395 felszólalás
Napirend előtti felszólalások
SZABÓ REBEKA (Párbeszéd): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Urak! Tisztelt Képviselőtársaim! Láttuk, hogy a kormány 2023-as költségvetése nemcsak megszorításokra épül, de nagyon hiányzik belőle a zöldszemlélet, nem foglalkozik egyáltalán a környezeti kihívásokkal. A Párbeszéd ezért 306…
I/378 Miért veszik el tőlünk a Balatont?
SZABÓ REBEKA (Párbeszéd): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Kérdezem, önök szerint vajon minden rendben van‑e a Balatonnál. A nádasok területe nő, a turisztikai beruházások pedig az ott lakók és az átlagos turisták igényei szerint épülnek-e? Tavaly, ugye,…
I/378 Miért veszik el tőlünk a Balatont?
SZABÓ REBEKA (Párbeszéd): Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Sajnos, nem tudom elfogadni ezt a választ. Nagyon örülök, hogy ön ismertette nekem a területrendezési tervről szóló törvény passzusait, csak sajnos ezt a törvényt szerintem önök nem igazán tartják be. Azt mondja, hogy el…
T/152 Magyarország 2023. évi központi költségvetéséről
SZABÓ REBEKA (Párbeszéd): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Azt hiszem, hogy ahogyan az előbb hallgattam a fideszes és KDNP-s felszólalásokat, megint csak bebizonyosodott, hogy egy egészen másik mozit nézünk. Mi is áttekintettük ezt a jövő évi költségvetést, és az az igazs…
A/342 Miért van még mindig 50 helyettesítésre kijelölt növényvédő hatóanyag engedélyezve Magyarországon?
SZABÓ REBEKA (Párbeszéd): Elfogadom, köszönöm, elnök úr.
A/342 Miért van még mindig 50 helyettesítésre kijelölt növényvédő hatóanyag engedélyezve Magyarországon?
SZABÓ REBEKA (Párbeszéd): Köszönöm szépen. Örülök, hogy a múltkori válaszhoz képest most már sikerült jobban utánanézni a konkrétumoknak, és nagyon szépen köszönöm államtitkár úrnak, hogy jelezte, már csak 46 ilyen hatóanyag van. De ahogy felsoroltam, Ausztriában és Szlovéniában már csak 30, tehát a…
K/324 Hogyan kívánja kezelni az élelmiszerválságot a kormány?
SZABÓ REBEKA (Párbeszéd): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Oroszország Ukrajna elleni agressziójának egyik legkézzelfoghatóbb gazdasági hatása lehet az egyre fenyegetőbb élelmiszerválság. Az élelmiszer-önrendelkezés egyik kiemelt eszköze a stratég…
Napirend előtti felszólalások
SZABÓ REBEKA (Párbeszéd): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Reménykeltő lépés volt, amikor 2020 őszén az agrárminiszter állatvédelmi biztost nevezett ki. Aztán létrejött a Nemzeti Állatvédelmi Tanács is, bár ide az állatvédő civil szervezetek mindössze egyetlen személyt…
A/187 Mit tesznek azért, hogy a magyar zöldségek és gyümölcsök valóban biztonságosak legyenek?
SZABÓ REBEKA (Párbeszéd): Elfogadom a válaszadó személyét.
A/187 Mit tesznek azért, hogy a magyar zöldségek és gyümölcsök valóban biztonságosak legyenek?
SZABÓ REBEKA (Párbeszéd): Tisztelt Államtitkár Úr! Jól hangzik ez a rémhírterjesztés, csak akkor úgy néz ki, hogy az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság terjeszt rémhíreket, illetve a Nébih, aki nekik adatokat szolgáltat. Ugyanis ezeket az adatokat nézték át a 2011-től ’19-ig tartó időszakra vonatk…
Napirend előtti felszólalások
SZABÓ REBEKA (Párbeszéd): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A klímaválság és az élővilág válsága a XXI. század társadalmának legnagyobb kihívásai között van. A hatásai veszélyeztetik az emberek mindennapi életét, extrém szárazságot, viharokat, ökológiai katasztrófákat…
T/13219 A Városliget megújításáról és fejlesztéséről
SZABÓ REBEKA (független): Köszönöm szépen a szót. Csak röviden, Papcsák képviselőtársam az előbb azt mondta, hogy vannak hatástanulmányok, vagy valami ilyesmi szót használt. (Dr. Papcsák Ferenc: Elképzelések.) Igen, itt szeretném jelezni, hogy Baán László azt mondta, hogy hatástanulmányok, nemcsak m…
T/13219 A Városliget megújításáról és fejlesztéséről
SZABÓ REBEKA (független): Köszönöm szépen a szót. Ez egy mellékvágány, és talán nem is kell válaszolnom, de most nem tudom megállni. Kedves Koszorús László Képviselőtársam! Hol volt ön az elmúlt három és fél évben? Szeretnék tisztelettel érdeklődni, hogy el tudja-e nekem mondani, vajon az ellenzéki…
T/13219 A Városliget megújításáról és fejlesztéséről
SZABÓ REBEKA (független): Köszönöm szépen a szót. Kedves Képviselőtársaim! Nagyon sok minden elhangzott már, és hogy őszinte legyek, azokra a rendkívül arrogáns és pökhendi, személyeskedő beszólásokra, amit itt egyes fideszes férfi képviselők megengednek maguknak, én nem kívánok reagálni, bár elég n…
I/13170 Miért árulta el az Orbán-kormány a családi gazdálkodókat?
SZABÓ REBEKA (független): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Csak a sok kis- és közepes méretű birtokra épülő, változatos termékszerkezetű mezőgazdaság tud nagyszámú, megélhetést biztosító munkahelyet teremteni és ezáltal kellő távlatot nyújtani a gazdatársadalom és utánpótlást a fiata…
I/13170 Miért árulta el az Orbán-kormány a családi gazdálkodókat?
SZABÓ REBEKA (független): Köszönöm. A választ természetesen nem fogadom el. (Zaj. - Az elnök csenget.) És igaziból nincs is mit elfogadni, hiszen amellett, hogy a mindenféle méltánytalan vádaskodásokat most megpróbálom figyelmen kívül hagyni, de négy perce lett volna államtitkár úrnak válaszolni, eb…
H/12787 A kishantosi biogazdálkodási és népfőiskolai program folytatásának lehetővé tételéről
SZABÓ REBEKA (független): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ahogyan az elnöki felvezetőben is elhangzott, a mezőgazdasági bizottság valóban egyhangú kormánypárti tartózkodással megakadályozta azt, hogy a kishantosi biogazdálkodási és népfőiskolai program folytatását lehető…
H/12787 A kishantosi biogazdálkodási és népfőiskolai program folytatásának lehetővé tételéről
SZABÓ REBEKA (független): Köszönöm szépen a szót. Nagyon sok fontos hozzászólás hangzott el. Én nem is kísérelném meg ezeket összefoglalni. Arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy ez a határozati javaslat nem egy cég érdekében született meg, hanem a magyarországi ökológiai gazdálkodás érdekében és…
T/13140 A mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvénnyel összefüggő egyes rendelkezésekről és átmeneti szabályokról
SZABÓ REBEKA (független): Köszönöm szépen a szót. Csak egészen röviden. Azt hiszem, hogy lesújtó képet ad a Fidesz-kormány földügyekkel kapcsolatos törvényhozásáról ez a törvény is, kezdve onnan, hogy milyen rövid határidő állt rendelkezésre átnézni, folytatva odáig, hogy csupa félmegoldásokat és ro…
T/11187 A termőföld tulajdonjogának megszerzését vagy használatát korlátozó jogszabályi rendelkezések kijátszására irányuló jogügyletek feltárásáról és megakadályozásáról
SZABÓ REBEKA (független): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Valóban nagyon fontos ez a törvényjavaslat, hiszen itt a parlamentben a 2010 óta eltelt kormányzati ciklus alatt is nagyon sok szó esett a zsebszerződésekről, és ezért érdeklődve vártuk azt, hogy mikor fognak a ko…
T/12415 Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről
SZABÓ REBEKA (független): Köszönöm szépen a szót. Csak azt szerettem volna kérdezni Kontur Pál képviselőtársamtól, amikor itt az előbb nagy - nem is tudom - kirohanást rendezett abban a tekintetben, hogy ki az, aki utálja itt a családokat meg a kisembereket, ahogyan ő fogalmazott, hogy kérem szépen,…
T/12415 Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről
SZABÓ REBEKA (független): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Elérkeztünk tehát a Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat vitájához, ahogy mindannyian már órák óta részt veszünk ebben. Hozzá kell tennem, hogy az Együtt PM szándékai szerint mind…
T/12415 Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről
SZABÓ REBEKA (független): Köszönöm szépen a szót. Igazán csak röviden szeretném mondani, ahogy elmondtam a felszólalásomban, a közmunkának lehet szerepe, de nem úgy, ahogy ezt önök kitalálták. Tehát önök mindig azt mondják, hogy jobb a közmunka, mint a segély. Persze, jobb a nagyon-nagyon kevés pénz…
K/12602 Végrehajtja-e a kormány az ország legrégebbi ökológiai tangazdaságának halálos ítéletét?
SZABÓ REBEKA (független): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Miközben Magyarországon az ökológiai termesztésbe vont földterület folyamatosan csökken, az önök botrányos földpolitikája miatt most újabb 452 hektár tűnhet el belőle. A több mint két évtizedes múlt…
T/10749 A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvénynek az Alaptörvény negyedik módosításával összefüggő módosításáról
SZABÓ REBEKA (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ami a zárószavazás előtti módosító indítványt jelenti ehhez a szabálysértési törvényhez, azt kell hogy mondjam, hogy ami a világörökségi helyszínek védelmét illeti, azzal természetesen egyet lehet érteni, örülök, hogy ön…
T/12083 A Normafa Park történelmi sportterületről
SZABÓ REBEKA (független): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! (Az elnök csenget.) A Párbeszéd Magyarországért határozottan ellenzi ezt a Normafa-törvényjavaslatot (Felzúdulás a kormánypártok soraiban.), méghozzá azért, mert azt gondoljuk, hogy egy olyan beruházásnak ágyaz me…
T/12100 A Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló 2012. évi CCIV. törvény módosításáról
SZABÓ REBEKA (független): Köszönöm a szót, elnök úr. (Nagy zaj. - Az elnök csenget.) Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Én az ajánlás 8., 9., 11. és 12. pontjában elhelyezkedő módosító javaslatról szeretnék szólni néhány szót, ami arról szól, hogy a Pető Intézetnek szeretnénk mintegy 500 milli…
T/10749 A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvénynek az Alaptörvény negyedik módosításával összefüggő módosításáról
SZABÓ REBEKA (független): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Hát, az az igazság, hogy dr. Lukács Tamás képviselőtársam hozzászólása ihletett arra, hogy én is nyomjak egy kétperces felszólalásra gombot, ugyanis azt látom, hogy ez sajnos megint egy tipikus példája volt a kereszténydemokraták emberbarát…
T/12083 A Normafa Park történelmi sportterületről
SZABÓ REBEKA (független): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Szél Bernadett képviselőtársam nagyon sok fontos dolgot elmondott, amivel egyet is értek. Ezt a törvényjavaslatot mi sem tudjuk támogatni. Nagyon sok pontja van ennek, kitérnék néhányra. Az egyik nagyon érdekes része - és nagyon ör…
T/12083 A Normafa Park történelmi sportterületről
SZABÓ REBEKA (független): (Leejti a mikrofonját.) Elnézést kérek, a mikrofonnal úgy látszik, itt szerencsétlenkedem. Bocsánatot kérek, de bele fogok férni a maradék időbe. Csak az előbb elfelejtettem valamit megkérdezni vagy felvetni. Nagyon érdekes, hogy nem olyan rég történt az meg, hogy a Margits…