1 161 felszólalás
T/4877 A sportról szóló 2004. évi I. törvény, valamint egyes további törvények sporttal kapcsolatos módosításáról
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm, elnök úr, a szót. Szalay úr agyműtétről beszél, másfél órával ezelőtt mondtam el körülbelül azokat a mondatokat, amire most ő azt mondja, hogy bojkottáljanak és ne reagáljanak rá. Akkor ezek szerint most jutott el a tudatáig, hogy akkor mit mondtam. Teljesen minde…
T/4714 Az emberiesség elleni bűncselekmények elévülhetetlenségéről
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Először le szeretném azt szögezni, hogy köszönöm szépen az előterjesztőnek, Gulyás Gergelynek is, hogy így állt hozzá ennek a törvényjavaslatnak a vitájához, hiszen azt mondom, hogy ha az Országgyűlésben ennyire konstruktívan álltak volna h…
T/4714 Az emberiesség elleni bűncselekmények elévülhetetlenségéről
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Azért mondom innen a hozzászólásomat, mert úgy érzem, hogy ezzel is kifejezem ennek a törvénynek a fontosságát. Méltatlannak tartom, hogy ilyen időpontban és ennyi képviselő jelenlétében tárgyaljuk ezt a törvényte…
T/4714 Az emberiesség elleni bűncselekmények elévülhetetlenségéről
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Répássy képviselő úrnak mondanám, hogy tisztában vagyunk '56 szellemiségével, hiszen - mint említettem a beszédemben - Pongrácz Gergely adta át nekünk a stafétabotot. Azzal is tisztában vagyunk - ha már ön forradalmat és szabadságharcot eml…
T/4714 Az emberiesség elleni bűncselekmények elévülhetetlenségéről
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Csak egy megjegyzés, hogy amikor Répássy képviselő úr a Fideszhez csatlakozott, az nem antikommunista, hanem liberális volt. (Dr. Répássy Róbert: Ezt honnan tudod?) De ezt most zárjuk is le. (Dr. Répássy Róbert: Honnan tudod, hogy így volt?…
T/4714 Az emberiesség elleni bűncselekmények elévülhetetlenségéről
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Elnézést, államtitkár úr, hogy ellent kell hogy mondjak önnek ebben. Benyújtottunk egyébként egy módosító javaslatot, és el is lehet fogadni, hiszen ön is mondta: valóban, az akkori politikai elvárások lehet, hogy egy nemzetközi egyezmény szövegét…
T/4714 Az emberiesség elleni bűncselekmények elévülhetetlenségéről
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Azt hiszem, próbálok azzal vitatkozni, amik benne vannak ebben a törvényben. Répássy Úr! A béke elleni bűncselekmények és a háborús bűncselekmények az én saját tudomásom szerint ma is részei a magyar Btk.-nak. Miért kell ezt ide még egyszer leírni? Tehát…
T/4714 Az emberiesség elleni bűncselekmények elévülhetetlenségéről
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. A legjobbkor került rám a sor. Nyakó képviselő úr, valóban, elszámoltatásra van szükség. Mi nem állunk meg itt. Szükség lenne végre a III/III-as listák nyilvánosságra hozatalára, és szükség lenne végre ebben az országban rendet tenni, hisze…
T/4365 Magyarország 2012. évi költségvetéséről
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Csak nagyon röviden, azért, hogy nehogy Lasztovicza Jenő szavait félreértsék esetleg a tévénézők, a rádióhallgatók, és hogy a jegyzőkönyv számára is egyértelmű legyen. Felhozta példának a világgazdasági válsággal kapcsolatosan Olaszország p…
T/4365 Magyarország 2012. évi költségvetéséről
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. A költségvetés sporthoz kapcsolódó részeiről szeretnék beszélni. Czene Attila, sportért felelős államtitkár úr nyilatkozta nemrég, idézem: az elmúlt 20 év legmagasabb állami támogatását adta a sportnak a kormány az idén, mivel a sport kieme…
T/4365 Magyarország 2012. évi költségvetéséről
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Egyetlenegy megjegyzés: ezt az országot önök már az elmúlt huszonegy évben kiárusították. (Kővári János: Mi?) Igen, önök is, mert kormányon voltak. Az MSZP-vel együtt! Akik itt ülnek, a Fidesz is és a KDNP is kormányon volt, s egyszer már kiárusított…
T/4424 Az Alkotmánybíróságról
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Ezzel a témával kapcsolatosan felhívnám a figyelmét a tisztelt fideszes képviselőknek és Mátrai Mártának is, hogy vannak olyan példák, amelyek alátámasztják azt, hogy miért kellene határidőt szabnunk. Egyetlenegy példát hadd említsek! Önök…
T/4657 Az egyes büntető vonatkozású törvények módosításáról
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Azért vártam, hogy hátha esetleg a kormánypárti padsorokból is hozzá kívánnak szólni ehhez az ügyhöz, de látom, hogy nem. Hadd mondjak önöknek még egy példát, kapcsolódva Gyüre Csaba képviselőtársamhoz, arra, hogy valaki közvetlenül vagy kö…
T/4662 Egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Karvalics képviselő úrnak szeretném mondani, ha már a huszonegy évet emlegette és a huszonegy év adósságait: ön elfelejti KDNP-s képviselőként, hogy ebből a huszonegy évből önök majdnem tíz évig kormányon voltak. Azt, ahol az ország most ta…
J/4456 A Magyar Köztársaság területén élő nemzeti és etnikai kisebbségek helyzetéről (2009. február - 2011. február) H/4683 A Magyar Köztársaság területén élő nemzeti és etnikai kisebbségek helyzetéről (2009. február - 2011. február) szóló beszámoló elfog
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Ha Gúr Nándor képviselőtársammal már arról beszélünk - ő másfél évről beszél -, hogy kik a felelősök, ekkor kezdjük el, hogy kik a felelősei ennek a helyzetnek. A beszédében szinte már kunczei magaslatokban jár, és folyamatosan a megélhetés…
J/4456 A Magyar Köztársaság területén élő nemzeti és etnikai kisebbségek helyzetéről (2009. február - 2011. február) H/4683 A Magyar Köztársaság területén élő nemzeti és etnikai kisebbségek helyzetéről (2009. február - 2011. február) szóló beszámoló elfog
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Azért örülök Kontur Pál és Gúr Nándor felszólalásának, mert az előző felszólalásomat támasztják alá. Mit mondtam az előző felszólalásomban? Azt, hogy azért, amilyen helyzetben a cigányság van ma Magyarországon, a Fidesz és az MSZP közösen f…
T/3525 A szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény módosításáról
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Megpróbálok eszerint cselekedni. Azért megjegyezném, hogy nincs tévéközvetítés. Lehet, hogy egyébként még - körbenézve itt a padsorokon - egybeül a Fidesz-frakció (Közbeszólások a Jobbik és az LMP soraiból: Sün! Sün!), pedig már elmúlt a té…
T/3525 A szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény módosításáról
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Én érdeklődve figyeltem az MSZP és a Fidesz csatározását (Közbeszólás a kormánypárti padsorokból: Még el sem kezdtük!), hiszen pont önök azok, akiknek lehetőségük lett volna az elmúlt 21 évben változtatni ezen a helyzeten. (Közbeszólás a ko…
T/3525 A szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény módosításáról
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Wintermantel képviselő úr, amiket hozott példákat, úgy érzem, ezeknél a példáknál valamennyi esetben a rendőrségnek kellett volna intézkednie. Jó, tudom, két hetet ígértek, nem sikerült, de akkor ne hivatkozzanak folyamatosan a rendre. Bizt…
T/3525 A szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény módosításáról
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Muszáj egy-két dologra reagálni az itt elhangzottakkal kapcsolatosan, hiszen itt elmondtuk: mi is egyetértünk azzal, amit itt Papcsák képviselő úr is elmondott, hogy valóban ez egy komplex kérdéskör, komplex probléma, és meg kellene oldani…
T/4046 "Civitas Invicta" - Szigetvár, a leghősiesebb városról
T/4046 "Civitas Invicta" - Szigetvár, a leghősiesebb városról
K/3763 Szolgálunk és védünk - de kit?
T/4049 Az államháztartás stabilitását elősegítő egyes adótörvények módosításáról
T/4049 Az államháztartás stabilitását elősegítő egyes adótörvények módosításáról
T/4122 A Nemzeti Közszolgálati Egyetemről, valamint a közigazgatási, rendészeti és katonai felsőoktatásról

T/3480 A sporthuliganizmus jelensége elleni fellépés érdekében szükséges egyes törvények módosításáról
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. A 3. ponthoz szeretnék hozzászólni, ahol a résztvevőket és a jelenlévőket helyesen írják le. Ez a módosítás azért fontos, mert ez a törvény valóban a résztvevőkről és a jelenlévőkről szól, és nem a rendbontókról. És itt ragadnám meg az alka…