1 155 felszólalás
K/198 Májusban a költségvetés jelentős többletet mutat. Hogyan vált kiegyensúlyozottá a magyar költségvetés az elmúlt években?
VARGA MIHÁLY nemzetgazdasági miniszter: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársam! Köszönöm kérdését, mert megadja a lehetőséget arra vonatkozóan, hogy valóban én is közöljem azt a hírt, hogy májusban 269 milliárd forintos többlete volt az államháztartásnak. Tehát április végén, ami…
K/186 Segít-e a kormány az általa átejtett pénztárgép használókon?
VARGA MIHÁLY nemzetgazdasági miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Én nagyon sajnálom, hogy ön a feketegazdaság és az újabb trükköket keresők oldalára állt ebben az ügyben. Ennél a kormánynál aztán többször tényleg nem tudott senki sem határidőt módosítani. 2013 májusa volt az…
T/13628 A Magyarország Kormánya és az Oroszországi Föderáció Kormánya közötti nukleáris energia békés célú felhasználása terén folytatandó együttműködésről szóló Egyezmény kihirdetéséről
VARGA MIHÁLY nemzetgazdasági miniszter, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A mai nap több parlamenti bizottság is tárgyalta már a paksi dokumentumokat, és a parlament ülésén is, plenáris ülésén több alkalommal volt szó róla, de most engedjé…
T/12415 Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről
VARGA MIHÁLY nemzetgazdasági miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy néhány szóban reagáljak az elhangzott felvetésekre. A Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat elfogadása előtt engedjék meg, hogy a kormány ál…
T/13082 Egyes pénzügyi tárgyú törvények jogharmonizációs célú módosításáról
VARGA MIHÁLY nemzetgazdasági miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tekintettel arra, hogy a 13080., 13081. és 13082. számú törvényjavaslatot együtt tárgyaltuk, engedje meg, hogy ezeket együtt mondjam el itt röviden, néhány percben, és akkor időt spórolunk meg. Tisztelt Országgyűlés! A 13080. számú t…
T/13081 Az egyes fizetési szolgáltatókról
VARGA MIHÁLY nemzetgazdasági miniszter: Nem.
Napirend előtti felszólalások
VARGA MIHÁLY nemzetgazdasági miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy tájékoztassam önöket azokról a magyar gazdaság számára kedvező adatokról, amelyek az elmúlt hetekben, különösen az elmúlt két hétben láttak napvilágot. Úgy fogalmazhatnék, h…
T/12846 A pénzügyi rezsicsökkentéssel összefüggésben a pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról szóló 2009. évi LXXXV. törvény módosításáról
VARGA MIHÁLY nemzetgazdasági miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A kormány támogatja a javaslatot. (Taps a Fidesz soraiban.)
T/12792 Az egyes adótörvények és azokkal összefüggő más törvények, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló 2010. évi CXXII. törvény módosításáról
VARGA MIHÁLY nemzetgazdasági miniszter, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Ez az első olyan év, amikor kimondhatjuk, hogy nincs se adóemelés, se új adót nem vezetünk be, csakis kedvezően változnak az adótörvények. Az adóváltozások legfontos…
T/12415 Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről
VARGA MIHÁLY nemzetgazdasági miniszter, a napirendi pont előadója: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Nekünk, magyaroknak minden okunk megvan arra, hogy önbizalommal tekintsünk a következő évek elé. Mára meggyőzően látszik, hogy közös erőfeszítéseink eredményre vezettek, a gazdaságba…
T/11474 A Magyar Nemzeti Bankról
VARGA MIHÁLY nemzetgazdasági miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjenek meg három rövid megjegyzést, mert itt összekeverednek bizonyos dolgok. Egyrészt a jegybank eddig is tagja volt, eddig is részese volt a központi bankok európai rendszerének. Ez most…
T/12100 A Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló 2012. évi CCIV. törvény módosításáról
VARGA MIHÁLY nemzetgazdasági miniszter, a napirendi pont előadója: Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Mindenekelőtt hadd kezdjem azzal, hogy a 2013. évi költségvetési törvény módosításának tárgyalása során a kormány tagjaként megköszönjem Magyarország polgárainak azon közös erőfeszítéseink sikerét…
T/12100 A Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló 2012. évi CCIV. törvény módosításáról
VARGA MIHÁLY nemzetgazdasági miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Sok mindenre lehetne reagálni, de engedjék meg, hogy két dolgot mindenképpen megemlítsek. Az egyik a takarékszövetkezetek ügye. Emlékezhetünk rá, hogy nem olyan régen az egyik helyi takarékszö…
T/12100 A Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló 2012. évi CCIV. törvény módosításáról
VARGA MIHÁLY nemzetgazdasági miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Vágó képviselő úrnak és Kovács képviselő úr felvetésére szeretnék röviden reflektálni. Tisztelt Vágó Képviselő Úr! Kérem, hogy olvassa már el az államháztartási törvényt, mert nagyon fontos információkhoz juthat hozzá. Többek k…
Napirend előtti felszólalások
VARGA MIHÁLY nemzetgazdasági miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Frakcióvezető Úr! Úgy tűnik, hogy a történelem ismétli önmagát, hiszen 1998-ban az akkori Fidesz-kabinet egyik első lépése volt, hogy miután törlesztettük az IMF akkor korábban, az akkori előző kormány által felvett hi…
T/11651 A szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról és egyes gazdasági vonatkozású jogszabályok módosításáról
VARGA MIHÁLY nemzetgazdasági miniszter: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Volt ebben a hozzászólásban vagy felszólalásban minden tücsök és bogár, ahogy szokták mondani. Először is mindenképpen szeretném visszautasítani azt a hangnemet, amit ön itt megütött a parlament többségével szemben. Azt gondolom, ez egy…
T/11563 Egyes közteherviselési kötelezettséget előíró törvények módosításáról
VARGA MIHÁLY nemzetgazdasági miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Néhány szóban szeretnék azért kiegészítést fűzni ehhez a javaslathoz, hiszen ez most került a Ház elé, és képviselő asszony is kitért ezekre. Két javaslatról van szó, az egészségügyi hozzájáru…
I/11515 Mikorra várható a volt Gazdasági Minisztérium épületének lebontása?
VARGA MIHÁLY nemzetgazdasági miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Mindenekelőtt engedje meg, hogy gratuláljak az Év polgármestere díj elnyeréséhez (Taps a Fidesz padsoraiból.), és eredményes munkát kívánjak önnek. (Dr. Józsa István: Micsoda véletlen, hogy pont m…
T/11208 Egyes törvényeknek a távolléti díj számításával és a közpénzek szabályozásával összefüggő módosításáról
VARGA MIHÁLY nemzetgazdasági miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kovács Tibor rémeket lát, ezt tudom mondani, képviselő úrnak nincs igaza ebben az ügyben. Hogyha Magyarországon az üzemanyagok jövedéki adóját tisztességesen megfizetnék, és egyébként nem forgalmaznának olyan üzemanyago…
T/11209 Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló 2012. évi CCIV. törvény módosításáról
VARGA MIHÁLY nemzetgazdasági miniszter: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Egy javaslatot hadd emeljek ki a benyújtott záró módosítók közül. Támogatásra ajánljuk azt a javaslatot, amely az állami kezesség biztosításával teremt kedvezőbb finanszírozási lehetőséget a kis- és…
T/11474 A Magyar Nemzeti Bankról
VARGA MIHÁLY nemzetgazdasági miniszter, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az önök előtt lévő törvényjavaslat elsődleges célja Magyarország pénzügyi felügyeleti rendszerének megújítása. Mindannyiunk számára jól ismert az a fájdalmas tény, h…
Napirend előtti felszólalások
VARGA MIHÁLY nemzetgazdasági miniszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mögöttem némi vita bontakozott ki, hogy valóban a Fidesz-frakció és a kormány, vagy inkább az MSZP látja-e helyesen a kialakult helyzetet. Szeretném azért beidézni mindenképpen, hogy ez egyáltalán nem volt egy…
I/11361 Hogyan sikerült több, mint harmadára csökkenteni a költségvetési hiányt?
VARGA MIHÁLY nemzetgazdasági miniszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Helyesen mutat rá az interpellációjában, hogy a szocialista kormányok egy prosperáló időszak alatt sem voltak képesek tartani magukat az európai uniós hiánycélhoz. 2002-ben 9 százalék, 20…
T/10858 Egyes törvények távszerencsejáték-szervezéssel összefüggő módosításáról
VARGA MIHÁLY nemzetgazdasági miniszter: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Két-három kérdésre hadd térjek ki a törvény módosítóiról való szavazás kapcsán. Az egyik ilyen, hogy a törvény elfogadásával végre reális lehetősége lesz egy ügyfélnek, egy játékosnak arra, hogy be t…
Napirend előtti felszólalások
VARGA MIHÁLY nemzetgazdasági miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Ebben a Házban elég sokszor beszélünk azokról a gondokról, problémákról, amelyeknek a megoldásán mind a Ház parlamenti képviselői, mind pedig a kormány tagjai dolgoznak. Időnként azonban szeri…
Napirend előtti felszólalások
VARGA MIHÁLY nemzetgazdasági miniszter: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Frakcióvezető Úr! A frakcióvezető úr pontosan fogalmazott a beszéde elején, valóban érdemes tisztázni azt, hogy Magyarország ellen miért is folyik ilyen eljárás. Magyarország 2004-ben csatlakozott az Európai Unióhoz, és a csatl…
T/10748 A fémkereskedelemről
VARGA MIHÁLY nemzetgazdasági miniszter, a napirendi pont előadója: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A hatályos fémkereskedelmet szabályozó 2009. évi LXI. törvény, ismerjük el, nem érte el a célját. Ha elérte volna, akkor most valószínűleg nem állnék önök előtt, és a kormá…
T/10748 A fémkereskedelemről
VARGA MIHÁLY nemzetgazdasági miniszter: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Érdeklődéssel hallgatom a mögöttem ülő MSZP-frakció tagjainak a hozzászólását. Göndör képviselő úrnak mondom, hogy az értékváltozásban talán az is benne van, hogy a fémek ára jelentősen megváltozott az elmúlt évek során…
T/9928 A felnőttképzésről
VARGA MIHÁLY nemzetgazdasági miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A kormányzat támogatja az előterjesztést, úgyhogy kérem, hogy a szavazást bonyolítsuk le. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
I/10471 Sikerült-e megállítani a népességcsökkenést? Milyen lépéseket tervez a Kormány, hogy a családi adórendszerrel az alacsonyabb jövedelműek is jól járjanak?
VARGA MIHÁLY nemzetgazdasági miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Mindenekelőtt köszönöm szépen, hogy az interpellációjával egy ilyen fontos kérdésre irányítja a figyelmet. Maximálisan egyetértek önnel, képviselő úr, abban, hogy a családi kedvezmény bevezetése a polgári…