1 161 felszólalás
T/2080 A fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló 2012. évi CXXXIV. törvény módosításáról
SZILÁGYI GYÖRGY, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Először is elnézést szeretnék kérni ? mert itt most majdnem ugyanarról beszélünk, a dohánykereskedelemről és annak céljairól ?, ha esetleg véletlenül összekeverem a zárszónál és a mostani törvényjavaslatnál elmo…
T/2080 A fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló 2012. évi CXXXIV. törvény módosításáról
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Most már négy órája folyik itt elvileg a vita nagyjából ugyanarról a kérdéskörről, mert mindegyik törvény, az egymás után következő három törvény igazából a dohány-kiskereskedelemről szól. Négy órája az ellenzék próbál föltenni kérdéseket,…
T/2027 A dohányipari vállalkozások 2015. évi egészségügyi hozzájárulásáról
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Valóban, igazat kell adnom az előttem felszólalónak, hogy ezt a három törvényjavaslatot, amit ma benyújtottak, le kell vonni a konzekvenciákat, együtt is lehet kezelni, hiszen semmi másról nem szól ez a három így egyben, mint a dohánypiac á…
T/1803 A Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaságról szóló 2001. évi XX. törvény módosításáról
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az elején elmondom, a Jobbik Magyarországért Mozgalom természetesen örömmel támogatja ezt a törvényjavaslatot. Engedjék meg, hogy egy kicsit magaménak is érezzem ezt a törvényt, hiszen több mint egy éve küzdök azért, hogy az S…
T/1768 A tudományos kutatásról, fejlesztésről és innovációról
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Elnök Úr! Elmondtuk az általános vita során is, hogy a tudományos kutatásról, fejlesztésről és innovációról szóló törvényjavaslatot támogatjuk, örülünk neki, hogy megpróbálják rendezni ezt a területet, és esetleg fejlődésnek indulhat. És ahogy államt…
T/1768 A tudományos kutatásról, fejlesztésről és innovációról
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Csak azért, mert államtitkár úr után majd nem fogunk tudni megszólalni. Elképzelhető, persze, önöknek (L. Simon Lászlóhoz.) Hát, nem tudunk. Vagy tudunk, államtitkár úr? Mert ha ön a zárszót elmondja, akkor, gondolom, nem tudunk. Csak azért, mert…
T/1794 Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Nehéz helyzetben vagyok, mivel végignézve a tavalyi költségvetési vitában elmondott beszédemet, feltűnően hasonló problémákról szeretnék idén is szólni. Ugyanazok a tendenciák és folyamatok mutathatók ki a 2015-ös költségvetés…
T/1794 Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Itt a sporttal kapcsolatos felszólalásokra reagálnék, elsősorban Simon Róbert felszólalására. Azt kell hogy mondjam, hogy amit Simon úr elmondott, annak a körülbelül 90 százalékával egyetértek, a Jobbik is támogatta maximálisa…
T/1794 Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Én csak arra lennék kíváncsi, végighallgatva Boldog Istvánt, hogy mennyire büszke egyébként ? és valószínűleg büszke is lehet ? a falujára, ahol ön polgármester volt. Akkor miért is ül itt most az Országgyűlésben? Miért hagyta…
T/1767 Az egyes jogállási törvények módosításáról
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Vannak aggályaink a törvényben található egyes paragrafusokkal, méghozzá azért vannak aggályaink, hiszen az önkormányzati választás tanulságait levonva, ahol nem a Fidesz-KDNP nyert, és minden egyes polgármesteri tisztségnél önök azonnal, m…
I/1788 Pár hónap alatt megváltozott volna az Európai Unióhoz való viszonyuk, vagy pusztán politikai haszonszerzést szolgálnak hangzatos kijelentéseik?
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! A Jobbik Magyarországért Mozgalom megalakulása óta azt az álláspontot képviseli, hogy Magyarország európai uniós részvétele csak az egyenrangú felek olyan közös megegyezése alapján valósulhat meg, amely…
I/1788 Pár hónap alatt megváltozott volna az Európai Unióhoz való viszonyuk, vagy pusztán politikai haszonszerzést szolgálnak hangzatos kijelentéseik?
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Miniszter Úr! Mivel ön Orbán Viktor helyett válaszolt, ezért Orbán Viktor szavait tolmácsolhatta volna, és csak elmondhatja a miniszterelnök úr, hogy mi a véleménye a házelnök úr kijelentéseiről. Már számtalan jelét adták annak, hogy önök a kétkula…
A/1724 Melyik a Fidesz igazi arca?
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Elnök Úr! Kellő türelemmel és kitartással várom a miniszterelnök urat, hogy válaszoljon a kérdésre. Köszönöm szépen.
T/1919 Egyes önkormányzatokat érintő törvények módosításáról
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Érdekes egyébként, hogy az egyes önkormányzatokat érintő törvények módosításáról szóló általános vita során nekem a Fidesz padsoraiban ülők tevékenységéről A walesi bárdok egyik sora jut eszembe: Áll néma csend; légy szárny…
T/1919 Egyes önkormányzatokat érintő törvények módosításáról
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Apáti képviselőtársam hosszú életet kívánt egyébként a két említett politikusnak, én úgy értettem; lehet, hogy félreértettem. Nem szerettem volna már hozzászólni, esküszöm, csak azért szólok hozzá, mert látom, és tényleg, én nem szeretnék Vas Imré…
T/1803 A Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaságról szóló 2001. évi XX. törvény módosításáról
SZILÁGYI GYÖRGY, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Majd arra kíváncsi lennék, és meg szeretném kérdezni, hogy amennyiben, mondjuk, nem támogatják ezeket a kiterjesztéseket, amit mi is támogatunk egyébként, hogy akkor meg fogja-e szavazni a Szocialista Párt,…
A/1724 Melyik a Fidesz igazi arca?
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Elnök Úr! Kellő türelemmel és nyugalommal megvárnám miniszterelnök urat, hogy válaszoljon a kérdésemre.
T/1768 A tudományos kutatásról, fejlesztésről és innovációról
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Először is engedjék meg, hogy elmondjam, talán a törvény tárgyalásának kezdeténél sokan úgy érezhették, akik követték ilyen késői órán is ezt a tárgyalást, hogy L. Simon László esetleg unja azt is, amit ő mond. Pedig nem így v…
T/1768 A tudományos kutatásról, fejlesztésről és innovációról
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Pósán képviselő úr, én nem azt mondtam, hogy aggályos az, hogy a kormány esetleg bizonyos projekteket támogatni kíván. Én azt mondtam, hogy az aggályos, ha a törvényben az van meghatározva az NKFI Hivatalnak, hogy neki jogszabályok alapján…
I/1666 Egyet előre, kettőt hátra Európai Uniós forrásból?
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Az előző négy év során több területen is önök által forradalminak beállított változásokat hajtott végre az önök kormánya. Az egyik kiemelten jelentős terület a közigazgatás volt, ahol szinte kizárólag az…
I/1666 Egyet előre, kettőt hátra Európai Uniós forrásból?
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Miniszter Úr! Köszönöm szépen a válaszát, de azért az sokat elmond, hogy öntől négy év után, négy év kétharmados kormányzás után most még mindig arról hallhatunk, hogy milyen terveket kívánnak megvalósítani ebben az országban. (Lázár János: 39 évesen még vannak terveim!) Én…
A/1724 Melyik a Fidesz igazi arca?
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Elnök úr, az ügy fontosságára való tekintettel megvárnám miniszterelnök urat, hogy ő válaszoljon erre a kérdésre. (Lázár János: Helyes, helyes! Fontos ügy!) Köszönöm szépen.
I/1593 A közlekedésrendészet elégtelen működése vezetett az élet-, és balesetveszélyes helyzethez?
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A közelmúltban a népligeti teniszakadémián történt tragikus haláleset nemcsak a sportemberek számára volt letaglózó, hanem a teljes közvélemény felháborodását vonta maga után. Még inkább felháborító volt azonban olvasni azokat…
I/1593 A közlekedésrendészet elégtelen működése vezetett az élet-, és balesetveszélyes helyzethez?
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen. Az a baj, államtitkár úr, hogy körülbelül olyan arrogáns válasz volt, mint ahogy itt Révész Máriusztól bekiabálást lehetett hallani, ugyanúgy, ahogy Kovács Róbert azt mondja, és idézem, mit mondott Kovács Róbert az eset után, azt mondta, hogy a polgármeste…
A/1660 Elindult-e már a "bankok elszámoltatása" az egykori SzDSz által felvett, de vissza nem fizetett, közpénzből származó hitelek ügyében?
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Igen, elfogadom, ha az időm is nem menne. Köszönöm szépen. Az év elején jelentős sajtóvisszhangot kapott az egykori Szabad Demokraták Szövetségének gazdálkodásáról szóló, Állami Számvevőszék által készített jelentés, ami szerint a nemzetellenességéről és a kormányzati panam…
A/1660 Elindult-e már a "bankok elszámoltatása" az egykori SzDSz által felvett, de vissza nem fizetett, közpénzből származó hitelek ügyében?
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Miniszter Úr! Azt nem értem, hogy ha én most már több mint fél éve próbálok megtudni adatokat, és megkérdezem Németh Lászlónétól és öntől is, miért nem lehetett akkor ezt a választ adni, amiben ön megírta volna nekem, hogy mik ezek a dolgok.…
T/1124 Az autópályák, autóutak és főutak használatáért fizetendő, megtett úttal arányos díjról szóló 2013. évi LXVII. törvény módosításáról
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A Jobbik Magyarországért Mozgalom természetesen támogatja ezt a módosítást, hiszen ahogy itt elhangzott a többi párt részéről is, mi is úgy gondoljuk, és írásbeli kérdésben és sajtótájékoztatón is jeleztük már a kormány felé,…
T/1328 A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvénynek a gyermekek és kiszolgáltatottak fokozottabb védelme érdekében szükséges módosításáról
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Annak örülök, hogy az eddigi felszólalások alapján úgy érzem, hogy egy dologban meg lehet állapodni mindannyiunknak: amiről most beszélünk, az az egyik legaljasabb bűncselekményforma. Azt hiszem, ebben egyetértünk. De azért en…
T/1328 A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvénynek a gyermekek és kiszolgáltatottak fokozottabb védelme érdekében szükséges módosításáról
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Sallai képviselő úrra szeretnék reagálni, amikor ő a rendőrségről beszél és arról, hogy mennyire kellene a médiát kihasználni. Itt jön az, amiről eddig is beszéltünk, hogy a médiának nagyon nagy szerepe van. Hadd említsek két dolgot! A médi…
V/284 Mitől fosztja meg Magyarországot a paksi megállapodás?
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Sok minden elhangzott ebben a vitában itt a mai nap folyamán, hallhattunk itt a csökönyös ökörről, meg hogy ki miért változtatja meg a véleményét. Egy dologról nem esett szó, például arról, hogy mi a vita fő oka jelen pillanat…