1 161 felszólalás
T/12250 Egyes törvényeknek a tiltott szerencsejáték megakadályozásával összefüggő módosításáról
SZILÁGYI GYÖRGY, a Törvényalkotási bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A Jobbik Magyarországért Mozgalom támogatni is tudná ezt a törvényt, hogyha valóban arról szólna ez a törvény, mint amit egyébként szavakban az államtitkár úr itt elmondo…
T/12250 Egyes törvényeknek a tiltott szerencsejáték megakadályozásával összefüggő módosításáról
SZILÁGYI GYÖRGY, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tegnap a Törvényalkotási bizottság ülésén a Fidesz tagja, Tállai államtitkár úr, aki a kormány államtitkára, aki egyébként a kormánytól független Nemzeti Adó- és Vámhivatal vezetője, azt mondta, ho…
T/12250 Egyes törvényeknek a tiltott szerencsejáték megakadályozásával összefüggő módosításáról
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Én még föl szeretnék tenni három kérdést, ami kimaradt, már csak azért is, mert megragadom az alkalmat, hogy Tállai András, a kormány államtitkára egyébként a független NAV-nak is a vezetője. Ebben a két titulusában is tud esetleg válaszoln…
T/12250 Egyes törvényeknek a tiltott szerencsejáték megakadályozásával összefüggő módosításáról
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Sallai R. Benedekre szeretnék én is reagálni, méghozzá azzal kapcsolatosan, hogy itt folyamatosan mondta, hogy Tállai András a NAV elnöke. Nem a NAV elnöke! Tehát pont ez a törvényalkotási módszere a Fidesznek, hogy úgy juttatja pozícióba m…
Napirend előtti felszólalások
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Itt, az őszi ülésszak első napján vissza kell tekintetni egy kicsit a nyárra, hiszen nem volt eseménytelen a nyár. Csak kapkodtuk a fejünket akkor, amikor sorra láttak napvilágot az önök korrupciógyanús ügyei. Eze…
Napirend előtti felszólalások
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tuzson Bence valahogy úgy fogalmazott, ha jól emlékszem, hogy komoly feladatokhoz komoly emberek kellenek. Valóban így van, és én komoly feladatnak tartom azt, ha valaki országgyűlési képviselő, ezért éles a kontraszt, amikor…
A/11107 Az ügyészség asszisztál a korrupciós bűncselekmények eltitkolásához? Az ügyészséget nem érdekli a valódi elkövetők személye?
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Legfőbb Ügyész Úr! Bár több mint két éve volt, gondolom, emlékszik még az amerikai kitiltási botrányra. Tudja, ez volt az a kitiltási botrány, ami után Vida „tolmácsot kérek” Ildikó magyarázkodott az amerikai ügyvivőnél; ez volt az…
A/11107 Az ügyészség asszisztál a korrupciós bűncselekmények eltitkolásához? Az ügyészséget nem érdekli a valódi elkövetők személye?
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Legfőbb ügyész úr, mondja már meg nekem, hogy a nyomozást ki felügyeli ma Magyarországon! Önöknek kellene felügyelni a nyomozást. Mindenre kiterjedő nyomozás volt? Valóban, nagyon mindenre kiterjedő nyomozás lehetett, amikor az is benne van ezekben a…
Napirend előtti felszólalások
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! 16,5 millió forint naponta ‑ ennyit keres Orbán Viktor kormányának egyik kormánybiztosa naponta. Egy olyan országban, ahol több mint 4 millió ember a létminimum alatt él! Egy olyan országban, ahol mélyszegénységbe…
T/10632 A közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény módosításáról
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Valóban így van, sajnos a személyre szóló törvényhozás egyik iskolapéldájával állunk szemben. Semmi más nem történt, mint Andy G. Vajna egyik cége elkövetett egy hibát, nem indulhatna közbeszerzési eljárásokon. Tudják, arról a…
T/10535 A Budapesten megrendezendő Úszó-, Vízilabda-, Műugró, Műúszó és Nyíltvízi Világbajnokság megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésről szóló 2015. évi XXXIII. törvény módosításáról
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. A Budapesten megrendezendő vizes világbajnokságot a Jobbik Magyarországért Mozgalom eddig is támogatta, és amíg lehet, addig támogatni is fogjuk. Annyit meg szeretnék jegyezni, hogy ezzel a törvénymódosító javaslattal kapcsolatosan semmilye…
T/10535 A Budapesten megrendezendő Úszó-, Vízilabda-, Műugró, Műúszó és Nyíltvízi Világbajnokság megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésről szóló 2015. évi XXXIII. törvény módosításáról
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen. Nem szándékoztam még egyszer hozzászólni, de azért kell válaszolnom Ikotity István felszólalására, mert azzal, amit elmondott, vádol minket is, mi támogatjuk, ugye, a vizes világbajnokságot. Mi nem találtunk semmi olyan alapot egyébként az eddigi előkészíté…
T/10535 A Budapesten megrendezendő Úszó-, Vízilabda-, Műugró, Műúszó és Nyíltvízi Világbajnokság megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésről szóló 2015. évi XXXIII. törvény módosításáról
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Hiszékeny képviselő úrnak mondom, hogy majd nézzük vissza a jegyzőkönyvet. Nem mondtam olyat, hogy a megfelelő szerveknek, hanem azt mondtam, hogy nekem, nekünk, hogy meg tudjuk nézni. Ha önöknek van tudomásuk ‑ önnek is egyébként, vagy bárkinek van tudomása ‑ olyan dologró…
T/10726 A XXXIII. nyári olimpiai és XVII. nyári paralimpiai játékok pályázatáról és rendezéséről
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Ellentétben a vizes világbajnokságról tárgyalt törvénnyel kapcsolatosan, az olimpiai törvényt a Jobbik Magyarországért Mozgalom támogatni fogja. Támogatni fogjuk, mert az elmúlt hat évben nem találkoztunk olyan törvénymódosító javaslattal,…
T/10726 A XXXIII. nyári olimpiai és XVII. nyári paralimpiai játékok pályázatáról és rendezéséről
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Nem tudom, szóval, én nem értek egyet önnel. Ez a merjünk kicsik lenni, ez onnan, azokból a padsorokból jött állandóan. (Derültség a kormánypártok soraiban. ‑ Bánki Erik tapsol.) Az, hogy haszonról beszélni ‑ nem úgy néz ki egy olimpia, hog…
A/10790 Meddig vállal közösséget a fideszes politikusbűnözőkkel?
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Elnök Úr! Mivel érintettek lehetnek a teremben, de Orbán Viktortól szeretném megkérdezni, megvárnám Orbán Viktort, hogy válaszoljon a kérdésre. Köszönöm szépen.
V/10571 Az offshore-ellenes fellépéshez szükséges lépésekről
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Vejkey Képviselő Úr! Akkor én is elmondom önnek, hogy miért vagyunk itt. Azért vagyunk itt, mert önök szavakban nagyon harcolnak és nagyon nagy offshore‑ellenes kampányt folytatnak folyamatosan, amikor tettekben kellene bizonyítani…
V/10571 Az offshore-ellenes fellépéshez szükséges lépésekről
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Megmondom őszintén, most szomorodtam el igazán, bár látom, Boldog Istvánnak ennyi elég is volt, gyorsan elmegy, teljesítette a penzumot; nem volt rajta az a szép nyakkendő, amiben be szokott járni. Képviselő úr, az a problémám, megmondom ős…
V/10571 Az offshore-ellenes fellépéshez szükséges lépésekről
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Államtitkár asszony, azt hiszem, három dologban megegyezhetünk. Gondolom, abban megegyezhetünk, hiszen Lázár János is elismerte, hogy az NFÜ törvénytelenül fizetett offshore cégeknek európai uniós támogatást, ezért indították a vizsgálatot. Abban is…
V/10571 Az offshore-ellenes fellépéshez szükséges lépésekről
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Csizi Péter felszólalására szeretnék reagálni. Senki nem mondta azt, képviselő úr, hogy 2010 előtt és 2010 után ugyanaz lenne a törvényi környezet. Változott a törvényi környezet. Csak felsorolhatják önök azokat a törvényeket, amelyeket meg…
V/10571 Az offshore-ellenes fellépéshez szükséges lépésekről
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Simon Róbert felsorolta itt az összeférhetetlenségi szabályokat, és egyet is értek vele. Ezért nyújtottunk be mi egy olyan módosító javaslatot, amely azt mondaná ki, hogy ha már az országgyűlési képviselők, mondjuk, a hivatásukat, tehát aká…
T/10728 A településkép védelméről
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. A településkép kialakításával kapcsolatban azért egy dolgot még meg kellene említeni, főleg a fővárost figyelembe véve. Ha megnézzük, hogy az elmúlt időszakban milyen olyan problémák, ügyek voltak, amik megjelentek a sajtóban is, akkor két…
T/10632 A közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény módosításáról
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Először is, ha már itt szóba került a tisztelet egymás iránt, akkor, megmondom őszintén, hogy én sajnálom önöket. Elmondom azt is, hogy miért. Mert pontosan tisztában vagyok azzal, és tényleg ez a meggyőződésem, hogy mind Csep…
I/10733 Önök off-shore szervezetek? Fáradjon a kasszához, a Magyar Állam szívesen fizet Önöknek! Az off-shore lovagok kora valójában csak az Önök kormányzásával virágzott fel! 4. rész
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! 2014. április 1-jén a Miniszterelnökség közzétette az átláthatatlan tulajdonosi szerkezetű, azonban ennek ellenére is EU-támogatásban részesített cégek listáját. Amint azt, gondolom, ön is tudja, a vonatkozó jogszab…
I/10733 Önök off-shore szervezetek? Fáradjon a kasszához, a Magyar Állam szívesen fizet Önöknek! Az off-shore lovagok kora valójában csak az Önök kormányzásával virágzott fel! 4. rész
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Államtitkár úr, ezt biztosan nem lehet elfogadni, hiszen ön azt mondja, hogy küzdenek a különböző korrupciós események és az offshore cégek ellen. Persze, küzdenek, szavakban. Tettekben meg inkább elbujkálnak, mert háromszor Dömötör Csaba v…
A/10790 Meddig vállal közösséget a fideszes politikusbűnözőkkel?
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Elnök Úr! Megvárnám miniszterelnök urat, mivel csak az egyik érintett van jelen a teremben, és miniszterelnök úrtól szeretném megkérdezni a dolgokat. Köszönöm szépen.
T/9741 Egyes törvényeknek az offshore vállalkozások javára megkötött ügyletek tilalma, valamint az állami működés offshore-mentesítése érdekében szükséges módosításáról
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Úgy néz ki egyébként, hogy a XXI. századi pártok, amelyek nem vettek részt az ország szétrablásában, folyamatosan szeretnének változtatni ezen az áldatlan helyzeten, a XX. századi pártok pedig, amelyek részt vettek ebben az egészben, azok m…
T/10174 A méltatlan személyek részére juttatott állami kitüntetések visszavonhatósága érdekében a Magyarország címerének és zászlajának használatáról, valamint állami kitüntetéseiről szóló 2011. évi CCII. törvény módosításáról
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Most már úgy gondolom, hogy az elmúlt néhány napban megtudhattuk Rubovszky Györgytől, ha már itt emlegették, hogy egy nagy kérdés lesz: Viktor engedi vagy nem engedi. Ha Viktor engedi, akkor lehet törvényjavaslat, ha nem engedi, akkor nem l…
T/10535 A Budapesten megrendezendő Úszó-, Vízilabda-, Műugró, Műúszó és Nyíltvízi Világbajnokság megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésről szóló 2015. évi XXXIII. törvény módosításáról
SZILÁGYI GYÖRGY, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Amikor 2015 márciusában megkapta Budapest a 2017-es FINA-világbajnokság rendezési jogát, kétségkívül nagy dologra vállalkozott, ilyen rövid idő alatt a világon kevés város képes felkés…
T/10535 A Budapesten megrendezendő Úszó-, Vízilabda-, Műugró, Műúszó és Nyíltvízi Világbajnokság megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésről szóló 2015. évi XXXIII. törvény módosításáról
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Megmondom őszintén, hogy Turi-Kovács Béla felszólalásai nekem mindig üde színfoltok, most is abszolút jól látja a helyzetet abban az egész közegben, ami jelen pillanatban van, és abszolút igaza van. Két dolgot eme…