465 felszólalás
Az ülés napirendjének megállapítása
ROGÁN ANTAL (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök asszony. Szeretném arra kérni az elnök asszonyt, hogy mind a napirend-kiegészítés, mind pedig a napirend esetében gombnyomással határozzon a Ház.
T/10 A Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolásáról
ROGÁN ANTAL, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Már az ókor óta ismert az, hogy ha valaki egy fogathajtó versenyen indul, akkor nemcsak a kocsist, de a fogatot és a lovakat is önmaga választja. Így természetesen azt…
A/5420 Beváltotta-e a diákhitel a hozzáfűzött reményeket?
ROGÁN ANTAL (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! A Magyar Szocialista Párt és a Szabad Demokraták Szövetsége kormányát a diákok a diákbarát politikáról, azaz a tandíj bevezetéséről ismerhették meg, ezzel szemben a polgári kormány a tandíj eltörlés…
A/5420 Beváltotta-e a diákhitel a hozzáfűzött reményeket?
ROGÁN ANTAL (Fidesz): Köszönöm szépen, miniszter úr. Bizonyára ön is hallott arról, hogy a Magyar Szocialista Párt és az SZDSZ kormányzásának utolsó hónapjaiban az MSZP és az SZDSZ is próbálkozott egy sajátos diákhitel-konstrukció bevezetésével, ezt azonban a diákok maguk minősítették azzal, hogy mi…
Napirend előtti felszólalások
ROGÁN ANTAL (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! 2001 novemberét írjuk ezekben a napokban, azaz - mint önök is tudják - már jó néhány hónapja elkezdődött a huszonegyedik század (Dr. Kökény Mihály: Hú, de nagy megállapítás.), ennek ell…
T/4644 A foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény, a Bérgarancia Alapról szóló 1994. évi LXVI. törvény, a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és végelszámolásról szóló 1991. évi IL. törvény, valamint
ROGÁN ANTAL (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Csak jelezni szeretném, hogy a 16. pontban az ajánlásban szereplő módosító indítványomat visszavonom.
A/5023 ÁPV Rt. múltbeli ügyei
ROGÁN ANTAL (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Akik az elmúlt hetekben nyomon követték a sajtónak az ellenzéki politikusok megnyilvánulásairól szóló híradásait, azok tapasztalhatták, hogy az MSZP és az SZDSZ megkezdte kampányát Orbán Viktor miniszter…
A/5023 ÁPV Rt. múltbeli ügyei
ROGÁN ANTAL (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Többen tapasztalhattuk egy hete a televízió adását figyelve, hogy amikor Pokorni Zoltán, a Fidesz elnöke és Nagy Sándor, az MSZP frakcióvezetője vitáztak egymással, és Pokorni Zoltán fel találta hánytorgatni a…
Napirend előtti felszólalások
ROGÁN ANTAL (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Aki az elmúlt hetekben nyomon követte a sajtónak az ellenzéki politikusok megnyilvánulásairól szóló híradásait, az tisztában van azzal, hogy az MSZP és az SZDSZ megkezdte a választási kampányt. (Derültség és moraj az elle…
I/4187 Kíván- fellépni a minisztérium a 40 év felettieket súlyosan diszkrimináló munkáltatókkal szemben?
ROGÁN ANTAL (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Bizonyára önök közül is többen emlékeznek arra, hogy ennek a bizonyos interpellációnak a témája a Budapesti Közlekedési Vállalat egyik álláshirdetése volt, amelyben nyílt diszkriminációt valósít…
I/4187 Kíván- fellépni a minisztérium a 40 év felettieket súlyosan diszkrimináló munkáltatókkal szemben?
ROGÁN ANTAL (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Nagy meglepetéssel kellett konstatálnom, hogy ezek szerint az ellenzéki padsorokban nagyon nehezen tudják megemészteni azt a tényt, hogyha egy fiatal ember a 40 év felettiek védelme érdekében szólal meg. (Zaj, közbesz…
I/4187 Kíván- fellépni a minisztérium a 40 év felettieket súlyosan diszkrimináló munkáltatókkal szemben?
ROGÁN ANTAL (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Szintén csak a tények kedvéért kívánom leszögezni, hogy egy interpelláció kettős életet él: egyrészt van egy elhangzás előtti, majd egy elhangzás utáni élete, de elhangzás előtt le szokás adni írásban. Írásban le…
Napirend előtti felszólalások
ROGÁN ANTAL (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A közelmúltban a Magyar Fejlesztési Bankról szóló törvényt fogadott el a Ház. Ennek elfogadásával Magyarország is csatlakozott azon európai országok sorához, ahol az állam gazdaságpolitikai szerepvállalását már régen nem…
Napirend előtti felszólalások
ROGÁN ANTAL (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Aki a kicsit nem becsüli, az a nagyot nem érdemli. Bizonyára ezen közmondás ismerete vezérelte Kovács Tibor MSZP-s képviselőtársunkat, aki másodállásban a MOL Rt. tanácsadója, havi 100 ezer…
T/4083 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról T/4084 A Magyar Nemzeti Bankról
ROGÁN ANTAL (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Azt hiszem, nem fogja sok meglepetés érni a jelenlévőket itt a teremben, hiszen jelentős részben ugyanazokat az érveket szeretném és fogom is megismételni, amelyek az általános vita első szakaszában a vezérszónoklati rend…
T/4083 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról T/4084 A Magyar Nemzeti Bankról
ROGÁN ANTAL (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Két dologra szeretnék reagálni. Az egyik Bauer képviselő úrtól az, hogy mennyiben térünk vissza az 1991-es jegybanktörvényhez. Valóban, én úgy gondolom, hogy a visszatérés részleges. Részleges, mert az idő az 1991-es…
Napirend előtti felszólalások
ROGÁN ANTAL (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! Bizonyára ismerik a mondást: rablóból lesz a legjobb pandúr. 1990-ben ennek jegyében többen bíztunk a magyar munkavállalói képviseletek megújulásában. Több mint tíz esztendő elteltével a magyar munkavál…
T/4083 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról T/4084 A Magyar Nemzeti Bankról
ROGÁN ANTAL, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A külső szemlélő számára az elmúlt tíz esztendő valószínűleg úgy néz ki tömören megfogalmazva, hogy új jegybankelnök, új jegybanktörvény. Hiszen az elmúlt tíz esztendőben - ellentétbe…
I/4187 Kíván- fellépni a minisztérium a 40 év felettieket súlyosan diszkrimináló munkáltatókkal szemben?
ROGÁN ANTAL (Fidesz): Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! A diszkrimináció nem szép dolog, minden körülmények között fel kell lépni ellene, akár nemre, bőrszínre, vallási vagy politikai meggyőződésre vagy netán életkorra nézve alkalmazzák. Ennek jegyében szólt néhány héttel ezelőtt itt,…
I/4187 Kíván- fellépni a minisztérium a 40 év felettieket súlyosan diszkrimináló munkáltatókkal szemben?
ROGÁN ANTAL (Fidesz): Tisztelt Államtitkár Úr! Ami a fővárosban történt, az példa nélkül álló eset. Nemcsak azért, mert szabálysértésről és törvénysértésről beszélünk, hanem azért, mert az ország legnagyobb önkormányzatának legnagyobb munkáltatója közpénzen feladott álláshirdetésben nyílt diszkrimin…
T/3934 A hírközlésről
ROGÁN ANTAL, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ma Magyarországon a távközlési szektorban nincs verseny. Monopóliumok vannak, monopóliumok, amelyeket koncessziós szerződések szabályoznak. Mon…
Napirend előtti felszólalások
ROGÁN ANTAL (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Nem olyan régen, az előző hét szombatján szakszervezeti demonstrációt tartottak Budapesten. Azon szakszervezetek, amelyeknek vezetői 1949 után Magyarországon az egypártrendszer talpnyalóiként tönkretették, lejáratták - úg…
Napirend előtti felszólalások
ROGÁN ANTAL (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Egy politikus és egy üzletember levelezése normális esetben nem tartozik a nyilvánosság elé. Ha az üzletember börtönben ül (Bauer Tamás: Schlecht Csaba...!), és a szóban forgó politikus pedig az akkori vezet…
J/3608 A Magyar Nemzeti Bank kereskedelmi banki tevékenységével kapcsolatos vizsgálat eredményéről H/3612 A Magyar Nemzeti Bank kereskedelmi banki tevékenységével kapcsolatos vizsgálat eredményéről és a szükséges teendőkről
ROGÁN ANTAL (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Szinte napra pontosan, valamivel kevesebb, mint tíz esztendővel ezelőtt került elfogadásra itt, a Házban a Magyar Köztársaság első szabadon választott Országgyűlése által az a jegybanktörvény, amely hosszú idő után valóba…
H/3445 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994.(IX.30.) Ogy. határozat módosításáról T/3447 Az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló 1990. évi LV. törvény módosításáról
ROGÁN ANTAL, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény tárgyalása során a képviselői vagyonbevallás intézményének új szabályozásáról tárgyal a tisztelt Ház. Minden törvény általános vitáj…
Napirend előtti felszólalások
ROGÁN ANTAL (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Magyar Köztársaság kormánya - élve a parlament felhatalmazásával - az előző héten hozott döntésével 2001. január 1-jétől 40 ezer forintra emelte a minimálbért. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Helyes! - Szórványos taps a Fidesz soraiból.) A kor…
I/3358 A megkülönböztető jelzések használatának szigorításáról
ROGÁN ANTAL (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Az elmúlt tíz évben számtalan olyan közlekedési baleset fordult elő, amelyben megkülönböztető jelzést használó gépjármű is érintve volt. Ezek közül a legemlékezetesebb és egyben mind ez idáig a legsúlyosabb Gál Zoltánnak, az Ors…
I/3358 A megkülönböztető jelzések használatának szigorításáról
ROGÁN ANTAL (Fidesz): Tisztelt Miniszter Úr! A kék lámpát használó gépkocsik súlyosabb vagy egyéb kimenetelű baleseteinek elszaporodása következtében egy évvel ezelőtt adott a miniszterelnök utasítást a még előző ciklusban született jogszabályok szigorítására, illetve módosítására. Bízom abban, hogy…
Napirend előtti felszólalások
ROGÁN ANTAL (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Fidesz-Magyar Polgári Párt választási programjában kiemelt figyelmet fordított a felsőoktatásra és a felsőoktatásban tanulók helyzetére. Világosan megfogalmaztuk, hogy Magyarország gazdasági versenyképességében, társada…
Napirend előtti felszólalások
ROGÁN ANTAL (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Mindannyiunk által jól ismert Mátyás-kori népmese a gyevi bíró története. A népmesei Gyeviben mindenki köteles volt adót fizetni, kivéve a gyevi bírót. Mindenki köteles volt a templomba az…