840 felszólalás
T/13098 A Magyarország 2019. évi központi költségvetéséről szóló 2018. évi L. törvény végrehajtásáról
VARJU LÁSZLÓ, a DK képviselőcsoportja részéről: Elnök úr, köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Valóban, a parlament életének, éves tevékenységének egyik legfontosabb témáját tárgyaljuk, hiszen nagyon sok pénz elköltéséről kell a kormánynak számot adnia az elmúlt időszakra vonatkozóan, hogy ezt hogy…
Napirend előtti felszólalások
VARJU LÁSZLÓ (DK): Elnök úr, köszönöm szépen a szót. A mai drámai adatok ismeretében nehezen találhatnánk aktuálisabb ügyet, mint a koronavírus-járvány megállításának ügyét. Az Egészségügyi Világszervezet ajánlása szerint a járvány akkor tekinthető kordában tartottnak, ha a naponta elvégzett tesztek…
T/13258 Egyes adótörvények módosításáról
VARJU LÁSZLÓ, a DK képviselőcsoportja részéről: Elnök úr, köszönöm szépen a szót. Élünk a lehetőséggel, hogy kifejtsük a véleményünket, kifejtsem a véleményemet egy olyan törvénycsomagról, amely valóban nagyon sok mindenről szól. Mégis alapvetően három kérdéskörre szeretnék koncentrálni, ahelyett, h…
T/13295 Az egyes kiemelt társadalmi csoportok, valamint pénzügyi nehézséggel küzdő vállalkozások helyzetének stabilizálását szolgáló átmeneti intézkedésekről
VARJU LÁSZLÓ (DK): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Egy olyan törvény tárgyalásához fogunk hozzá gyakorlatilag ripsz-ropsz, nagyon sietve, amelyben egyébként a sietséget sok tekintetben a helyzet és a kormány eddigi magatartásának következményeként kialakult gazdasági helyzet egyébként indokolttá i…
Napirend utáni felszólalások
VARJU LÁSZLÓ (DK): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Vannak társadalmi csoportok, amelyeknek a hangja igazán ritkán jut el a Parlament falai közé. Én egy újabb országos gondra szeretném az önök figyelmét ráirányítani, mert azt gondolom, hogy kell, hogy időnként meghalljuk azokat is, akiknek kevésbé…
A/13222 Egy elvesztegetett évtized
VARJU LÁSZLÓ (DK): Köszönöm szépen. Bízom abban, hogy nem ebben a kioktató stílusban folytatja majd államtitkár úr. Bízom abban, hogy a Pénzügyminisztérium higgadtsága lehetőséget ad arra, még akkor is, ha emlékeztetnem kell arra önt, hogy amikor tíz évvel ezelőtt átvették a kormányzást, kifejezette…
A/13222 Egy elvesztegetett évtized
VARJU LÁSZLÓ (DK): Köszönöm szépen. Tisztelt Államtitkár Úr! Ön is jól tudja, hogy a devizahitelesek csapdáját az a Járai Zsigmond által vezetett Magyar Nemzeti Bank állította elő, akit önök preferáltak. Majd utána ahelyett, hogy egyébként segítettek volna az embereknek, egy dolgot csináltak: a have…
Napirend utáni felszólalások
VARJU LÁSZLÓ (DK): Elnök úr, köszönöm szépen a szót. Engedjék meg, hogy csatlakozzam Hajdu László képviselőtársamhoz abban a vonatkozásban, hogy az önkormányzatok történeti visszatekintése után annak mai mindennapjairól eshessen néhány szó, és így jelesül arról, hogy annak az újpesti önkormányzatnak…
T/13105 A pénzügyi közvetítőrendszer egyes elemeit érintő törvények jogharmonizációs célú módosításáról
VARJU LÁSZLÓ, a DK képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Több oldalról szeretném megközelíteni az előttünk fekvő, elég robusztus törvényjavaslatot, amelyet természetesen könnyen minősíthetünk egy olyan jogharmonizációs törvénynek, amelyet ebből a szempontból, ha az Európai Unió pén…
T/13108 Egyes energetikai tárgyú törvények módosításáról
VARJU LÁSZLÓ, a DK képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Azt gondolom, hogy kinek-kinek a vérmérséklete szerint kell vagy lehet, vagy muszáj ebben a kérdésben állást foglalni, mert őszintén szólva, vérlázító az, amit csinálnak, hogy miközben van egy világos bírósági ítélet,…
T/13108 Egyes energetikai tárgyú törvények módosításáról
VARJU LÁSZLÓ (DK): Köszönöm szépen. Megpróbálom Aradszki képviselőtársamnak megvilágítani, hogy tulajdonképpen miért nagyon egyszerű, és ezt röviden is meg lehet tenni. Amikor azt mondjuk, azt mondom, hogy lehetett volna több hasznuk az állampolgároknak, a családoknak, az otthonoknak, amikor a világ…
A/13155 Ígérgetés helyett azonnali segítséget a nyugdíjasoknak!
VARJU LÁSZLÓ (DK): Köszönöm szépen. Most, hogy a Nacsa-párt képviselői kivonultak a teremből, és így a Bíró-hazugsággenerátort lejjebb lehet tekerni, nyugodtan elmondhatom, hogy ha kíváncsiak arra, hogy Újpesten mi fog történni, akkor elmondhatom, hogy az emberek összefognak, és rájöttek, hogy akkor…
A/13155 Ígérgetés helyett azonnali segítséget a nyugdíjasoknak!
VARJU LÁSZLÓ (DK): Köszönöm szépen. Államtitkár úr, bizonyára nem szorul a tanácsomra, de ha önöknek primer szégyenérzete van, akkor az teljesen indokolt, ha így gondolja, már csak azért is, mert ha önök egy európai normákat elfogadó kormány lennének, akkor kérdésemre egyértelműen azt válaszolta vol…
T/12869 A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 2020. évi egységes költségvetéséről szóló 2019. évi XCV. törvény módosításáról
VARJU LÁSZLÓ (DK): Elnök úr, köszönöm szépen a szót. Szeretném folytatni ellenzéki társaim aggodalmát és azon gondolatok megfogalmazását, amelyeket a bizottsági ülésen, egyébként is a plenáris ülésen is több alkalommal módunk volt megtenni. Mégis, ezt összefoglalóan szeretném megtenni ahhoz, hogy a…
Napirend utáni felszólalások
VARJU LÁSZLÓ (DK): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Egy példán keresztül szeretném megmutatni és bemutatni azt, hogy a nemzeti együttműködés rendszere vagy a nemzeti együtt rablás rendszere ‑ ez csak kérdés, hogy ki hogy fordítja le magának ‑ tulajdonképpen hogy működik. Oknyomozásnak is lehetne te…
A/13079 Miért hagyták magukra az embereket, miért engedték el a forint kezét?
VARJU LÁSZLÓ (DK): Elnök Úr! Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Alelnök Úr! Most, hogy a forint megközelítette az áprilisi történelmi mélypontját, amikor 369 forintba került egy euró, hadd idézzek önnek Orbán Viktortól azokból az időkből, amikor a mostani miniszterelnök még egy kicsit jobban a szívén…
A/13079 Miért hagyták magukra az embereket, miért engedték el a forint kezét?
VARJU LÁSZLÓ (DK): Elnök úr, még egyszer köszönöm a türelmét, de alelnök úrnak azt azért el kell mondanom, hogy a politikai kommunikációban láthatóan önöket nem hatják meg a tények. Arra az egyszerű állapotra, hogy száz forinttal többe kerül egy euró, az nem magyarázat, amit ön elmondott. Nyugtasson…
Napirend utáni felszólalások
VARJU LÁSZLÓ (DK): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Újfent szeretném megragadni az alkalmat arra, hogy Újpest és Angyalföld országgyűlési választókerület képviselőjeként a körzetemet érintő jelentős témákról beszámoljak önöknek, hogy annak tanulságairól előbb-utóbb valamilyen módon tudomást vegyünk…
A/12948 Miért nem teszi ingyenessé a koronavírus-teszteket a kormány?
VARJU LÁSZLÓ (DK): Köszönöm szépen. Ismétlés a tudás anyja, épp ezért szeretném, tisztelt miniszterelnök úr, önt kérdezni. De hadd kezdjem a felszólalásomat két találós kérdéssel! Az első: ki mondta, hogy az egészség nem lehet üzlet? A második pedig az: ki a miniszterelnök abban az országban, ahol c…
A/12948 Miért nem teszi ingyenessé a koronavírus-teszteket a kormány?
VARJU LÁSZLÓ (DK): Köszönöm szépen. Bár ebből könnyen következik, miniszterelnök úr, hogy az, amit csinálnak, éppen az önök által oda biztatott vállalkozók, akik most biztos piacot kaptak önöktől, és ezzel odaküldik, odaterelik az embereket, és 40 ezer forintot fizettetnek minimum minden családdal.…
T/12869 A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 2020. évi egységes költségvetéséről szóló 2019. évi XCV. törvény módosításáról
VARJU LÁSZLÓ, a DK képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Valóban, a Költségvetési bizottság ülésén lefolytattunk egy vitát, amely lényegében abból a helyzetből következik, hogy a médiahatóságra vonatkozó költségvetést és annak működését egy megosztott formába…
Napirend utáni felszólalások
VARJU LÁSZLÓ (DK): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Igyekszem rendszeresen tájékoztatni önöket Újpest és Angyalföld északi részére vonatkozóan, az itt lévő választókerületemet érintő jelentős eseményekről, és ráirányítani a figyelmet arra, akár egy rövid ideig, hogy milyen fontos dolgok tört…
Napirend előtti felszólalások
VARJU LÁSZLÓ (DK): Tisztelt elnök úr, köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Országgyűlés! Néhány héttel ezelőtt az Országgyűlés egyik szép termében a Költségvetési bizottság gyűlt össze, hogy megvitassa az idei év mindannyiunkat érintő legfontosabb törvényét, a költségvetésről szóló törvény…
A/11325 Lesz-e végre ismét kórháza Újpestnek?
VARJU LÁSZLÓ (DK): Örömmel veszem, köszönöm szépen.
A/11325 Lesz-e végre ismét kórháza Újpestnek?
VARJU LÁSZLÓ (DK): Köszönöm szépen. Szerettem volna, ha a szakminisztérium államtitkára, mondjuk úgy, hozzájárult volna ahhoz, hogy ez a kórház megépülhessen, illetve elindulhasson. Államtitkár úr, legyen szíves, csak az igazat, csak a valódit! Önök döntöttek kormányként, hogy mit akarnak abban az é…
Napirend előtti felszólalások
VARJU LÁSZLÓ (DK): Elnök úr, köszönöm a szót. Látom, itt szívesen veszik a kormánypárti képviselők, illetve a válaszolók Budapestet a szájukra, akkor nézzük meg, hogy igazából mi az, amit önök csinálnak. Kezdjük azzal, hogy itt zajlik a költségvetés vitája, és az önök itt elhangzott véleménye és dön…
B/10466 Tájékoztató az Állami Számvevőszék 2019. évi szakmai tevékenységéről és beszámoló az intézmény működéséről az Országgyűlés részére H/10624 Tájékoztató az Állami Számvevőszék 2019. évi szakmai tevékenységéről és beszámoló az intézmény működéséről a
VARJU LÁSZLÓ, a DK képviselőcsoportja részéről: Elnök úr, köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Elnök Úr! Örülök annak, hogy ismét vitát tudunk folytatni erről. A Gazdasági bizottság keretében egyszer már találkoztunk ez ügyben, akkor a pozitív élményünket megteremtettük azzal, hogy a jeles évforduló alkal…
A/11162 Miért veszi semmibe a kormány a munkavállalókat, dolgozókat?
VARJU LÁSZLÓ (DK): Köszönöm a szót, elnök úr. Miniszterelnök Úr! A Miniszterelnökség társadalmi kapcsolatokért felelős vezetője levelet írt Kordás Lászlónak, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnökének. Ebben arról tájékoztatják az elnök urat, hogy forrást vontak el a munkásérdekeket védő szakszerve…
A/11162 Miért veszi semmibe a kormány a munkavállalókat, dolgozókat?
VARJU LÁSZLÓ (DK): Miniszterelnök Úr! Ez a levél valójában nem a szakszervezetekről szól, hanem azokról a százezrekről, akiket ők képviselnek, az ő érdekeikért állnak ki. Azokról a vezetőkről, akiket egyébként a NER közhatalom-gyakorlói, ha más nincs, akkor megfenyegetnek, és a személyüket érő támad…
T/10710 Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről
VARJU LÁSZLÓ, a Költségvetési bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A költségvetés mint az év legfontosabb törvénye kapcsán, amely mindannyiunkat és mindenkit érint, ennél a törvénynél valóban fontos, hogy a kisebbségi véleményekről is szó ess…