840 felszólalás
T/9677 Egyes törvényeknek a különleges jogállású szervekről és az általuk foglalkoztatottak jogállásáról szóló 2019. évi CVII. törvény hatálybalépésével összefüggő, valamint jogharmonizációs célú módosításáról
VARJU LÁSZLÓ, a DK képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Ha egyetértünk abban, hogy ismétlésekbe nem bocsátkozunk, pláne, hogy ilyen tartalmasan képviselőtársam kielemezte, akkor is van néhány olyan kérdés, amire mindenképpen ki kell térni. Ez a salátatörvény,…
A/9745 Meg kell védeni a munkahelyeket, és a kis- és középvállalkozásokat
VARJU LÁSZLÓ (DK): Igen, örömmel. Köszönöm.
A/9745 Meg kell védeni a munkahelyeket, és a kis- és középvállalkozásokat
VARJU LÁSZLÓ (DK): Köszönöm szépen. Hogy kinek a beszédét írták meg, azt mindjárt kitaláljuk, hogy ellenőrizni tudjuk. Kedves Államtitkár Úr! Önök ma itt előadtak egy nagy koprodukciót arról, hogy mennyi mindent vállalt a kormány. Ehhez képest itt négy hozzászólásból, a miniszterelnök és két képvise…
K/9621 Mit tesz az Orbán-kormány a koronavírus okozta gazdasági károk enyhítése érdekében?
VARJU LÁSZLÓ (DK): Köszönöm szépen a lehetőséget. Tisztelt Elnök Úr! Elöljáróban szeretném rögzíteni a Költségvetési bizottság elnökeként, hogy a ma oly sokszor szóba került költségvetés módosítására vonatkozóan a Költségvetési bizottság tagjai készen állnak arra, hogy a módosítást és a szükséges fe…
I/9477 MIT TESZ A KORMÁNY A JÁRVÁNY MIATT FENYEGETŐ GAZDASÁGI VISSZAESÉS ELLEN?
VARJU LÁSZLÓ (DK): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Természetesen az a legfontosabb, hogy felkészült‑e az egészségügy, az ország a járvány kezelésére, ám rögtön utána következik, hogy vajon a gazdaságunk felkészült‑e annak következményeire. A járvány terjedésének megfékezésére életbe léptete…
I/9477 MIT TESZ A KORMÁNY A JÁRVÁNY MIATT FENYEGETŐ GAZDASÁGI VISSZAESÉS ELLEN?
VARJU LÁSZLÓ (DK): Köszönöm szépen, államtitkár úr. Örülök annak, hogy végül is a Magyarországon nem létező egészségügyi miniszter után a saját területére, a gazdaság területére vonatkozóan is próbált legalább választ adni, de tisztelettel jelzem, hogy nem sikerült önnek ezt a problémát megoldani, m…
K/9324 Fontosnak tartja-e a kormány Újpest lakosságának egészségét és ezzel összhangban véleményét?
VARJU LÁSZLÓ (DK): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A kórház története szorosan összefonódik Újpest történetével. Az Újpest települést alapító gróf Károlyi István fia, gróf Károlyi Sándor igen sokat tett a településért, az egyházért, az infrastruktúráért, a közegészs…
Napirend előtti felszólalások
VARJU LÁSZLÓ (DK): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! A csütörtöki felszólalásomban arról beszéltem, hogyan verik át mostanában a nyugdíjasokat. Most arra kívánok rámutatni, hogy ez az átverés az önök részéről korántsem új keletű, ellenkezőleg, mindig is kedvelt módszerük volt, folyamatosan za…
I/9265 Nem fedezi a megélhetést a magyar minimálbér
VARJU LÁSZLÓ (DK): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Évek óta hallgatom és hallgatjuk, hogy ez a kormány milyen fantasztikusan teljesít, hogy fürdünk a sikerekben, akár a bérek tekintetében is. Hát, hadd hangozzék el az igazság azzal szemben, amit itt az önök előbb állítottak, amit a k…
I/9265 Nem fedezi a megélhetést a magyar minimálbér
VARJU LÁSZLÓ (DK): Köszönöm szépen, államtitkár úr. Próbáljuk meg komolyan venni egymást! (Felzúdulás, közbeszólások a kormánypártok soraiból.) Legyen világos, százalékokból nem lehet kenyeret venni! (Az elnök csenget.) 107 ezer forint, ennyi a minimálbér nettó értéke, 107 ezer forint, a 320 eurót s…
A/9326 Mikor lesz végre Újpestnek és Rákospalotának méltó vasútállomása?
VARJU LÁSZLÓ (DK): Elnök úr, köszönöm szépen a szót, már csak azért is, mert államtitkár úrral e témában levelezésben vagyunk, és írásbeli kérdésemre adott három bekezdésnyi válaszából annyi azért kiderült, hogy az Európai Unió támogatásával végre elindul a legforgalmasabb vasútállomásokat érintő fe…
A/9326 Mikor lesz végre Újpestnek és Rákospalotának méltó vasútállomása?
VARJU LÁSZLÓ (DK): Köszönöm szépen. Ha államtitkár úr első mondatairól, a felelőtlenségről és a lopásról saját kormánya jutna eszébe, akkor sokkal könnyebben tudna ön is dolgozni, mert akkor egy reális környezetben mérhetné fel, hogyan kell megvalósítani Újpest-Rákospalota vasútállomás felújítását.…
Napirend előtti felszólalások
VARJU LÁSZLÓ (DK): Elnök úr, köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Országgyűlés! Évek óta szörnyülködve figyeljük azt, amit a kormány a nyugdíjasokkal és a nyugdíjkorrekcióval művel. Az Orbán-kormány minden egyes évben eljátssza, hogy nevetségesen alacsony inflációval számol a következő évr…
Napirend utáni felszólalások
VARJU LÁSZLÓ (DK): Elnök úr, köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy egy kis történeti visszatekintéssel is éljek, azzal a lehetőséggel, hogy tulajdonképpen a 110 évvel ezelőtt lezajlott fejlesztések hogyan valósultak meg - egy konkrét példán keresztül -, és milyen hatása volt ennek…
B/6066 A Magyar Nemzeti Bank 2018. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója H/8144 A Magyar Nemzeti Bank 2018. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója elfogadásáról
VARJU LÁSZLÓ, a DK képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr, a szót. Tisztelt Alelnök Úr! Tisztelt Ház! Egy más világban élnek, azt gondolom, önök, és egy másféle működésben gondolkodunk mi. A Magyar Nemzeti Bank szerepéről, annak tevékenységéről, annak működési módjáról biztos, hogy e…
T/8441 A Nemzeti Kulturális Tanácsról, a kultúrstratégiai intézményekről, valamint egyes kulturális vonatkozású törvények módosításáról
VARJU LÁSZLÓ (DK): Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Itt az elmúlt néhány órában több minden elhangzott. Én igazából két dologra szeretném ráirányítani a figyelmüket, nem arról győzködve önöket, hogy önök ezzel a törvénnyel bármit változtassanak meg, mert önök eltökélték azt, hogy mit szer…
I/8291 Közszolgálati csatornákat működtet az MTVA?
VARJU LÁSZLÓ (DK): Köszönöm szépen a szót, tisztelt elnök úr. Államtitkár Úr! Bizonyára ön előtt is ismert, hogy az MTVA az adófizetők 90 milliárd forintjából üzemelteti a tévécsatornákat, és mostanában már senki, talán már önök sem, a kormány sem nagyon merészeli őket közszolgálatisággal megrágalma…
I/8291 Közszolgálati csatornákat működtet az MTVA?
VARJU LÁSZLÓ (DK): Köszönöm szépen. Tisztelt Államtitkár Úr! Ön nem vállal nagy kockázatot az elfogadás megítélésével. Már csak azért sem, mert a mai nap is rögtön ellentmond önnek, hiszen azok a testületek, amelyekbe csak fideszes jelölteket választanak meg, éppen azt bizonyítják és úgy működnek, a…
K/8203 Ki fizeti a révészt, és főleg mennyibe fog az kerülni?
VARJU LÁSZLÓ (DK): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Nemrégiben bejelentették, hogy a Magyar Villamos Művek megvásárolja Mészáros Lőrinc cégét, a Mátrai Erőmű adásvételi szerződéséről tárgyalnak. Az erőművet Mészáros Lőrinc érdekeltsége két éve vásárolta meg, komoly…
A/8235 Kék Duna keringő
VARJU LÁSZLÓ (DK): Elnök úr, köszönöm a szót. Államtitkár úr, nagyon fontos ez a kérdés, hiszen Johann Strauss Kék Duna keringőjét 1866-ban mutatták be, több mint 150 évvel ezelőtt. Bécsben, ugye, lehet, hogy őt megihlette a Duna színe, de az, ami most Budapestnél történt, ez ezzel össze nem hasonlí…
A/8235 Kék Duna keringő
VARJU LÁSZLÓ (DK): Köszönöm szépen. Államtitkár úr, köszönöm szépen a választ. Már csak azért is, mert akkor ezt úgy értelmezhetem, hogy a vizsgálat még nem ért véget (Farkas Sándor bólint.), és azt megállapíthattuk, hogy szennyezés már nincs, veszély e pillanatban nincsen, de hogy ezt mi okozhatta,…
H/8042 Az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló 10/2014. (II. 24.) OGY határozat módosításáról T/8044 Az Országgyűlés működését és a képviselők jogállását érintő egyes törvények módosításáról
VARJU LÁSZLÓ (DK): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azt gondolom, hogy ebben a vitában időnként vissza kell térni arra a megállapításra, hogy igazából mi végről van ez a törvény, amit önök ide elénk terjesztettek. Nyilvánvaló és világos, hogy ez a Fidesz rettegésének a törvén…
H/8042 Az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló 10/2014. (II. 24.) OGY határozat módosításáról T/8044 Az Országgyűlés működését és a képviselők jogállását érintő egyes törvények módosításáról
VARJU LÁSZLÓ (DK): Úgy látom, a ma esti vita mindenkiből kiváltja azt, hogy valami jó tanácsot adjon a képviselőtársaknak. Biztos, hogy érdemes ezen elgondolkodni. Böröcz képviselőtársam megszólalása előtt még az az érzésem volt, hogy elérkezett talán az a pillanat, hogy kezdik belátni, mekkora buta…
H/8042 Az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló 10/2014. (II. 24.) OGY határozat módosításáról T/8044 Az Országgyűlés működését és a képviselők jogállását érintő egyes törvények módosításáról
VARJU LÁSZLÓ (DK): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Úgy látom, ennek a vitának, amit tegnap késő este, 10 óra után, fél 11 környékén kezdtünk el, azóta élvezzük, van az a hullámzása, hogy vannak olyan pillanatok, amikor azt hisszük, hogy a másik fél ebben a vitában, itt elsős…
H/8042 Az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló 10/2014. (II. 24.) OGY határozat módosításáról T/8044 Az Országgyűlés működését és a képviselők jogállását érintő egyes törvények módosításáról
VARJU LÁSZLÓ (DK): Köszönöm szépen. Szatmáry képviselő úr fogalmazta meg úgy, hogy igényesebb sarki kocsma színvonalát is időnként nehezen tudjuk meghaladni. Hát, akkor erre ugyanebben a hangnemben mondhatnám azt neki, hogy idézem majd akkor Hadházy képviselő úr tábláját, gondolják oda maguk elé, me…
H/8042 Az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló 10/2014. (II. 24.) OGY határozat módosításáról T/8044 Az Országgyűlés működését és a képviselők jogállását érintő egyes törvények módosításáról
VARJU LÁSZLÓ (DK): Köszönöm szépen. Szerencsére az élet is úgy hozza, hogy Arató képviselőtársam gondolatait folytatva tudom emlékeztetni önöket, és most elsősorban Czunyiné képviselőtársunkat arra, hogy polémiába keveredtünk, ami a képmutatásról szól, és igazából erről mi a megítélésünk, hogyan gon…
H/8042 Az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló 10/2014. (II. 24.) OGY határozat módosításáról T/8044 Az Országgyűlés működését és a képviselők jogállását érintő egyes törvények módosításáról
VARJU LÁSZLÓ (DK): Köszönöm szépen, tisztelt elnök úr, a szót. Tisztelt Ház! Időközben próbáltam újabb érveket találni amellett, hogy miért nem kellene önöknek ezt csinálni, és az ilyen egyik új érvem az, hogy a Költségvetési bizottság elnökeként az elmúlt egy évről azt láttam, hogy lényegében az ül…
T/8040 A társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény módosításáról
VARJU LÁSZLÓ, a DK képviselőcsoportja részéről: Elnök úr, köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Éppen a hozzászólások nyomán egyre több mindenre hívjuk fel a figyelmet, hogy ez a törvénytervezet hány sebből vérzik vagy mi az, és milyen kifogást lehet emelni a benyújtott szövegtervezettel szemben. Ez…
I/8047 A TAO-ELSZÁMOLÁSOK REJTEGETÉSE: BŰNSEGÉDLET ÉS BŰNPÁRTOLÁS
VARJU LÁSZLÓ (DK): Elnök úr, köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Államtitkár úr, majd a pénzügyminiszter úrral biztosan meg tudják beszélni, merthogy az előbb ön is említette azt, hogy a kormány a gyermekek jövőjét, ügyét tartja szem előtt és szolgálja, hát akkor legyenek szívesek most segíteni ab…
I/8047 A TAO-ELSZÁMOLÁSOK REJTEGETÉSE: BŰNSEGÉDLET ÉS BŰNPÁRTOLÁS
VARJU LÁSZLÓ (DK): Köszönöm szépen. Államtitkár úr, itt a taohazugság és -ködösítés bajnokaként akkor itt az ideje, hogy bizonyítsák be, hogy valóban szabályosan költötték el ezt a pénzt, tehát az önök által két éve eldugott papírokra, amelyeket olyan kormányrendelet alapján végeztek el, és végzik a…