584 felszólalás
T/1620 Magyarország biztonságát szolgáló egyes törvények módosításáról
TORDAI BENCE (Párbeszéd): Köszönöm, elnök úr. Így, kétpercesben kis színesként jelezném, ha ez az elmúlt tizensok órában nem hangzott el, hogy ez a nagyszerű salátatörvény egyébként a diplomata-útlevél kiadásának szabályait is módosítja, úgyhogy érdeklődéssel kérdeznék, ha már egymást interjúvoljuk…
T/1620 Magyarország biztonságát szolgáló egyes törvények módosításáról
TORDAI BENCE (Párbeszéd): Köszönöm a szót, elnök úr. Egy kínzó kérdésnél hagytuk abba, jelesül: „A szöveg ismeretében az alkotmányértelmezésnek először azt kellett tisztáznia, hogy lehetséges‑e az alkotmány rendelkezéseinek alanyi alapjogot keletkeztető értelmezése.” Nos, lássuk meg! „Az Alkotmánybí…
T/1620 Magyarország biztonságát szolgáló egyes törvények módosításáról
TORDAI BENCE (Párbeszéd): Köszönöm a szót, elnök úr. Mielőtt folytatnám a lakhatáshoz való jog kérdéseivel, egy konkrét lakhatási problémát hoznék be annál is inkább, mert megérkezett körünkbe Láng Zsolt budai polgártársunk, akinek ezúton is a segítségét kérném tulajdonképpen egy II. kerületi ügyben…
T/1620 Magyarország biztonságát szolgáló egyes törvények módosításáról
TORDAI BENCE (Párbeszéd): Köszönöm, elnök úr. Úgy látszik, mindannyian tanulunk új jelentéseket ismert szavakhoz. Például a provokátor nem tudom, mióta jelenti azt, hogy valaki egyszerűen leír egy történetet, és aztán segítséget kér. Láng Zsolt, úgy látszik, már nem tudja azt sem felismerni, hogy mi…
T/1620 Magyarország biztonságát szolgáló egyes törvények módosításáról
TORDAI BENCE (Párbeszéd): Köszönöm, elnök úr. Akkor sort keríthetünk Juhász Gábor tanulmányának záró etűdjére. Folytassuk, ahol abbahagytuk! „Annak felismerése, hogy a közterület életvitelszerű használatának vannak alapjogi összefüggései, természetesen még nem képezi alkotmányos akadályát annak, hog…
Napirend előtti felszólalások
TORDAI BENCE (Párbeszéd): Tisztelt Országgyűlés! Kedves Polgártársak! Kedves Vendégeink! 2022. október 23-án legkésőbb mindenki számára kiderült, hogy Magyarországon immár nem adottak a kormányzás feltételei. Először is nincs társadalmi támogatottsága a kormánynak, nincs erkölcsi alapja, és nincs sz…
H/1705 Novák Előd országgyűlési képviselő mentelmi ügyében
TORDAI BENCE (Párbeszéd): Köszönöm szépen, elnök úr. Az ügyrendi észrevételem lényege abban áll, hogy a szélsőjobboldali képviselő előbb elmondott beszéde egyértelműen kimeríti a homofób és rasszista megjegyzéseivel a gyűlöletbeszéd fogalmát, aminek a házszabály szerint nincs helye az Országgyűlésbe…
K/1452 2020 óta milyen vizsgálatot folytatott a bírósági végrehajtásról szóló törvény árverési szabályaival kapcsolatban? Tervez-e a törvény kapcsán az Alkotmánybírósághoz fordulni?
TORDAI BENCE (Párbeszéd): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Biztos Úr! Múlt hónapban írásbeli kérdést nyújtottam be önhöz a végrehajtási törvény 2021. januárban hatályba lépett változásaival kapcsolatban, különös tekintettel arra, hogy ez nagyon durván szűkítette az adósok joggyakorlásának lehetős…
A/1278 Mi folyik itt?
TORDAI BENCE (Párbeszéd): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Miniszterelnök Úr! Önök azzal nyertek választást, hogy lesz olcsó orosz gáz és lesz rezsicsökkentés. Most ebből két dolog biztosan nem teljesült: nem lett olcsó orosz gáz, és rezsinövelés lett. Tavaly szeptemberben az évszáz…
A/1278 Mi folyik itt?
TORDAI BENCE (Párbeszéd): Miniszterelnök úr, úgy látom, szövegértési problémák vannak. (Nagy zaj a kormánypártok padsoraiban. ‑ Az elnök csenget.) Egyrészt én nem a szankciókról beszéltem, másrészt úgy látszik, hogy önnek a szerződés szövegének az értelmezése sem ment, nem csak az én kérdésemnek az…
T/583 A kisadózó vállalkozók tételes adójáról
TORDAI BENCE (Párbeszéd): Kedves Polgártársak! Most jövünk az utcáról, az utcáról, ahol lezárták a hidakat, és maguk ellen, a maguk megszorításai ellen tüntetnek az emberek. Amikor múlt héten kiállították azt a szerencsétlen Gulyás Gergelyt, akinek el kellett mondani, hogy mostantól aztán annyira jo…
T/583 A kisadózó vállalkozók tételes adójáról
TORDAI BENCE (Párbeszéd): Köszönöm a szót. Most egyéni képviselőként szólnék, Budapest 4. számú választókerületének a képviselőjeként. Ugye, a II. kerület is idetartozik, ebben a kerületben van Magyarországon a legtöbb egyéni vállalkozó, a legnagyobb a vállalkozószellem, és talán ebből az aspektusbó…
T/583 A kisadózó vállalkozók tételes adójáról
TORDAI BENCE (Párbeszéd): Köszönöm a szót, elnök úr. Ezekben a nehéz pillanatokban van egy jó hírem, sőt két jó hírem van. A Fidesz-frakciónak van még 17 perc 49 másodperce, a KDNP képviselőcsoportjának pedig 19 perc 38 másodperce arra, hogy kifejtse a véleményét ebben a vitában. Nagyon sok általáno…
T/583 A kisadózó vállalkozók tételes adójáról
TORDAI BENCE (Párbeszéd): Köszönöm, elnök úr. Kocsis Máté frakcióvezetőnek csak arra hívnám fel a figyelmét, hogy önök azt ígérték, hogy nem lesz megszorítás, ehhez képest most azt mondja, hogy mi a nagyvállalatok adóját emelnénk, meg az oligarchák adóját, a Tiboczok meg a Mészáros Lőrincek adóját e…
Napirend előtti felszólalások
TORDAI BENCE (Párbeszéd): Kedves Polgártársak! Tisztelt Országgyűlés! A klímakatasztrófa ránk rúgta az ajtót. Szerintem már senkinek nem kell magyarázni a brutális aszályok és hőhullámok korában, hogy mit jelent, hogy megváltozik a Földünk éghajlata, és nem kell magyarázni, amikor látják az emberek…
I/535 A Fidesz reggel, délben, este hazudik, amikor hónapok óta mondja olcsónak a kiugróan drága orosz gázt? A hazugságok helyett átállnak végre a zöld energiapolitikára?
TORDAI BENCE (Párbeszéd): Köszönöm a szót, elnök úr. Amit elnök úr elmulasztott felolvasni, a kérdés címe az volt: „A Fidesz reggel, délben, este hazudik, amikor hónapok óta…” (Az elnök megkocogtatja a csengőt.)
I/535 A Fidesz reggel, délben, este hazudik, amikor hónapok óta mondja olcsónak a kiugróan drága orosz gázt? A hazugságok helyett átállnak végre a zöld energiapolitikára?
TORDAI BENCE (Párbeszéd): Államtitkár Asszony! A magyar emberek először is tiszta és őszinte beszédet várnak el. Tulajdonképpen most a sorok között megkapták, ez az ön őszödi beszédének is minősülhet: azt mondta, hogy nem az számít, hogy mennyibe kerül a gáz, hanem az, hogy van‑e egyáltalán, és nem…
K/459 Milyen intézkedéseket kívánnak bevezetni a városokban jelentkező hőhullámok hatásainak mérséklése érdekében?
TORDAI BENCE (Párbeszéd): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Asszony! Ön még új a kormányban, de elmesélem, hogy az Orbán-kormánynak van egy folytatólagos vitája a valósággal, miszerint azt gondolják, hogy Magyarország klímabajnok, a valóság pedig az, hogy sajnos…
T/360 Magyarország 2023. évi központi költségvetésének megalapozásáról
TORDAI BENCE, a Párbeszéd képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Országgyűlés! Kedves Polgártársak! Az általunk tárgyalandó törvényjavaslat igazi klasszikus salátatörvény. Különböző módosító javaslatokat találhatunk itt ömlesztve, nagy mennyiségben, köztük egészen megdöbbentőeket. A törvényjavaslatna…
A/406 Mi folyik itt?
TORDAI BENCE (Párbeszéd): A politikai hazugság lényege, hogy elfedi a jelen igazságát, letapossa az igazság megismeréséhez való jogot, elveszi a tájékozódás szabadságát, és megfoszt a döntés szabadságától. Aki nem ismerheti az igazságot, nem hozhat szabad és felelős döntést. Ismerős? Ezt ön írta 200…
A/406 Mi folyik itt?
TORDAI BENCE (Párbeszéd): Köszönöm. Hiába fenyegetőzik, miniszterelnök úr (Derültség a kormánypárti padsorokban.), attól még az tény marad, hogy ha nem is hazugság, de mondjuk, az igazság megismerésének a nehezítése az, amikor az ön cikke, amit 2006-ban írt, egy háromrészes, csodálatos sorozat, „Víz…
T/152 Magyarország 2023. évi központi költségvetéséről
TORDAI BENCE, a Párbeszéd képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Polgártársak! Az Orbán-kormány nagyon kétségbe lehet esve, mert látják, hogy most omlik rájuk az a kártyavár, amit az elmúlt években építettek. De nemcsak rájuk omlik a kártyavár, hanem mi…
Napirend előtti felszólalások
TORDAI BENCE (Párbeszéd): (A mikrofonja nem szól.) Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Polgártársak! Engedjék meg, hogy külön köszöntsem török vendégeinket Finike városából. Tegnap volt apák napja, és úgy tűnik, hogy ez az ünnep pártokon és politikai oldalakon átívelő támogatást élvez, hi…
Napirend előtti felszólalások
TORDAI BENCE (Párbeszéd): Köszönöm a szót. Lagom, kedves polgártársak, lagom! Ez a svéd kifejezés annyit jelent, hogy se nem túl sok, se nem túl kevés, pont elég. Ez a mértékletességről szól. Egyesek szerint az ósvéd törvény szóból keletkezett, mások azt mondják, hogy a vikingeknek abból a szokásábó…
H/205 Tordai Bence országgyűlési képviselő mentelmi ügyében
TORDAI BENCE (Párbeszéd): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Polgártársak! Igazán megkapó a fideszes politikusok érzékenysége, különösen kampányidőszakban. Tehát miután önöknek sikerült azzal választást nyerni, hogy egyetlen hazug állítást sulykoltak heteken keresztül közpénzen…
Napirend előtti felszólalások
TORDAI BENCE (Párbeszéd): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Polgártársak! Magyarországon ma súlyos megélhetési válság van, de már régóta nő a létbizonytalanság, és folyamatosan szélesedik és mélyül a társadalmi különbségek szakadéka is. Egyre kevesebb embernek adatik meg a hos…
T/47 Magyarország minisztériumainak felsorolásáról
TORDAI BENCE, a Párbeszéd képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Polgártársak! Mi az állampolgárokkal együtt alulról nézzük ezt a fideszes hatalmi vircsaftot. A Párbeszéd úgy látja, hogy nem Magyarország kormányzására, hanem a Magyarország zrt. irányítá…
T/47 Magyarország minisztériumainak felsorolásáról
TORDAI BENCE (Párbeszéd): Köszönöm a szót, elnök úr. (Az elnök csenget.) Bár érzem, hogy mintha nyomást akarna gyakorolni az ismételt felszólalásokkal kapcsolatban a levezető elnök, és azt is érzem, hogy a fideszes meg KDNP-s honanyák és honatyák türelmetlenek, hogy most be kellett jönniük és elvége…
T/25 Magyarország Alaptörvényének tizedik módosítása T/26 A katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény módosításáról
TORDAI BENCE, a Párbeszéd képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Kedves Polgártársak! Tisztelt Országgyűlés! Igazán tanulságos, hogy mivel kezdi meg a munkáját az új parlamenti ciklusban a Fidesz-kormány. Véletlenül sem emberek valódi problémáját kezeli, hanem megint csak azon dolgo…
Napirend előtti felszólalások
TORDAI BENCE (Párbeszéd): Köszönöm a szót. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Nagyon örülök, hogy végre sikerült világosan különbséget tenni az orosz agresszorok és az ukrán áldozatok között. Nagyon sajnálom, hogy az elmúlt hónapokban erre nem nagyon került sor. Azt még mindig nem sikerült megtenn…