840 felszólalás
Napirend előtti felszólalások
VARJU LÁSZLÓ (DK): Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselők! Azt kell mondjam, önök azt hitték, hogy mindörökké büntetlen marad az, amit kilenc éve Budapesttel tesznek. Azt gondolták, hogy következmények nélkül megtehetik, hogy évről évre egyre több pénzt vonnak el a fővárosunktól. Azt gon…
Napirend előtti felszólalások
VARJU LÁSZLÓ (DK): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Értem én, hogy ez a kormány a Honvédkórház helyére is stadiont emelne, de a kórházak és az egészségügy iránti ellenszenvük most már kezd betegessé válni. Az újpesti kórház felújítása 2010-ben fejeződött be. Önöknek nem kellett felé…
I/6200 Mikor határozzák már el magukat az újpesti Árpád Kórház ingatlanának sorsát illetően?
VARJU LÁSZLÓ (DK): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! 2010-ben fejeződött be az újpesti Árpád Kórház felújítása, rá két évre pedig a kormány úgy döntött, hogy az intézményt bezárja. Újpest valaha volt négy egészségügyi intézménye közül mára egy sem maradt, és a polgárok számára…
I/6200 Mikor határozzák már el magukat az újpesti Árpád Kórház ingatlanának sorsát illetően?
VARJU LÁSZLÓ (DK): Államtitkár úr, beszéljünk magyarul! Nyilvánvaló, hogy a kormánynak az a döntése, amit meghozott, semmilyen módon nem szolgálja az újpestiek érdekeit. A polgármester, Wintermantel Zsolt nem képviselte az újpestiek érdekeit. Ebben az épületben kórházra van szükség, az újpestiek kór…
I/5514 Hogyan kíván a Kormány megfelelni a rokkantnyugdíjasok helyzetének rendezésére az Alkotmánybíróság szabta határidőnek?
VARJU LÁSZLÓ (DK): Köszönöm szépen. Folytassuk azzal, ami az előbb elkezdődött, mert államtitkár úr nem adott választ arra a nagyon egyszerű kérdésre, hogy az Alkotmánybíróság határozata után miért nem tesznek meg önök mindent a rokkantnyugdíjasok érdekében.2015-ben önök úgy alakították át a rokkant…
I/5514 Hogyan kíván a Kormány megfelelni a rokkantnyugdíjasok helyzetének rendezésére az Alkotmánybíróság szabta határidőnek?
VARJU LÁSZLÓ (DK): Köszönöm szépen. Amíg az ország az Unió tagja, addig a magyar kormány köteles európai polgárként bánni az emberekkel. Európai magyarok vagyunk, és sok bányásztársam nevében mondom (Derültség a kormánypártok soraiban. Az elnök csenget.), hogy ha rokkantsági ellátásra szorulnak, akk…
K/5432 Mikor lesz eurónk?
VARJU LÁSZLÓ (DK): Köszönöm szépen. Akkor nézzük meg annak megfelelően, ahogy államtitkár úr kezdte, mennyire volt hangulatkeltésnél több akkor, amikor Orbán Viktor 2011-ben Matolcsy Györggyel egyetértésben azt mondta, hogy már 2018-ban lehet magyar euró. (Cseresnyés Péter: Csak közbejöttetek ti nyo…
Napirend előtti felszólalások
VARJU LÁSZLÓ (DK): Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Meglepő, de van egy kérdés, amiben a Demokratikus Koalíció egyetért Orbán Viktor miniszterelnökkel és a Fidesszel, abban tudniillik, hogy a most következő európai parlamenti választás sorsdöntő lesz. Abban viszont már messzemenően nem értünk egyet, h…
T/5132 A családvédelmi akcióterv bevezetéséhez szükséges törvénymódosításokról
VARJU LÁSZLÓ (DK): Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Ház! Az élet úgy hozta, hogy hasonló hangvételben szeretném folytatni, mint amit Hajdu László képviselőtársam az előbbiekben megkezdett, mert van egy valóságos probléma, amelyről mindannyian tudjuk, hogy létezik, mégis ezzel a helyzettel mintha nem akar…
T/5132 A családvédelmi akcióterv bevezetéséhez szükséges törvénymódosításokról
VARJU LÁSZLÓ (DK): Köszönöm szépen a lehetőséget. Ahogy ígértem, még egyetlen gondolattal szeretnék hozzájárulni a vitához. Az például kifejezetten sokat segítene, ha a kormány a hatástanulmányt, ami alapján döntött, közkinccsé tenné, merthogy ez nem került bemutatásra. Az Országgyűlés gyakorlatilag…
T/5132 A családvédelmi akcióterv bevezetéséhez szükséges törvénymódosításokról
VARJU LÁSZLÓ (DK): Köszönöm szépen a lehetőséget. Tisztelt Ház! Az európai uniós közösséghez tartozó magyar családokért valóban valamennyiünknek felelőssége van. És éppen attól a szemlélettől és attól a gondolattól vezetve, hogy annak a két és fél millió embernek a véleménye, aki az ellenzéket támog…
T/5166 A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesület tevékenységével érintett egyes állami tulajdonú ingatlanok vagyonkezelésének rendezéséről
VARJU LÁSZLÓ, a DK képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Önmagában az, hogy idekerült valamilyen formában ennek az ingatlannak a sorsa, igazából nem meglepő, mert 2015-ben magam is ott voltam azon az első vagy az akkor éppen esedékes tiltakozáson, amikor felmerült, hogy a gyere…
T/5166 A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesület tevékenységével érintett egyes állami tulajdonú ingatlanok vagyonkezelésének rendezéséről
VARJU LÁSZLÓ (DK): Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Hát, elég szégyenteljes az, ami most történik, mert valóban a felmerülő kérdésekre nem kapunk választ. Önök itt hagynak bennünket kétségben, és megerősödik az a hit, mint ahogy említettem néhány évvel ezelőtt is már, hogy igen, attól lehetett tartani…
T/5234 Egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról
VARJU LÁSZLÓ, a DK képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Volt egy halvány reményem, hogy a mai napot már megúszom gyurcsányozás nélkül, de Hadházy úr gondoskodott róla, hogy ez el ne maradjon. Köszönöm szépen. Így szívesen megemlegetem önnek, hogy az akkori gazdasági helyzet tu…
K/5106 Megbecsülést az otthonápolóknak!
VARJU LÁSZLÓ (DK): Köszönöm szépen, elnök úr. Államtitkár Úr! Elárulok önnek egy titkot a demográfiai erőfeszítéseik támogatására: a bőséges gyermekáldás a hosszú békeidőszak sajátja. A háborúk idején kevesebb gyermek születik, és ez az ország kilencedik éve áll háborúban önök miatt. Ezért születik…
Napirend előtti felszólalások
VARJU LÁSZLÓ (DK): Köszönöm szépen elnök úr és képviselőtársaim türelmét is. remélem azt, hogy mindabban, ami ezután következik, államtitkár úr nem kollégájához csatlakozik és sejtetésekre hivatkozik, hanem tényekkel igyekszik válaszolni arra az egyszerű helyzetre, hogy évek óta sorra jönnek a hírek…
Napirend előtti felszólalások
VARJU LÁSZLÓ (DK): Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Túl könnyű azzal kezdeni, hogy az öndicséret nagyon büdös, de 9 év után már valaminek történnie kell, hiszen most már eljutnak oda, ahol egyszer egyébként Magyarország volt. 9 évnyi munka után… (Közbeszólások.) Sőt, voltunk jobbak…
K/4696 Orbán megint átverte az otthonápolókat?
VARJU LÁSZLÓ (DK): Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Azzal szerettem volna kezdeni, hogy az, amit önök ebben a témában tettek az elmúlt egy év alatt, tulajdonképpen örvendetes is lehetne, de sajnos nem tudom ezzel kezdeni. Az elmúlt napokban újra és újra kerestek és találtak me…
T/4476 A Nemzetközi Beruházási Bank és Magyarország Kormánya között a Nemzetközi Beruházási Bank Magyarországi Székhelyéről szóló Megállapodás kihirdetéséről
VARJU LÁSZLÓ, a DK képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! Megérdemelnék, hogy ezt a törvényjavaslatot, amit ide beterjesztettek, felolvassuk önöknek betűről betűre, mert akkor, mondjuk úgy, hogy legalább valamennyire a nyilvánosság előtt ott lenne, hogy mindaz, a…
T/4476 A Nemzetközi Beruházási Bank és Magyarország Kormánya között a Nemzetközi Beruházási Bank Magyarországi Székhelyéről szóló Megállapodás kihirdetéséről
VARJU LÁSZLÓ (DK): Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársam! A félrebeszéléshez tegyünk hozzá azért néhány gondolatot, és kezdjük azzal, hogy az önök által megbízott Magyar Nemzeti Bank elnöke mondta azt, hogy meg kell építeni a barátság és az együttműködés hídját ‑ igaz, hogy ezt a kínai területre…
T/4513 A vagyonkezelő alapítványokról
VARJU LÁSZLÓ, a DK képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm szépen a lehetőséget, bár nem túl örömteli, hogy egy ilyen témáról kell itt beszélnünk, és a véleményem elmondásával szeretném alátámasztani azt, hogy igazából mi zajlik itt. De szeretnék egy más megvilágítást…
Napirend előtti felszólalások
VARJU LÁSZLÓ (DK): Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Tisztelt jelen nem lévő Fideszes Képviselők! Hát, beszéljünk akkor arról, hogy kinek mi a fontos! Hiszen az elmúlt hónapokban önök világosan megmutatták, hogy önöket a legkevésbé sem érdekli a magyar emberek élete, egyértelművé tették, nem számít önö…
T/4361 Az Európai Unió és tagállamai, valamint Japán közötti Stratégiai Partnerségi Megállapodás kihirdetéséről
VARJU LÁSZLÓ (DK): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Miközben egy ilyen előterjesztést üdvözölhetünk, ne feledjük el, hogy a Japán és az Európai Unió között létrejövő ilyen megállapodás mellett önök tettek olyan lépéseket és hoztak olyan döntéseket nemzetközi téren, amikor más vonatk…
T/4477 Az egyrészről az Európai Közösségek és azok tagállamai, másrészről a Kirgiz Köztársaság közötti partnerséget létrehozó partnerségi és együttműködési megállapodáshoz a Horvát Köztársaság Európai Unióhoz történő csatlakozásának figyelembevétele céljá
VARJU LÁSZLÓ (DK): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök úr! Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! Az ön által elmondottakban, illetve itt a vezérszónoki hozzászólásokban hallhattuk azt, hogy az Európai Közösségek és tagállamai, másrészről pedig itt a Kirgiz Köztársaság közötti partnerséget létrehozó partnerségi…
T/4357 A Magyarország és az Argentin Köztársaság között az ideiglenesen munkát vállaló turisták programjáról szóló Megállapodás kihirdetéséről
VARJU LÁSZLÓ (DK): Köszönöm szépen. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Elnök Úr! Azt nyíltan, nyugodtan kimondhatjuk, hogy mindenképpen jó az, ha akár a kultúrák megismerése, a nyelvtanulás, -gyakorlás miatt ilyen találkozásra vagy ilyen lehetőségre meglesz a megoldás, megvan a megoldás, és az egyezm…
T/4475 A Magyarország Kormánya és a Szerb Köztársaság Kormánya között a közúti, a vasúti és a vízi határforgalom ellenőrzéséről szóló, Magyarország Kormánya és a Szerb Köztársaság Kormánya közötti Megállapodás módosításáról és kiegészítéséről szóló Egyezm
VARJU LÁSZLÓ, a DK képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Az előttünk lévő törvényjavaslattal kapcsolatosan legalább három témában szeretném felhívni a figyelmüket. Elöljáróban természetesen azt mondom, hogy az a lehetőség, miszerint a két ország közötti kapcsolatok bővítésének…
Napirend előtti felszólalások
VARJU LÁSZLÓ (DK): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Örülök, hogy megismert, és megtisztelő számomra, hogy ön azok közé tartozik, akik ismerik a képviselőtársaikat, nem pedig névről kérdezgetik, hogy ki is az, aki hozzászólásra kér szót. (Taps az MSZP soraiban. ‑ Cseresnyés Péter közbeszól.) Tiszt…
K/3832 A légi folyosók hatása Újpestre
VARJU LÁSZLÓ (DK): Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Az elmúlt hónapokban ön is tapasztalhatta, hogy a képviselőket, de főként a lakosságot jelentősen aggasztja az az átszervezés, ami a repülés területén történt. Szeptemberben, amikor az első világháború befejezésének ünnepe vo…
T/3623 Egyes szociális, gyermekvédelmi tárgyú, valamint egyéb kapcsolódó törvények módosításáról
VARJU LÁSZLÓ, a DK képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hát, eljutottunk ide. Hosszú évek során sokan és sokat küzdöttek azért, hogy az önök által beterjesztett törvénynek része legyen az otthonápolók helyzetének javítása, és erről kell a következő hetekben…
T/3623 Egyes szociális, gyermekvédelmi tárgyú, valamint egyéb kapcsolódó törvények módosításáról
VARJU LÁSZLÓ (DK): Jó, jó, jó-jó-jó, oké. Köszönöm szépen. Akkor most a két percemet arra használom fel, hogy folytatom azt, amit képviselő asszony fejezett be; azt a gondolatot, hogy márpedig igen, az államnak egyértelműen jobb a helyzete, és jobban jön ki belőle, hogyha nem állami ellátásra, hanem…