1 161 felszólalás
T/10535 A Budapesten megrendezendő Úszó-, Vízilabda-, Műugró, Műúszó és Nyíltvízi Világbajnokság megvalósításához szükséges létesítményfejlesztésről szóló 2015. évi XXXIII. törvény módosításáról
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen. Ez az utolsó reagálásom lesz, megígérem, ha esetleg más nem mond olyat, amire reagálnom kellene. De igazából volt az NSK-nak, ez az én véleményem és vállalom is bármikor, egy alkalmatlan vezetője, akit úgy hívtak, hogy Vígh László. Ez a Vígh László odaállt…
T/10537 Az egyes adótörvények és más kapcsolódó törvények, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló 2010. évi CXXII. törvény módosításáról
SZILÁGYI GYÖRGY, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Először egy reagálást engedjenek meg. Hargitai János azt mondta, hogy a műemlékek védelmét és rendbehozatalát szolgálja a kastélyok és más műemlékek felújítására igénybe vehető adókedvezmény. Csak…
T/10377 Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Én nem látom ennyire rózsásan a helyzetet, mint ahogy Hoffmann Rózsa itt felvázolta. (Dr. Hoffmann Rózsa közbeszól.) Immár második éve szembesül azzal a tisztelt Ház, hogy a törvényben meghatározott…
Napirend előtti felszólalások
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Elszámoltatás: négyévente hallhatjuk ezt a szót minden egyes választási kampányban, azoktól a pártoktól is, amelyek a választások után kormányra kerülnek. Az elmúlt 26 évben minden választásnál ezzel…
I/10493 Önök off-shore szervezetek? Fáradjon a kasszához, a Magyar Állam szívesen fizet Önöknek! Az off-shore lovagok kora valójában csak az Önök kormányzásával virágzott fel! 3. rész
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! 2014. április 1-jén a Miniszterelnökség közzétette az átláthatatlan tulajdonosi szerkezetű, azonban ennek ellenére is EU-támogatásban részesített cégek listáját. Amint azt ön is tudja, a vonatkozó jogszabályok szeri…
I/10493 Önök off-shore szervezetek? Fáradjon a kasszához, a Magyar Állam szívesen fizet Önöknek! Az off-shore lovagok kora valójában csak az Önök kormányzásával virágzott fel! 3. rész
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Államtitkár Úr! Beszélhetünk az Alstom-ügyről is, beszélhetünk arról is, hogy vajon Szijjártó Péter miért tüntette ki Medgyessy Pétert éppen most, beszélhetünk arról is, hogy önök milyen közös ügyekben vannak az MSZP-vel, de nem ez volt a kérdés.…
V/10090 A 2007-2013 közötti időszakban Magyarországnak járó uniós források felhasználásáról
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Az eddigi vitának voltak olyan felszólalásai, amelyek normálisak és konstruktívak voltak, és sajnos voltak olyan felszólalások is, amelyek mélységekbe vittek minket. A normális felszólalások közé tartozott egyébként Lázár miniszter úr expozéja is,…
T/10309 A pénzügyi közvetítőrendszert érintő egyes törvények módosításáról
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Csak egy-két mondattal szeretném kiegészíteni azt, amit Z. Kárpát Dániel elmondott a kisemberek védelméről, hogy ők mennyire kiszolgáltatottak. Elvárható lenne valóban a kormánytól, hogy erre is figyeljen, és védje azokat az e…
T/10267 Az állami tisztviselőkről
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az állami tisztviselőkről szóló törvénnyel egy új jogviszonyfajtát kívánnak bevezetni a magyar közszolgálatban. Ez az új jogviszony kísértetiesen hasonlít az önök által megalkotott 2011. évi CXCIX. k…
V/9837 A magyar egészségügy jelenéről és jövőjéről.
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Csak egy mondatban szeretnék Hollik István felszólalására reagálni. Azt mondta, hogy az előző kormányzatnak az egészségügy csak biznisz volt és üzlet, ha jól értettem. Igaza van egyébként, képviselő úr. A probléma csak az, hog…
I/10320 Önök off-shore szervezetek? Fáradjon a kasszához, a Magyar Állam szívesen fizet Önöknek! Az off-shore lovagok kora valójában csak az Önök kormányzásával virágzott fel!
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! 2014. április 1-jén a Miniszterelnökség közzétette az átláthatatlan tulajdonosi szerkezetű, azonban ennek ellenére is EU-támogatásban részesített offshore cégek listáját. Amint azt gondolom, ön is tudja, a vonatkozó…
I/10320 Önök off-shore szervezetek? Fáradjon a kasszához, a Magyar Állam szívesen fizet Önöknek! Az off-shore lovagok kora valójában csak az Önök kormányzásával virágzott fel!
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Államtitkár úr zavaros körülményekről beszélt. Tudja, mi az a zavaros körülmény? Az ön hazugságtól hemzsegő válasza, az egy zavaros körülmény. Államtitkár úr, elmondtam értelmesen: Magyarországon a törvények tiltják, hogy offshore céggel szerződés…
T/10099 Egyes egészségügyet érintő törvények módosításáról
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Ahogy képviselőtársam mondja, semmilyen kimutatás és semmilyen vizsgálat nincs arra vonatkozóan, hogy ez káros-e vagy sem. Hadd idézzek valamit a képviselő asszonynak: az 1999. évi XLII. törvény definiálja azt, hogy mi a dohányzás. A dohányzás d…
A/10282 Offshore cégek kormányzati ellenőrzése, következmények nélkül
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Egy héttel ezelőtt Orbán Viktor azzal válaszolt az offshore szervezeteket firtató azonnali kérdésemre, hogy önök 44 ezer céget vizsgáltak át tüzetesen. Azt már nem említette meg, hogy ezt a Jobbik kényszerítésére csinálták me…
A/10282 Offshore cégek kormányzati ellenőrzése, következmények nélkül
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Államtitkár úr, úgy érzem, hogy szövegértési problémái vannak. Én nem ezt kérdeztem. Akkor elmondom önnek: ha az államháztartási törvénytől kezdve az Alaptörvényig minden tiltja azt, hogy offshore cégekkel szerződést kössenek, önök megneveznek egy céget, amelyre azt mondják…
T/9894 A népszavazás kezdeményezéséről, az európai polgári kezdeményezésről, valamint a népszavazási eljárásról szóló 2013. évi CCXXXVIII. törvény módosításáról
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Vejkey képviselő úr felszólalására szeretnék reagálni. Én nagyon örültem neki, hogy Vejkey képviselő úr szóba hozta, hogy a Ferencváros jó hírnevét próbáljuk megőrizni. Arra kérem, hogy segítsen abban, hiszen ön közelebb van a kormányhoz, h…
T/10171 A kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzésre vonatkozó egyes törvények módosításáról
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Mindig nagy érdeklődéssel hallgatom Boldog István felszólalásait, hiszen általában más aspektusból világít meg bizonyos kérdéseket (Nagy zaj. ‑ Az elnök csenget.) egy-egy vitában. Boldog István az előbb azt mondta, és ez egy érdekes felveté…
A/10157 Szavak, szavak, szavak, de hol maradnak a tettek?
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Miniszterelnök Úr! Míg a világ normálisabb felén fejek hullanak, és kormányok bukhatnak bele a nemzetközi offshore-botrányba, addig nálunk a két érintett, a Fidesz és az MSZP, a XX. század pártjai látszatintézkedésekkel és hangzatos ígérgetésekkel…
A/10157 Szavak, szavak, szavak, de hol maradnak a tettek?
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Tisztelt Miniszterelnök Úr! Amiről ön beszélt, tudja, miért vizsgálják azt a 44 ezer céget? Mert önök 2012. január 1-jén hoztak egy törvényt, hogy átláthatatlan tulajdonosi szerkezetű cégek nem kaphatnak EU-s pénzt. Mi megnéztük fél év múlva, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügyn…
Napirend előtti felszólalások
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Ugye, jól tudjuk, hogy a hangzatos szavak és ígérgetések ellenére a korrupció nőtt a Fidesz-kormány ideje alatt. Éppen ezért a Jobbik Magyarországért Mozgalom „A korrupció 50 árnyalata” címmel azonnali kérdéssorozatot indít el…
A/9921 A korrupció ötven árnyalata - A sánta kutya, a hazug ember és a félszemű kuvasz
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Mivel Orbán Viktorhoz erősen köthető titkos majorság lakója a félszemű kuvasz, ezért megvárnám miniszterelnök urat. Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)
A/9960 A korrupció ötven árnyalata - Elindult-e már a bankok elszámoltatása az egykori SZDSZ által felvett, de vissza nem fizetett, közpénzből származó hitelek ügyében?
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a lehetőséget, elnök úr, de mivel a miniszterelnök úrnak rálátása kellene hogy legyen arra, hogy mi történt az SZDSZ volt politikusainak pénzével, ezért megvárnám, hogy ő válaszoljon. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)
A/9927 A korrupció ötven árnyalata - Őszödi úton a Miniszterelnökség bizniszelő államtitkára?
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Elnök Úr! Mivel ez egy nagyon fontos kérdés, ezért megvárnám azt, hogy a miniszterelnök úr válaszoljon arra, hogy az őszödi beszédről, a fideszes őszödi beszédről mi a véleménye. Köszönöm. (Taps a Jobbik padsoraiból.)
A/9934 A korrupció ötven árnyalata - Kik Orbán Viktor strómanjai?
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Elnök Úr! Mivel a miniszterelnök strómanjait a miniszterelnök ismerheti a legjobban, ezért megvárom Orbán Viktor válaszát. Köszönöm. (Taps a Jobbik padsoraiból.)
A/9946 A korrupció ötven árnyalata - Törvényt változtatnak, hogy nyugodtan csalhassanak és lophassanak?
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Elnök Úr! Mivel ezek a törvénymódosítások egyértelműen Orbán Viktor engedélyével zajlottak, ezért megvárom Orbán Viktort, hogy ő adjon választ ezekre a törvénymódosításokra. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiból.)
A/9967 A korrupció ötven árnyalata - A 16 évig a Fidesz padsoraiban ülő Horváth Zsolt eltitkolt üzlete is lelepleződött a világ legnagyobb offshore-kiszivárgásában.
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Elnök úr, mivel ez a fideszes offshore lovag a miniszterelnök úr személyes jóváhagyásával kerülhetett be a parlamentbe, és lehetett országgyűlési képviselő…
I/9772 A Miniszterelnök Úrral fennálló kapcsolat miatt kamatoznak Mészáros Lőrincz, Tiborcz István, vagy éppen Orbán Győző talentumai?
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A nemrég még köztulajdonban álló állami földek totális privatizációjával kapcsolatosan egyes prominens politikusok, családtagjaik, üzlettársaik botrányos területszerzéséről szóló hírek az utóbbi időben…
I/9772 A Miniszterelnök Úrral fennálló kapcsolat miatt kamatoznak Mészáros Lőrincz, Tiborcz István, vagy éppen Orbán Győző talentumai?
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen. Államtitkár úr, ez nagyon gyenge volt! Ennyi erővel ráfoghatta volna a kutyára is, mint ahogy Balogh József tette az asszonyverésnél a vak komondorra. Miért nem mondta azt, hogy a félszemű kuvasznak kell ilyen nagy terület, hadd rohangáljon? (Derültség az e…
H/8343 A 2017. év Arany János Emlékévvé nyilvánításáról
SZILÁGYI GYÖRGY, a Törvényalkotási bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Egy elég furcsa helyzetben vagyunk, hiszen kisebbségi véleményt mondunk, de kisebbségi véleményt a módosító javaslatokkal kapcsolatban kívánunk mondani. Hiszen a Jobbik Magyarországért…
H/8343 A 2017. év Arany János Emlékévvé nyilvánításáról
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Örültem, államtitkár úr, hogy fölállt, és azt hittem, hogy válaszolni fog akkor nekem arra, hogy vajon miért tűrik el azt, hogy kitiltsák, mondjuk, a székely lobogót bizonyos helyekről. Aztán azt is elmondhatta volna államtitk…