584 felszólalás
H/7380 Az éghajlatváltozási veszélyhelyzetből fakadó, halasztást nem tűrő feladatokról T/7021 A klímavészhelyzet kihirdetéséről
TORDAI BENCE (Párbeszéd): Csak Nacsa Lőrinc képviselőtársamnak szeretném két dologra felhívni a figyelmét. Egyrészt, ha úgy általában a repülő mint közlekedési eszköz használatát kéri számon az ellenzéki képviselőkön, akkor legyen olyan szíves ugyanebben a kérdésben ugyanúgy a saját képviselőtársát…
H/7380 Az éghajlatváltozási veszélyhelyzetből fakadó, halasztást nem tűrő feladatokról T/7021 A klímavészhelyzet kihirdetéséről
TORDAI BENCE (Párbeszéd): Köszönöm a szót, elnök úr. Csak hogy akkor a harmadik hazugságát is helyre tegyük Nacsa Lőrinc képviselőtársunknak, már ami a fakivágásokat illeti: 2015-ben Zuglóban a BVSC rendelte el a fakivágásokat, aminek az elnöke Szatmáry Kristóf fideszes képviselő volt. Egyébként sza…
H/7380 Az éghajlatváltozási veszélyhelyzetből fakadó, halasztást nem tűrő feladatokról T/7021 A klímavészhelyzet kihirdetéséről
TORDAI BENCE (Párbeszéd): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Örülök, hogy ilyen komolyan vettük ezt a vitát, és ha más nem, annyi haszna biztosan volt, hogy egy kicsit fontos és komoly ügyekről is beszélhetünk itt, az Országgyűlés termeiben; ha más nem, akkor az ellenzéki képviselők e…
A/10066 Mi folyik itt?
TORDAI BENCE (Párbeszéd): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Hadd kezdjem egy friss idézettel: „Itt az idő fontolóra venni az egyetemes alapjövedelem bevezetését.” Ezt nem Szabó Timea, a Párbeszéd frakcióvezetője, társelnöke mondta, de nem is Karácsony Gergely, a Párbeszéd másik társelnöke…
A/10066 Mi folyik itt?
TORDAI BENCE (Párbeszéd): Nagyon gyengére sikerült ez a válasz. Önnek azt kellett volna mondani a papírjai szerint, hogy annyi munkahelyet hozunk majd létre, amennyi a válságban elvész, és akkor azt mondtam volna, hogy legyen így. De mikorra, és mi lesz addig azokkal a milliókkal, akiknek nincs mibő…
Napirend utáni felszólalások
TORDAI BENCE (Párbeszéd): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Polgártársak! Miközben a kormány legfontosabb feladata, sőt az egyetlen feladata ez kellene hogy legyen, hogy a koronavírus-járvány okozta válságot kezeli, az egészségügyi és a társadalmi-gazdasági vonatkozásokat egya…
T/9927 A Budapest-Belgrád vasútvonal újjáépítési beruházás magyarországi szakaszának fejlesztéséről, kivitelezéséről és finanszírozásáról
TORDAI BENCE, a Párbeszéd képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Polgártársak! Először is szeretném megkérdezni, hogy mit keres ez a törvény az Országgyűlés előtt. Arról volt szó, abban állapodtak meg a parlamenti pártok, hogy a járvány idején csak szor…
Napirend előtti felszólalások
TORDAI BENCE (Párbeszéd): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Kedves Polgártársak! Azt hiszem, továbbra sincs más dolgunk, mint arról beszélni, hogy hogyan menti meg a bajba került embereket a kormány, hiszen Orbán Viktor tegnapi bejelentése legalábbis nem volt megnyugtató e t…
Napirend előtti felszólalások
TORDAI BENCE (Párbeszéd): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Polgártársak! A járvány elleni védekezés 19. napján járunk, és még mindig nincs megoldása a kormánynak arra, hogy mit kezdjen azokkal a tömegekkel, azokkal a százezrekkel, akik elvesztik a megélhetésüket a koronavírus…
T/9790 A koronavírus elleni védekezésről
TORDAI BENCE (Párbeszéd): Elnézést, nem akarok reagálni a fideszes képviselőtársak folytatólag elkövetett hazugságaira, csak szeretném bejelenteni, hogy a hátralévő időkeretünket átadnánk az LMP-frakciónak. Köszönöm szépen.
A/9868 Mi folyik itt?
TORDAI BENCE (Párbeszéd): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszterelnök Úr! Önök igyekeznek azt a látszatot kelteni, hogy gyors és hatékony intézkedéseket tesznek. Ehhez képest körülöttünk, Közép-Európában, ahova gyakorlatilag egyszerre ért el a járvány, Lengyelország a GDP 9 százalékára rúgó g…
A/9868 Mi folyik itt?
TORDAI BENCE (Párbeszéd): Most meglepett, miniszterelnök úr. Tehát azt garantálja, hogy a válság idején teljes foglalkoztatottság lesz, ha jól értem. Ez nyilvánvalóan nonszensz. Nem értem, milyen teljesítményt vár el a gyerekektől, akiknek az a dolguk, hogy tanuljanak, az államnak pedig az, hogy a s…
T/9823 Az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló 2008. évi XCIX. törvény módosításáról
TORDAI BENCE (Párbeszéd): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Polgártársak! A kérdés az, hogy mit keres a színháztörvény módosítása az Országgyűlés előtt. Mit keres kivételes eljárásban a színháztörvény módosítása az Országgyűlés előtt, amikor az összes parlamenti párt egyetérte…
A/9811 Mikor vezetjük be végre a válságkezelő alapjövedelmet?
TORDAI BENCE (Párbeszéd): Igen, elfogadom.
A/9811 Mikor vezetjük be végre a válságkezelő alapjövedelmet?
TORDAI BENCE (Párbeszéd): Köszönöm. Örömmel hallom, hogy a kormány nyitott valami ilyesmi javaslat iránt. A válságkezelő alapjövedelem éppen arról szól, hogy nem egy valódi feltétel nélküli alapjövedelem, nem egy teljesen új szociális intézményrendszer bevezetése, hanem gyakorlatilag a meglévő szoci…
Napirend előtti felszólalások
TORDAI BENCE (Párbeszéd): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Polgártársak! A koronavírus-járvány okozta válság arra kényszerít minket, hogy az alapoktól újragondoljuk a társadalmi és gazdasági élet működését. Amit egy ennél lassabban, bár történelmi léptékben szintén nagyon gyo…
K/9608 A kormány és az Országgyűlés mint munkáltató miért nem tesz semmit a koronavírus terjedése ellen?
TORDAI BENCE (Párbeszéd): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A koronavírus miatt kihirdetett vészhelyzet következményeként a legtöbb munkahelyen távmunkát, az intézményekben gyakoribb takarítást és fertőtlenítést rendeltek el, és a megfelelő higiéniás körülményekre, többek között a helyes…
A/9654 Mi folyik itt?
TORDAI BENCE (Párbeszéd): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! A koronavírus elleni sikeres védekezés egyik kulcsa a politikai vezetésbe vetett bizalom. De erre a bizalomra rá kell szolgálni, és ezt a bizalmat könnyű elherdálni. Mi próbáljuk ezt a bizalmat megőrizni, fenntartani, de nem könnyű…
A/9654 Mi folyik itt?
TORDAI BENCE (Párbeszéd): Köszönöm, elnök úr. Köszönöm, miniszter úr, ezt a hozzáállást és ezeket a bölcs gondolatokat. Bárcsak minden kormánytag így járna el! Hiszen a jó szándékot nyilvánvalóan nem vitatjuk el egymástól. Amit problematizáltam, azok a politikai reflexek, amelyeken, úgy látszik, néh…
Napirend előtti felszólalások
TORDAI BENCE (Párbeszéd): Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Polgártársak! Tegnap, március 8-án volt a nemzetközi nőnap. Ez egy alkalom arra, hogy köszöntsük a nőket, és köszönetet mondjunk nekik, de alkalom arra is, hogy mi, férfiak elgondolkodjunk azon, hogy milyen előnyöket élvezünk,…
Napirend előtti felszólalások
TORDAI BENCE (Párbeszéd): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Polgártársak! Itt az ideje, hogy világosan beszéljünk a Fidesz perverz politikájáról, pontosabban az Orbán-kormány perverz újraelosztási politikájáról. Ugyanis már az Európai Bizottság friss országjelentése is arról s…
K/9402 A Volkswagenre is érvényes-e a multikat érintő környezetvédelmi szigorítás, a "szennyező fizet" elve?
TORDAI BENCE (Párbeszéd): Köszönöm a szót. Államtitkár Úr! „A klímavédelem árát a klímarombolóknak kell megfizetniük” ‑ jelentette ki Orbán Viktor karácsonyi interjújában, de évértékelőjén is megígérte, hogy megbüntetik a szennyezőket. A Századvég szerint az emberek 83 százaléka a nagy szennyezőkkel…
Napirend előtti felszólalások
TORDAI BENCE (Párbeszéd): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Polgártársak! Tegnap, február 23-án emlékeztünk a romagyilkosság áldozataira: tizenegy éve volt, hogy Csorba Robika, aki akkor ötéves volt, hatéves nővére és édesapja vált az egyik támadás áldozatává. A támadásoknak ö…
I/9085 Igazságosnak tartaná-e a felső tízezer megadóztatását, ahogy azt a Párbeszéd javasolja?
TORDAI BENCE (Párbeszéd): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Magyarországon elszabadultak a vagyoni egyenlőtlenségek, és a családok vagyoni helyzete egyre inkább meghatározza a gyermekek egész későbbi sorsát is. Szinte lehetetlen kitörni a szegénységből, nagyon nehéz egyről a kettőr…
I/9085 Igazságosnak tartaná-e a felső tízezer megadóztatását, ahogy azt a Párbeszéd javasolja?
TORDAI BENCE (Párbeszéd): Államtitkár úr egyetlen szót sem válaszolt arra, hogy a felső tízezret akkor önök megadóztatnák-e. Ebből arra kell gondolnom, hogy nem, hiszen a Fidesz eddig is a felső tízezer pártja volt, most is a felső tízezer érdekeit képviseli. De nem csoda, hiszen a felső tízezer egy…
A/9225 Mi folyik itt?
TORDAI BENCE (Párbeszéd): Köszönöm, elnök úr. Miniszter Úr! Az elmúlt hetekben az Orbán-kormány újabb és újabb merényleteket hajtott végre az oktatás, a tanárok, a szülők és legfőképpen a gyerekek ellen. A maguk friss Nemzeti alaptanterve nem a jövőre készíti fel a gyerekeket, nem egy sikeres és bol…
A/9225 Mi folyik itt?
TORDAI BENCE (Párbeszéd): Orbán Viktor tegnap azt mondta, hogy a cigány családok felemelkedése mellett elkötelezte magát a kormány, és jól is haladt, rengetegen dolgoznak közülük, a gyerekek iskolába járnak. Azt, hogy jól haladtak‑e, nagyon máshogy látják azok a gyöngyöspatai roma szülők és nemzetis…
K/9207 Miért nem emelik a pedagógusok bérét?
TORDAI BENCE (Párbeszéd): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Ma egy kezdő pedagógus szerencsésnek mondhatja magát, ha havi nettó 150 ezer forintot hazavihet, és ebből kell fizetnie a rohamosan dráguló lakhatást, a rezsit, az élelmiszerköltségeket, törlesztenie a diákhitelét, félrete…
Napirend előtti felszólalások
TORDAI BENCE (Párbeszéd): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Polgártársak! Kilenc éven keresztül megszokhattuk, hogy Magyarországon a hatalom embereinek akarata érvényesül. Aztán jött egy tehetséges vezető, a Párbeszéd társelnöke, Karácsony Gergely, és azt mondta, itt az idő, h…
I/8534 Mennyit ér egy emberélet a kormánynak?
TORDAI BENCE (Párbeszéd): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Múlt szerdán a kormánypárti, kicsit hibás szavazógép megszavazta a társadalombiztosítás ellátásaira jogosultakról, valamint ezen ellátások fedezetéről szóló törvényt. Ez a törvény azt eredményezi, hogy rengeteg ember elesi…