A vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény módosításáról
RÉTVÁRI BENCE belügyminisztériumi államtitkár: Később.
T/4029 A vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény módosításáról
RÉTVÁRI BENCE belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Örülök, hogy mind az általános vitában, mind pedig most, a második vitában is azért alapvetően támogató hozzászólások voltak. Nyilvánvalóan mindenkinek megvannak a maga megjegyzései, amelyeket…
K/4132 Mit tesz a kormány a demenciával küzdő betegekért?
RÉTVÁRI BENCE belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! A demencia valóban olyan kérdés, amivel egyre több magyar család szembesül, egyre többen találkoznak vele akár rokonság, ismerősök körében, és valóban egyre több idős honfitársunk ig…