584 felszólalás
I/8534 Mennyit ér egy emberélet a kormánynak?
TORDAI BENCE (Párbeszéd): Az a helyzet (Zaj. ‑ Az elnök csenget.), az a helyzet, hogy az államtitkár úr nem csak velem vitatkozik, vitatkozik az összes ellenzéki párt szakértőjével (Derültség a kormánypártok soraiban.), vitatkozik a magyar szakszervezetek szakértőivel (Az elnök csenget.) és vitatkoz…
S/8471 Az Országgyűlés bizottságainak létrehozásáról, tisztségviselőinek és tagjainak megválasztásáról szóló 5/2018. (V. 8.) OGY határozat módosításáról
TORDAI BENCE jegyző: Az Országgyűlés bizottságainak létrehozásáról, tisztségviselőinek és tagjainak megválasztásáról szóló 5/2018. (V. 8.) OGY határozat 2. pontja a következők szerint módosul: az Országgyűlés a Törvényalkotási bizottságba dr. Varga László, MSZP, helyett, a képviselő bizottsági tagsá…
K/8422 Mi lesz azokkal a betegekkel, akik kiszorulnak az ingyenes egészségügyi ellátásból?
TORDAI BENCE (Párbeszéd): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Államtitkár Úr! Az ön főnöke jegyzi előadóként azt a javaslatot, ami a társadalombiztosítási ellátás átalakításáról szól. Addig értjük, hogy fel kívánnak lépni a visszaélések ellen, és erősíteni kívánják a járulékfizetési ha…
H/7961 Az új Fővárosi Közgyűlés által elfogadott átláthatósági rendelkezések érvényesítéséről a magyarországi önkormányzatoknál
TORDAI BENCE (Párbeszéd): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Polgártársak! 2019. október 13-án új korszak kezdődött Magyarország életében: a Fidesz több mint kilenc évig tartó regnálása, rezsimépítése után a köztársaságpárti többség vereséget mért Orbán Viktor embereire Budapes…
H/7961 Az új Fővárosi Közgyűlés által elfogadott átláthatósági rendelkezések érvényesítéséről a magyarországi önkormányzatoknál
TORDAI BENCE (Párbeszéd): Köszönöm, elnök úr, és köszönöm a támogatást az ellenzéki frakcióknak, az MSZP-nek, az LMP-nek, a Jobbiknak és Mellár Tamásnak is. Azt pedig értem, hogy a Fidesz-KDNP nem tapsol ennek a javaslatnak, hiszen szembemegy mindazzal a politikával, amit az elmúlt kilenc és fél évb…
H/7730 A szegénység felszámolásáról
TORDAI BENCE (Párbeszéd): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Ma Magyarországon csak a kiváltságos keveseknek adatik meg az anyagi biztonság nyugalma. Az emberek közel háromnegyede nem tudna kifizetni egy hirtelen jött pár tízezer forintos kiadást. Milliók élnek napról napra vagy hónapról hón…
T/8022 A bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény módosításáról
TORDAI BENCE (Párbeszéd): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Polgártársak! Ez a javaslat, ami a bányatörvény módosításáról szól, tulajdonképpen egy lex pilisi bányanyitás elleni törvényjavaslat, és talán nem elegáns egyedi esetekre szabni jogalkotási folyamatokat, de ebben az e…
T/8022 A bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény módosításáról
TORDAI BENCE (Párbeszéd): Köszönöm a szót, a lehetőséget, elnök úr. Köszönöm a támogatást az MSZP frakciójának, köszönöm Keresztes László Lóránt LMP-s frakcióvezető úrnak a bölcs kiegészítéseit. Remélem, lesz rá módunk, hogy ezt átültessük a gyakorlatba. És köszönöm Nunkovics Tibornak, jobbikos koll…
T/8441 A Nemzeti Kulturális Tanácsról, a kultúrstratégiai intézményekről, valamint egyes kulturális vonatkozású törvények módosításáról
TORDAI BENCE (Párbeszéd): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársak! Hát, nehéz lenne mit hozzátenni, mert azt hiszem, az ellenzék részéről olyan össztűz alá vettük ezt a szégyenteljes törvényjavaslatot, amit kevés más törvényjavaslat érdemelt ki. Mégpedig teljes jogga…
A/8335 Mi folyik itt?
TORDAI BENCE (Párbeszéd): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Karácsony Gergely, Budapest párbeszédes főpolgármestere teljes egyetértést teremtett a Fővárosi Közgyűlésben a körül, hogy milyen feltételekkel járul hozzá Budapest az atlétikai vb megrendezéséhez. Bud…
A/8335 Mi folyik itt?
TORDAI BENCE (Párbeszéd): Köszönöm, miniszter úr. Ez jól hangzik, de nem vagyok teljesen nyugodt. Mert Orbán Viktor itt mondta néhány héttel ezelőtt, hogy amit például Gulyás Gergely mond az ő szájával, az nem olyan, mintha Orbán Viktor mondaná a saját szájával, és bármikor meghazudtolja a miniszter…
K/8320 Tervezi-e a kormány hogy egy nyilvánosan kellően meghirdetett, alapos, korrekt, tisztességes, nem manipulált nemzeti konzultációt is indít a klímavédelem ügyében?
TORDAI BENCE (Párbeszéd): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A magyar kormány tartott már nemzeti konzultációt, egyenként sokmilliárdos hírveréssel, a nyugdíjakról ‑ nem sokkal azelőtt, hogy megvédést ígérve ellopta a magánnyugdíjpénztári megtakarításokat ‑, tartott a Soros-tervről…
T/8190 A rabszolgatörvény hatályon kívül helyezése
TORDAI BENCE (Párbeszéd): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Polgártársak! Kedves kormánypárti Kollégák! Ha az a kérdés, hogy lehetőséget vagy kényszert jelent‑e a rabszolgatörvény, akkor elmondom, hogy ez nem vagy-vagy, hanem lehetőséget teremt a munkáltatónak arra, h…
H/8191 A munkavállalók szociális biztonságának megerősítéséről és a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményeinek érvényre juttatásáról
TORDAI BENCE (Párbeszéd): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Elvileg az Országgyűlés egy népképviseleti szerv, de ahogy elnézem a fideszes, KDNP-s kollégák szavazási magatartását, legalábbis az eddigiekben, akkor úgy tűnik, mint hogyha ez egy tőkésképviseleti szerv lenne. Tehát…
T/7021 A klímavészhelyzet kihirdetéséről
TORDAI BENCE (Párbeszéd): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Polgártársak! Ma tartja az ENSZ a klímaválságról szóló közgyűlését, illetve ma kezdte el Madridban tárgyalni azt, hogy hogyan haladunk azokkal a vállalásokkal, amelyek megakadályozzák, hogy az emberiség vége a klíma…
T/7021 A klímavészhelyzet kihirdetéséről
TORDAI BENCE (Párbeszéd): Köszönöm a szót, elnök úr. Mindenekelőtt szeretném megköszönni ellenzéki képviselőtársaimnak, hogy ilyen szép konszenzus alakul ebben a témában, és azt hiszem, Magyarországon ma minden felelősen gondolkodó ember része ennek a konszenzusnak. Sajnos, fideszes és KDNP-s képvis…
H/7960 Az új Fővárosi Közgyűlés által elfogadott rendelkezések magyarországi érvényesítéséről
TORDAI BENCE (Párbeszéd): Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Polgártársak! A Párbeszéd előterjesztése arról szól, hogy azokat az intézkedéseket, amelyeket a Fővárosi Közgyűlés a korszakváltás első állomásaként megtett, tegyük meg országosan (Nacsa Lőrinc: BKV?), nagyon sok mindent ezek k…
H/7960 Az új Fővárosi Közgyűlés által elfogadott rendelkezések magyarországi érvényesítéséről
TORDAI BENCE (Párbeszéd): Köszönöm a szót, elnök úr. Mindenekelőtt én válaszolok érdemben Nacsa képviselő úrnak, nem úgy, ahogy a kormány szokta az ellenzéki felvetésekre. Amint a kormány hozzáteszi a magáét a budapesti tömegközlekedés finanszírozásához (Derültség a kormánypártok soraiban. ‑ Nacsa L…
T/7701 A bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény módosításáról a kilakoltatási moratórium meghosszabbítása érdekében
TORDAI BENCE (Párbeszéd): Köszönöm a szót. A Fidesz-KDNP sokadjára bizonyítja, hogy a nagytőke pártján áll az emberekkel szemben ‑ ebben az esetben is. Melyik évben érték el a bankok Magyarországon a rekordprofitot? 2018-ban, de csak addig, amíg a 2019-es profitokat meg nem ismerjük. Önök, ha úgy te…
H/7380 Az éghajlatváltozási veszélyhelyzetből fakadó, halasztást nem tűrő feladatokról
TORDAI BENCE (Párbeszéd): Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Már nagyon sokat beszéltünk ma este is a klímavészhelyzetről, a klímaválságról, az ökológiai válságról, úgyhogy én most már csak néhány konkrétumra, néhány közkeletű tévedésre vagy néhány elszántan szajkózott hazugságra hívnám fel a f…
K/8204 Hajlandó-e együttműködni a magyar kormány az Európai Unióval a multinacionális cégek adóelkerülésének visszaszorítása érdekében?
TORDAI BENCE (Párbeszéd): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! November 28-án, most csütörtökön az Európai Unió Versenyképességi Tanácsa tárgyalja az országonkénti nyilvános jelentéstétel irányelvet. A multinacionális cégek adóelkerülése az Európai Bizottság becslése szerint évi 50-70 milliá…
T/8014 A szakképzésről szóló 2019. évi ... törvény hatálybalépésével összefüggő módosító és hatályon kívül helyező rendelkezésekről
TORDAI BENCE, a Párbeszéd képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Polgártársak! Azt hiszem, ez a törvény a Fidesz-kormány inkompetenciájának az egyik legjobb bizonyítéka, annak az alkalmatlanságnak a napnál világosabb bemutatása, amit tapasztalunk egyébk…
T/8014 A szakképzésről szóló 2019. évi ... törvény hatálybalépésével összefüggő módosító és hatályon kívül helyező rendelkezésekről
TORDAI BENCE (Párbeszéd): Köszönöm, elnök úr. Azért kértem szót, mert ellenzéki képviselőtársaim túldicsérték kicsit az államtitkár urat. (Derültség.) Igazán megtisztelő, hogy szóba elegyedik velünk egyáltalán és vitába bocsátkozik, de érdemi válaszokkal nem szolgált, úgyhogy egyetlen konkrét kérdés…
T/8041 Egyes törvények jogharmonizációs célú módosításáról
TORDAI BENCE (Párbeszéd): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Polgártársak! Azt tudjuk, hogy a Fidesz és különösen Orbán Viktor nagyon rosszul viseli a vereséget, és október 13-án a Fidesz súlyos vereséget szenvedett az önkormányzati választáson. Azt látjuk, hogy ennek megfelelő…
H/8042 Az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló 10/2014. (II. 24.) OGY határozat módosításáról T/8044 Az Országgyűlés működését és a képviselők jogállását érintő egyes törvények módosításáról
TORDAI BENCE (Párbeszéd): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Polgártársak! Hadd invitáljam meg önöket egy kis időutazásra, mert amikor itt ellenzéki képviselőtársaimat hallgattam, akkor déjà vu érzésem volt, én ezt már láttam valahol. De nemcsak hogy láttam, én ezt a vitát már…
H/8042 Az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló 10/2014. (II. 24.) OGY határozat módosításáról T/8044 Az Országgyűlés működését és a képviselők jogállását érintő egyes törvények módosításáról
TORDAI BENCE (Párbeszéd): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Polgártársak! Most, hogy így lassan hajnali 5 van, és hat órája folyik ez a vita, azon gondolkozom, hogy mivel lehetne meggyőzni a fideszes képviselőtársakat arról, hogy amit tesznek, az problémás. Az a törvényjavasla…
H/8042 Az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló 10/2014. (II. 24.) OGY határozat módosításáról T/8044 Az Országgyűlés működését és a képviselők jogállását érintő egyes törvények módosításáról
TORDAI BENCE (Párbeszéd): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Orbán Viktort idézném. 2012-ben pontosan november 5-én ebben a Házban mondta Harangozó Tamás azonnali kérdésére a következő szavakat, szó szerinti idézet: „A nyolcvanas években nem a diktatúra ellen harcoltam, hanem azok ell…
T/8040 A társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény módosításáról
TORDAI BENCE (Párbeszéd): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Polgártársak! Először szerintem arról érdemes szólni, hogy mit nem tervez módosítani a Fidesz a társasági adóval kapcsolatban; amiről valójában tárgyalni lenne érdemes, az az, hogy a nagyvállalatoknak az adóterhelését…
Napirend előtti felszólalások
TORDAI BENCE (Párbeszéd): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Polgártársak! Orbán Viktort fogom egyetértőleg idézni. Idén október 21-én azt mondta: „Aki szerint a klímaváltozás egy kommunista trükk, az nem normális.” Úgy folytatta: „Magyarország Kormánya számára fontos a környez…
K/7976 Jelent-e nemzetbiztonsági kockázatot az 5G-hálózat kiépítésében a Huawei szerepe?
TORDAI BENCE (Párbeszéd): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Szijjártó Péter külügyminiszter november 5-én Sanghajban bejelentette, hogy a hazai 5G-hálózat kiépítése a kínai technológiai óriás, a Huawei részvételével fog megvalósulni. A kínai cég körüli botrányok felvetik annak kérd…