5 683 felszólalás
Ülésnap lezárása
ELNÖK: Köszönjük, képviselő asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! A napirend utáni felszólalások végére értünk. Megköszönöm a munkájukat. Az Országgyűlés jövő héten kedden 11 órakor folytatja az ülését. Az ülésnapot bezárom.
T/9932 A termelőszövetkezeti földhasználati jog alatt álló földrészletek tulajdonjogának rendezéséről és egyes földügyi tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK : Köszönjük, képviselő úr. Én is köszöntöm képviselőtársaimat. Ezzel a vezérszónoki felszólalások végére értünk. Most további felszólalások következnek. Steinmetz Ádám lesz a következő felszólaló. Font Sándor, Apáti István és Z. Kárpát Dániel fog majd utána következni. Megadom a szót Steinmetz…
T/9932 A termelőszövetkezeti földhasználati jog alatt álló földrészletek tulajdonjogának rendezéséről és egyes földügyi tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönjük, képviselő úr. Most megadom a szót Font Sándor képviselő úrnak. Őt majd Apáti István és Z. Kárpát Dániel fogja követni.
T/9932 A termelőszövetkezeti földhasználati jog alatt álló földrészletek tulajdonjogának rendezéséről és egyes földügyi tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönjük, képviselő úr. Vadai Ágnes képviselő asszonynak van kétperces hozzászólási lehetősége máris.
T/9932 A termelőszövetkezeti földhasználati jog alatt álló földrészletek tulajdonjogának rendezéséről és egyes földügyi tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönjük, képviselő asszony. Most megadom a szót Apáti István képviselő úrnak, akit majd Z. Kárpát Dániel képviselő úr fog követni.
T/9932 A termelőszövetkezeti földhasználati jog alatt álló földrészletek tulajdonjogának rendezéséről és egyes földügyi tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönjük, képviselő úr. Most megadom a szót Z. Kárpát Dániel képviselő úrnak, akit majd kétperces hozzászólásra Steinmetz Ádám fog követni.
T/9932 A termelőszövetkezeti földhasználati jog alatt álló földrészletek tulajdonjogának rendezéséről és egyes földügyi tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönjük, képviselő úr. Kétperces hozzászólásra megadom a szót Steinmetz Ádám képviselő úrnak, akit majd Font Sándor képviselő úr fog követni ugyancsak kétperces hozzászólásra.
T/9932 A termelőszövetkezeti földhasználati jog alatt álló földrészletek tulajdonjogának rendezéséről és egyes földügyi tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönjük, képviselő úr. Font Sándor képviselő úrnak adom meg a szót.
T/9932 A termelőszövetkezeti földhasználati jog alatt álló földrészletek tulajdonjogának rendezéséről és egyes földügyi tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönjük, képviselő úr. Most Apáti István képviselő úrnak adom meg a szót normál időkeretben.
T/9932 A termelőszövetkezeti földhasználati jog alatt álló földrészletek tulajdonjogának rendezéséről és egyes földügyi tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönjük, képviselő úr. Most Vadai Ágnes képviselő asszonynak adom meg a szót két percre, akit majd Magyar Zoltán képviselő úr fog követni két percben.
T/9932 A termelőszövetkezeti földhasználati jog alatt álló földrészletek tulajdonjogának rendezéséről és egyes földügyi tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönjük, képviselő asszony. Magyar Zoltán képviselő úré a szó.
T/9932 A termelőszövetkezeti földhasználati jog alatt álló földrészletek tulajdonjogának rendezéséről és egyes földügyi tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönjük, képviselő úr. Kérdezem, hogy kíván‑e még valaki hozzászólni a vitához. (Senki nem jelentkezik.) Nem látok jelentkezőt, így az általános vitát lezárom. Megkérdezem Nagy István miniszter urat, kíván‑e zárszót mondani. (Dr. Nagy István szólásra emelkedik.) Jelzi, hogy igen. Öné a szó,…
T/9934 Egyes közigazgatási tárgyú törvények módosításáról, valamint ingyenes vagyonjuttatásról
ELNÖK: Köszönjük, miniszter úr. Tisztelt Országgyűlés! A módosító javaslatok benyújtására csütörtökön 16 óráig van lehetőség. Most soron következik az egyes közigazgatási tárgyú törvények módosításáról, valamint ingyenes vagyonjuttatásról szóló előterjesztés általános vitája a lezárásig. A kormány-e…
T/9934 Egyes közigazgatási tárgyú törvények módosításáról, valamint ingyenes vagyonjuttatásról
ELNÖK: Köszönjük, államtitkár úr. Most a vezérszónoki felszólalások következnek. Elsőként megadom a szót Salacz Lászlónak, a Fidesz képviselőcsoportja vezérszónokának, akit majd Varga-Damm Andrea, Vejkey Imre és Bangóné Borbély Ildikó fog követni. Öné a szó, képviselő úr.
T/9933 Az egyházak szociális és gyermekvédelmi ellátások terén betöltött szerepének megerősítéséről
ELNÖK : Köszönjük, államtitkár úr. A módosító javaslatok benyújtására csütörtökön 16 óráig van lehetőség. Most soron következik az egyházak szociális és gyermekvédelmi ellátások terén betöltött szerepének megerősítéséről szóló előterjesztés általános vitája a lezárásig. A kormány-előterjesztés T/993…
T/9933 Az egyházak szociális és gyermekvédelmi ellátások terén betöltött szerepének megerősítéséről
ELNÖK: Köszönjük, államtitkár úr. Most megadom a szót Kovács Sándornak, a Fidesz képviselőcsoportja vezérszónokának.
T/9933 Az egyházak szociális és gyermekvédelmi ellátások terén betöltött szerepének megerősítéséről
ELNÖK: Köszönjük, képviselő úr. Most megadom a szót Csányi Tamás képviselő úrnak, akit majd Szászfalvi László, Korózs Lajos és Sebián-Petrovszki László fog követni.
T/9933 Az egyházak szociális és gyermekvédelmi ellátások terén betöltött szerepének megerősítéséről
ELNÖK: Köszönjük, képviselő úr. Megadom a szót Szászfalvi László képviselő úrnak, akit Korózs Lajos, Sebián-Petrovszki László és Ungár Péter fog követni.
T/9933 Az egyházak szociális és gyermekvédelmi ellátások terén betöltött szerepének megerősítéséről
ELNÖK: Köszönjük, képviselő úr. Most megadom a szót Korózs Lajos képviselő úrnak, akit Sebián-Petrovszki László, Ungár Péter és Kocsis-Cake Olivio fog követni.
T/9933 Az egyházak szociális és gyermekvédelmi ellátások terén betöltött szerepének megerősítéséről
ELNÖK: Köszönjük, képviselő úr. Most megadom a szót Sebián-Petrovszki László úrnak, akit majd Ungár Péter és Kocsis-Cake Olivio fog követni.
T/9933 Az egyházak szociális és gyermekvédelmi ellátások terén betöltött szerepének megerősítéséről
ELNÖK: Köszönjük, képviselő úr. Most megadom a szót Ungár Péter képviselő úrnak, és ha itt van, akkor Kocsis-Cake Olivio lesz még hozzászóló.
T/9933 Az egyházak szociális és gyermekvédelmi ellátások terén betöltött szerepének megerősítéséről
ELNÖK: Köszönjük, képviselő úr. Kétperces hozzászólásra jelentkezett Kovács Sándor képviselő úr. Öné a szó.
T/9933 Az egyházak szociális és gyermekvédelmi ellátások terén betöltött szerepének megerősítéséről
ELNÖK: Köszönjük, képviselő úr. Kétperces hozzászólásra Keresztes László Lórántnak adom meg a szót.
T/9933 Az egyházak szociális és gyermekvédelmi ellátások terén betöltött szerepének megerősítéséről
ELNÖK: Köszönjük, képviselő úr. Szászfalvi László képviselő úrnak adom meg a szót két percben.

ELNÖK: Köszönjük, képviselő úr. Ungár Péter képviselő úrnak adom meg a szót normál időkeretben.
T/9933 Az egyházak szociális és gyermekvédelmi ellátások terén betöltött szerepének megerősítéséről
ELNÖK: Köszönjük, képviselő úr. Kovács Sándor képviselő úrnak adom meg a szót normál időkeretben.
T/9933 Az egyházak szociális és gyermekvédelmi ellátások terén betöltött szerepének megerősítéséről
ELNÖK: Köszönjük, képviselő úr. Szászfalvi László képviselő úrnak adom meg a szót két percben.
T/9933 Az egyházak szociális és gyermekvédelmi ellátások terén betöltött szerepének megerősítéséről
ELNÖK: Köszönjük, képviselő úr. Keresztes László Lóránt képviselő úrnak adom meg a szót két percben.
T/9933 Az egyházak szociális és gyermekvédelmi ellátások terén betöltött szerepének megerősítéséről
ELNÖK: Köszönjük, képviselő úr. Szászfalvi László képviselő úrnak adom meg a szót szintén két percben.
T/9933 Az egyházak szociális és gyermekvédelmi ellátások terén betöltött szerepének megerősítéséről
ELNÖK: Köszönjük, képviselő úr. Kérdezem, hogy kíván‑e még valaki hozzászólni a vitához. (Nincs jelentkező.) Nem látok jelentkezőt, így az általános vitát lezárom. Megkérdezem államtitkár urat, hogy kíván‑e reagálni, a zárszót elmondani. (Jelzésre:) Öné a szó, államtitkár úr.