1 161 felszólalás
A/16232 Az adófizetőknek kell kifizetniük a Fidesz miatt kapott büntetést azért, hogy Andy Vajna arannyal etethesse a barátnőjét.
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az európai bíróság ítélete szerint az online kaszinók hazai szabályozása uniós jogot sért, és ezért minden valószínűség szerint komoly büntetésben lesz majd részünk. Tudják, ez az a törvény, ez az a szabályozás, amely akkor va…
A/16232 Az adófizetőknek kell kifizetniük a Fidesz miatt kapott büntetést azért, hogy Andy Vajna arannyal etethesse a barátnőjét.
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Pontosan így van, eddig nem érte kár, miniszter úr. Miniszter úr, akkor ezek szerint ön teljes mértékben egyetért azzal, hogy egy offshore lovag 2010 óta több mint 12 milliárd forintot vitt ki az országból egy luxemburgi offshore cégen keresztül. Ön teljesen egyetért azzal,…
T/15778 A kéményseprő-ipari tevékenységről szóló 2015. évi CCXI. törvény módosításáról
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Jobbik Magyarországért Mozgalom támogatja majd a törvényt, és a módosításokat is támogatja, hiszen itt valóban egy olyan helyzetről van szó, főleg a devizakárosultak esetéről, ahol nehéz sorsú emberek kénytelenek vo…
T/15778 A kéményseprő-ipari tevékenységről szóló 2015. évi CCXI. törvény módosításáról
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Ha már képviselőtársam fölemlítette az árképzést és azt, hogy működik jelen pillanatban a kéményseprő-ipari szolgáltatás, akkor kénytelen vagyok elmondani, azért is, mert államtitkár úr itt van, és esetleg talán választ is ad rá nekem, hogy…
T/14287 Az állambiztonsági múlt átláthatóvá tételéről, valamint az állampárti vezetők és a diktatúra állambiztonsága hivatásos állományának egyes közhivatalok viseléséből való kizárása érdekében szükséges törvénymódosításokról
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Érdekes, hogy egymás után két olyan tárgysorozatba-vételi kérelem van itt, amitől, mind a kettőtől úgy fél a Fidesz-KDNP, mint ördög a tömjénfüsttől. Az egyik, amikor a korrupciót kívánjuk megakadályozni vagy feltárni, azt rögtön nem támoga…
T/15777 A társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény módosításáról
SZILÁGYI GYÖRGY, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy kicsit bővebben beszéljünk a taóról, már csak azért is, mert a jelenlegi törvényjavaslat talán a tao egyik legnagyobb átalakítását eredményezi, hiszen…
T/15777 A társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény módosításáról
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Hollik Istvánra ‑ igen, a társadalmi haszonra gondoltam, és nem csak az egészségügyire, de valóban, az egészségügyre van a legnagyobb hatással egyébként, hiszen egy egészséges társadalomban sokkal kevesebbet kell költeni egészségügyre, mint…
T/15776 A Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaságról szóló 2016. évi XCI. törvény módosításáról
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tényleg csak a jegyzőkönyv miatt szeretném ezt a felszólalásomat tíz másodpercben elmondani. Ez jellemző egyébként, ez az eset most nagyon jellemző volt a Fidesz vitakészségére. Képviselőtársamnak lenne mondanivalója, de inkább majd a zárszóban mo…
T/15778 A kéményseprő-ipari tevékenységről szóló 2015. évi CCXI. törvény módosításáról
SZILÁGYI GYÖRGY, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az elején le szeretném szögezni, hogy a Jobbik Magyarországért Mozgalom támogatja a törvényjavaslatot, hiszen valóban olyan családokról van szó, amelyeknek a helyzetén tu…
T/15778 A kéményseprő-ipari tevékenységről szóló 2015. évi CCXI. törvény módosításáról
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen. Két nagyon rövid dologra szeretném még felhívni a figyelmét az előterjesztőknek, amin esetleg lehetne változtatni. Az egyik az, hogy érkeznek hozzánk olyan panaszok, hogy két különböző eljárás van, ha egy családi házba, mondjuk, cég van bejelentve, és több…
T/15778 A kéményseprő-ipari tevékenységről szóló 2015. évi CCXI. törvény módosításáról
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen. Nem, csak nem értem. Tehát azt mondja Kósa képviselő úr, hogy most 25 ezer, aztán 30 ezer, 35 ezer, szerintem lehet, hogy önöknek valami rossz adatokat adnak. Egyszerűen nem nőhet azoknak az embereknek a száma, akik rosszabb helyzetbe kerülnek és kénytelene…
T/15784 Egyes törvények kiemelt nemzeti emlékhellyel összefüggő módosításáról
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Csak egy egyszerű kérdésem lenne, mert mi próbáltuk most itt keresni mindenhol, L. Simon László azt mondta, hogy ötpárti egyeztetés volt ebben az ügyben, és meghívót kaptunk. (L. Simon László: Nem mondtam, hogy volt.) Nem találjuk. (L. Simon László: Azt mondtam, hogy lesz.)…
A/15861 A közpénz elvesztheti közpénz jellegét?
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Csepel fellélegezhet, hiszen korunk egyik mindenhez értő géniuszának, a Fidesz rezsiharcosának, a párt öklének (Derültség a Jobbik soraiban.), Németh Szilárdnak áldozatos harca különböző nem önkormány…
A/15861 A közpénz elvesztheti közpénz jellegét?
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Miniszter úr, ön eddig azért érzékenyebb volt ezekre a kérdésekre. Egymás közti vita két képviselő között? 2000 millióról beszélünk! 2000 millió forintot adnak oda ennek az embernek (Dr. Józsa István: Érdemei elismeréséül!), hogy költse el és építse…
T/14733 Egyes törvényeknek a közpénzből finanszírozott propagandát megtiltó, valamint az állami médiaköltések nyilvánosságát megteremtő módosításáról
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A Jobbik Magyarországért Mozgalom támogatja az LMP javaslatát. Egyet kell értenünk az általános indoklásban megfogalmazottakkal, hogy tilalmakat kell szabni a kormányzati és egyéb állami propagandával szemben, emellett átláthatóvá és…
A/15751 Fogy a magyar! Önök mindent megtesznek a népességcsökkenés megakadályozásának érdekében?
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Asszony! Demográfiai válságban vagyunk, a népesség folyamatosan csökken. Sajnos, az önök kormánya alatt is ez tapasztalható, hiszen a most megjelent adatok alapján a 2010 és ’15 közötti időszak sem volt ettől men…
A/15751 Fogy a magyar! Önök mindent megtesznek a népességcsökkenés megakadályozásának érdekében?
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Tisztelt Államtitkár Asszony! Valóban nem dőlhetünk hátra, hiszen ahhoz, hogy megmaradjunk, több mint két gyermeknek kellene születni családonként, ma pedig ez a mutató bőven kettő alatt van, még a másfelet sem éri el. Egyébként a kérdésem nem erre vonatkozott. Amire vonatk…
T/15381 Magyarország 2018. évi központi költségvetéséről
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A nemzeti együttműködés rendszerének egyik komoly vívmánya lehetne, hogy a kormány a költségvetési javaslatát idejekorán, már a tárgyévet megelőző év első felében a tisztelt Ház elé terjeszti ‑ immár harmadik éve…
T/15381 Magyarország 2018. évi központi költségvetéséről
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Államtitkár asszonyra szeretnék reagálni. Államtitkár asszony felsorolt egy csomó programot, ami a fiataloknak szól. Csak az a probléma, tudja, államtitkár asszony, az elmúlt hét évben azt kellett tapasztalni, hogy bármilyen programokat ind…
T/15381 Magyarország 2018. évi központi költségvetéséről
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Dankó Béla képviselő úr felszólalására szeretnék reagálni. Képviselő úr azt mondta, hogy 1 forint sportra költött pénz körülbelül 4 forint hasznot hoz. Ez valóban helyes szám, ha a nemzetközi viszonylatokat vesszük figyelembe, normál…
T/15370 Az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény módosításáról
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy reagáljak egy-két elhangzott dologra a felszólalásom elején. Meg arra, hogy Pócs János képviselő úr, aki ennek a fontos törvénynek egyébként a vezérszónoka, felolvassa az előre megírt beszédet, egy kétperces…
T/15370 Az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény módosításáról
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Képviselőtársam valóban olyan kérdéseket vetett fel, amelyekről beszélni kellene és vitatkozni kellene. Igen, így gondoljuk; úgy gondoljuk, hogy az állatvédelmi törvénynek és a Btk.-nak észszerű védelmet kell adnia az állatoknak, és itt nem…
I/15350 Egyetlen ügyet sem képes a Kormány hitelesen felvállalni. Soros György nyomdokán indulva, mennyire hiteles most tagadni az egykori mecénásukat?
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök, úr. Amint az várható volt, a széles körű közvélemény részéről nem aratott osztatlan sikert a civil szervezetek átláthatóságát biztosítani hivatott törvényjavaslatuk. Tartok azonban attól, hogy a társadalmi ellenállás jelentős részben abból is…
I/15350 Egyetlen ügyet sem képes a Kormány hitelesen felvállalni. Soros György nyomdokán indulva, mennyire hiteles most tagadni az egykori mecénásukat?
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Dömötör úr, ön még nem volt annak idején itt, de nem tudom, emlékszik-e vagy megnézte-e a Fidesz történetét: az SZDSZ ifjúsági szervezeteként kezdték a tevékenységüket (Felzúdulás a kormánypárti padsorokban: Hazug…
A/15417 Amíg Önök lopnak...
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): (Boldog István felé tekintve:) Én nem vagyok boldog, úgyhogy megvárom miniszterelnök urat. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.) (16.20)
T/14434 Az állambiztonsági múlt nyilvánosságáról
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Látható, hogy hozzá se szólnak a kormánypártok, hozzá se szól az MSZP, ők egy platformon vannak ebben a kérdésben, ennyire érdekli őket, amennyire itt vannak jelen pillanatban. A kormánynak három ciklus nem volt elég arra, hogy leszámoljon…
T/15057 A víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény módosításáról
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Én igazából csak államtitkár úrnak szeretnék időt hagyni a felszólalásommal arra, hogy felhívjam a figyelmét, hogy ne a zárszóban válaszoljon a kérdésekre, államtitkár úr, mert akkor már nem lehet vitatkozni. Tegye meg azt a szívességet, tisztel…
A/15110 Amíg Önök lopnak...
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Az „önök” kitétel miniszterelnök úrra és körére vonatkozik. Megvárom miniszterelnök urat a válaszadásra. Köszönöm.
A/15112 Rendszerszintű fusizás a katasztrófavédelemnél?
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! A kéményseprők tevékenységének 2015-ös újraszabályozása óta sok a probléma, akkor is jelezték azok az emberek, a kéményseprők, akik ezen a területen dolgoztak, hogy ez egy nagyon rossz szabályozás, azóta bebizonyosodott, hogy sok kis…
A/15112 Rendszerszintű fusizás a katasztrófavédelemnél?
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Államtitkár Úr! A birtokunkban vannak olyan bizonyítékok, olyan dokumentumok, amelyek alapján megállapítható, hogy egyugyanazon napon, ugyanazon a helyszínen, ugyanaz az ember, ugyanabban az időben, amikor az ingyenes szolgáltatást kellett végezni, akkor mint a BM OKF Gazda…