2 202 felszólalás
Napirend utáni felszólalások
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Magamban készültem arra, hogy összeszedjem azokat a költségvetési módosító javaslatokat, illetve témákat, amelyeket vagy nem támogat Magyarország Kormánya, vagy teljesen kimaradtak a tervezéséből. De türelmesen végighallgatom ilyenkor képvi…
T/16297 Egyes törvényeknek a kisgyermekkel otthon lévők szövetkezete létrehozásával összefüggő módosításáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Képviselőtársam, a jó vita meglesz, úgy látom, hiszen számtalan olyan állítás hangzott el, amelyek vitaképesek, de egész biztos, hogy a másik oldal álláspontját is kell ismerni, hogy objektív igazságokról beszél…
T/16297 Egyes törvényeknek a kisgyermekkel otthon lévők szövetkezete létrehozásával összefüggő módosításáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Jobbik képviselőjeként szeretnék reagálni Nacsa Lőrinc megszólalására. Nem csak két számot emeltünk ki, képviselőtársam. Szeretném önt figyelmeztetni, hogy a demog-ráfia egy szakma, amihez önök vagy értenek, vagy nem. A h…
T/16297 Egyes törvényeknek a kisgyermekkel otthon lévők szövetkezete létrehozásával összefüggő módosításáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kósa képviselőtársamhoz fordulok a népnevelő kétperce után. Képviselőtársam, mit képzel magáról? Ez egy demokrácia. Ön ne próbáljon egy általános vitát behatárolni! Helyes volt az elnök úr észrevétele, ezt a levezető elnök megteheti, ön nem…
T/16212 A természetes személyek adósságrendezéséről szóló 2015. évi CV. törvény módosításáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Előttünk fekszik egy, a magáncsőd kiterjesztését célzó olyan javaslat, amit én néhány hónappal korábbra vártam. Hiszen látszik, hogy a károsultakon látszólag segíteni igyekvő javaslatok közül talán a leginkább k…
T/16223 A lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény, valamint a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény módosításáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Böröcz László szégyellje magát! Elképesztő hazaáruló tempó, amit önök produkálnak, egy álnemzeti, álkeresztény bandának az utolsó vergődése a bukás előtt. Vegye észre, képviselőtársam ‑ én egyébként sajnálom önt…
T/16223 A lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény, valamint a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény módosításáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A szekunder szégyen járja át az embert, amikor ezeket a képtelen indoklásokat halljuk, de Nacsa képviselőtársam ezt is alulmúlta. Ő azt mondja, hogy azért van szükség a lakástörvényre, a privatizációs tolvajtörvényre, mert a kommunisták ált…
I/16303 A Jobbik megoldaná a bérlakásválságot! - A kormány miért nem?
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! 2010 óta számtalan kérdésben vádoltam ezt a kormányt azzal, hogy elárulta a nemzeti érdekeket, legyen szó multicégekről, bankok kényeztetéséről a károsultak kárára, de most van egy adott terület, ami talán az egyik legkudarcosabb területe e…
I/16303 A Jobbik megoldaná a bérlakásválságot! - A kormány miért nem?
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Államtitkár úr, engem a szekunder szégyen járt át a felszólalása, válasza elején. Ha megpróbál valakit lealázni, legalább tegye olyan frappáns módon, hogy minimum a sajátjai értsék, még ők sem értették. Gondolkodjon el ezen! (Tállai András:…
T/16118 Magyarország 2022. évi központi költségvetéséről
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kellő visszafogottsággal vártam a normál felszólalásomat, de az elhangzottak reakcióra sarkallnak. Drága Nacsa képviselőtársam, ha önök elkötelezettek a magyar fiatalok lakhatási helyzetének a megoldása irányában, árulja el nekem, hogy miér…
T/16118 Magyarország 2022. évi központi költségvetéséről
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Egy költségvetési vita világok harca, és rengeteg témakört a saját véleménybuborékából szemlél mindenki, ugyanakkor van egy kétségkívül kudarcos terület, amellyel szembesíteni szeretném a kormányt, ez pedig a lakhatás kérdésköre. Magyarorsz…
T/16118 Magyarország 2022. évi központi költségvetéséről
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Néhány régi bútordarab ne sértődjön meg érte, mint Nacsa képviselő úr, vagy jómagam, itt vagyunk, de kialakult az a kormánypárti szokás, hogy igyekeznek lesavazni az ellenzéki képviselők mondanivalóját, aztán kiszaladnak az ülésteremből, eg…
T/16118 Magyarország 2022. évi központi költségvetéséről
Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Sajnos, évek óta a különálló véleménybuborékok csatája a költségvetési vita. Ahogy a kormányzat álláspontom szerint egy termelési jelentést igyekszik a saját 2-2,5 milliós véleménybuborékához eljuttatni, addig a…
T/16203 Egyes törvényeknek az egyszülős családok életkörülményeinek javítása érdekében történő módosításáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azt is mondhatnám a kormánynak, hogy végre észrevették, hogy létezik ez a probléma, és végre rájöttek arra, hogy az egyszülős háztartásoknak vagy éppen a gyermeküket egyedül nevelőknek is vannak megoldandó probl…
T/16208 Egyes adótörvények módosításáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Bárcsak mindig ilyen gyorsan teljesülne az egyszeri ellenzéki képviselő vágya, hogy sorra kerüljön! Köszönöm képviselőtársaim mértékletességét e tekintetben is. Szeretném elmondani, hogy adóügyi vitát nem csak évente egyszer folytatunk. Én…
T/16208 Egyes adótörvények módosításáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nem szándékozom Nacsa képviselőtársammal belemenni a számháborúba, csak reagálni. Az alapvető élelmiszerek áfacsökkentése tekintetében egy tipikus nyugdíjas fogyasztói kosár 6-8 százalékát illetően tudtak valamifajta csökkentést eszközölni.…
A/16280 Meddig talicskázzák ki a nemzet vagyonát?
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A kormány utóbbi tíz évének sok kudarcos területe van, de van egy kétségkívül kudarcos, amely a szakma majdnem konszenzuális álláspontja szerint nem igazán jött össze, ez pedig a lakhatási krízis, válság feloldása főleg a fiatalok életkezdé…
A/16280 Meddig talicskázzák ki a nemzet vagyonát?
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Bayer Zsolt, illetve Rákay Philip, valamint az önök kegyencei lennének a rászorulók? Miniszter úr, ezt nem fogja tudni megmagyarázni a gyermekeinek, unokáinak. Önök elvesztegetik a nemzeti vagyont, hogy a kegyenceiket kiszolgálják. Elképesz…
A/16138 Meddig költi a kormány a saját kozmetikázására az adófizetők pénzét?
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Jó bornak nem kell a cégér, tartja a mondás. Ennek ismeretében meglepő, hogy egy világjárvány kellős közepén egy gazdasági, társadalmi nagyon feszült válsághelyzetben Magyarország Kormánya egy 3,4 milliárd forintos keretszerződést írt alá a…
A/16138 Meddig költi a kormány a saját kozmetikázására az adófizetők pénzét?
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A kormány otthonteremtési programjáról mindent elmond, miniszter úr, hogy miniszteri fizetéssel balatoni építkezéshez tízmilliós nagyságrendű vissza nem térítendő támogatást tudnak önök felvenni, átlagos élethelyzetben jó esetben ma…
Napirend utáni felszólalások
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Amikor gazdasági kérdések kerülnek szóba, Magyarország jelenlegi kormánya mindig úgy viselkedik, mintha ő harcos védelmezője lenne a hazai gazdasági érdekeknek, mintha valamifajta patrióta gazdaságpolitikát folytatna, ehhez képest a mai nap…
T/15984 A Magyar Export-Import Bank Részvénytársaságról és a Magyar Exporthitel Biztosító Részvénytársaságról szóló 1994. évi XLII. törvény módosításáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Bár fideszes vezérszónoktársam, képviselő asszony engem nem szólított meg, hiszen csak baloldali pártokról beszélt, azért az önök jobboldali ellenzékeként szeretném leszögezni azt, hogy azok a szakmai észrevétel…
T/15984 A Magyar Export-Import Bank Részvénytársaságról és a Magyar Exporthitel Biztosító Részvénytársaságról szóló 1994. évi XLII. törvény módosításáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azért azt szeretném megjegyezni, hogy bármiféle erkölcsi tőkéje ennek a kormánynak a behajtási költségek adófizetőkre való terhelésére akkor van, ha rendezi saját állampolgárainak a végrehajtások-behajtások által idézett helyzetét, hiszen ő…
T/15995 Az állami vagyonnal való fenntartható gazdálkodás megteremtése érdekében egyes vagyongazdálkodást érintő törvények módosításáról, valamint egyéb vagyongazdálkodási rendelkezésekről
Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Drámai perceket él meg a Ház ezzel a törvényjavaslattal. Magam előtt látom azokat a képzeletbeli porladó államtitkárokat, akiknek a szavait most bombázza szét a Fidesz-KDNP ezzel a javaslattal, hiszen lényegében…
T/15995 Az állami vagyonnal való fenntartható gazdálkodás megteremtése érdekében egyes vagyongazdálkodást érintő törvények módosításáról, valamint egyéb vagyongazdálkodási rendelkezésekről
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az a problémám a Szabó képviselőtársam által elmondottakkal, hogy a javaslat szövege konkrétan cáfolja azt, amit ön mondott, szó szerint szerepel ugyanis, hogy az értékesítés és az ingyenes átadás egyenértékű eszközök. Tehát az a reláció, a…
T/15986 Egyes otthonteremtési állami feladatok karitatív szervezetek általi átvállalásáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Előre megkérem azokat a képviselőtársaimat, akikkel bár külön szekértáborokban, de 2010 óta mégiscsak egy intézményben dolgozunk, hogy ne vegyék személyeskedésnek azt, amit elmondok a következőkben. Ez egy rends…
T/15986 Egyes otthonteremtési állami feladatok karitatív szervezetek általi átvállalásáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nem hiszem el, hogy nem érzik. Tehát, amikor azt mondják el, hogy egy civil vagy karitatív szervezetnek kiadnak állami közfeladatokat, akkor ezzel beismerik azt, hogy ezeket a közfeladatokat kudarcosan látták el az utóbbi tíz évben. Nem épü…
T/15974 A Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről szóló 2020. évi XC. törvény módosításáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mindig furcsa számomra, amikor egy kormány úgy próbálja a bizonyítványát magyarázni ‑ és most Szűcs képviselőtársam tette ezt ‑, hogy 10-12-14 évre visszamutogat. Ha valaki nem a 2010 előtti gazdaságfilozófia ra…
T/15974 A Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről szóló 2020. évi XC. törvény módosításáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kiérdemeltem a vita során egy államtitkári szemöldökráncolást, ezért szeretném mélyebben kibontani azt, hogy amikor lakástámogatásokról, otthonteremtésről beszélünk, hogyan jött ki az a több száz éves átlag, ami a magyar ingatlanállomány cs…
T/15973 A fedezett kötvények szabályozásával összefüggő, valamint egyéb, a pénzügyi közvetítőrendszert érintő jogharmonizációs célú törvénymódosításokról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hát, némiképp kevesebben maradtunk, mint amikor a vagyonkezelői alapítványok irányába kellett megszavazni azt a temérdek állami vagyont. De lássuk a dolog jó oldalát, kissé talán feszültségtől mentesebb a légkör…