2 202 felszólalás
T/15996 A pénzügyi és egyéb szolgáltatók azonosítási feladatához kapcsolódó adatszolgáltatási háttér megteremtéséről és működtetéséről
Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ezúton is köszönjük az elnök úr munkáját így a csere kapcsán. Szeretném megjegyezni, hogy a Jobbik frakciója természetesen minden, a pénzmosás elleni érdemi fellépést tartalmazó javaslatot támogatni fog, hogyha…
T/15706 Egyes vagyongazdálkodási tárgyú rendelkezésekről, valamint egyes vagyongazdálkodást és nemzeti pénzügyi szolgáltatásokat érintő törvények módosításáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nehéz helyzetbe kerül az ellenzéki képviselő, hogyha meg kívánja őrizni a szakmaiságát, és 2010 óta egyre nehezebb ezt a kihívást teljesíteni. Most megint egy olyan javaslat fekszik előttünk, ahol egyébként egy általam tisztelt szakember ke…
T/15709 A Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azt kell mondjam, hogy amennyire fontos a téma, annyira furcsa ilyen késői órán erről tárgyalni. De jegyezzük meg magunk között szólva, hogy azt a spontán privatizáció időszakát idéző vagyonkimentést, illetve gazdasági ágazatok kimentését,…
A/15843 Ki lehet-e tüntetni Európa legkegyetlenebb kormányát?
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A mai napon számos szakmai felszólalást hallottunk és számos B kategóriás stand-up szereplést különféle kormánypárti államtitkárok részéről, de a járványügyi veszélyhelyzet kapcsán nagyon sokszor magát harcias és nemzeti mázzal leönteni pró…
A/15843 Ki lehet-e tüntetni Európa legkegyetlenebb kormányát?
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Én nagyon-nagyon sajnálom miniszter urat, hogy ebbe a helyzetbe hozták, hogy neki kell megmagyarázni a megmagyarázhatatlant, de hát itt van előttünk: néhány héten belül a kilakoltatási moratórium lejár, önök pedig nem hozták meg azokat a re…
Napirend utáni felszólalások
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Miközben Európa országai egymással versengenek annak érdekében, hogy hogyan segítsék jobban állampolgáraikat, kisvállalkozóikat, addig Magyarországon, ha az embernek egy egyszerű bankhitele van, akkor most nem nagyon lennék a helyében, hisz…
T/15710 A közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokról T/15711 A Hauszmann Alapítványról és a Hauszmann Alapítvány részére történő vagyonjuttatásról T/15712 A Szegedi Tudományegyetemért Alapítványról, a Szegedi Tudományegyetemért Alapítvány
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! „Kun Béla repülőgépen menekült az országból. Zserbókat vitt, melyekkel teletömte puffadozó zsebeit, aztán ékszereket, grófnék, bá-rónék, kegyes, jótékony hölgyek drágaköveit, templomi kelyheket, sok más egyéb kincseket. Karjairól vastag ara…
T/15704 A megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXCI. törvény módosításáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Arra szeretném inteni kormánypárti képviselőtársaimat, hogy egy kicsit szerényebben nyilvánuljanak meg a rokkantsági rendszer korábbi felülvizsgálatait és a mostanit is illetően, hiszen azért ne menjünk el amellett szó nélk…
T/15706 Egyes vagyongazdálkodási tárgyú rendelkezésekről, valamint egyes vagyongazdálkodást és nemzeti pénzügyi szolgáltatásokat érintő törvények módosításáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mindig nehéz helyzetbe hoz engem az államtitkár úr, mert alapvetően egy mély szakmai felkészültségű kormánypárti kollégával állok szemben, akivel 2010 óta nagyon sok termékeny diskurzusunk volt, egyébként nagyon…
T/15706 Egyes vagyongazdálkodási tárgyú rendelkezésekről, valamint egyes vagyongazdálkodást és nemzeti pénzügyi szolgáltatásokat érintő törvények módosításáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nacsa Lőrinc képviselőtársam azt kéri tőlünk, higgyük el, hogy a farkas vegetáriánus. Önök az elmúlt 11 évben elképesztően sokat bizonyítottak a lopás különböző műfajaiban, és kicsit ilyen hashtag szánalom érzetű, amikor Nacsa képviselőtárs…
T/15698 A Lisszaboni Megállapodás Eredetmegjelölésekről és Földrajzi Jelzésekről Szóló Genfi Szövegének kihirdetéséről T/15702 A védjegyek és a földrajzi árujelzők oltalmáról szóló 1997. évi XI. törvény módosításáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Fogyasztóvédelmi szempontból talán egy kicsit előrébb vagyunk, mint a 2010 utáni első ciklusban, amikor a kormányzó pártok benyújtottak egy olyan, magyar védjegyekre vonatkozó javaslatot, amelynek értelmében pél…
H/15586 A Minority SafePack elnevezésű európai polgári kezdeményezésről
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönetemet szeretném kifejezni egyrészt azért a kegyelmi pillanatért, ami most a Házban uralkodik, hogy egy téma mentén végre a parlament pártjai valami közös minimumban meg tudnak állapodni talán és le tudják ezt tenni az asztalra. Én a…
Napirend utáni felszólalások
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Parlament falai rengeteg mindent hallottak már a válságkezelés értékelése kapcsán, kormánypárti öndicsőítő dicshimnuszokat, ellenzéki jogos kritikákat és nyilván az ezekről folyó vitákat, ugyanakkor talán megállapodhatunk abban, hogy egy…
Napirend előtti felszólalások
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Miközben Európa országai vállvetve versenyeznek azon, hogy a bajba került munkavállalóik kieső munkabérét pótolják, Magyarország Kormánya egy mikroszkopikus, a magyar dolgozók alig 5 százalékát mérhető módon érintő csomagot dolgozott ki. Mo…
A/15565 Mikor állnak a kisvállalkozók mellé?
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Elfogadom.
A/15565 Mikor állnak a kisvállalkozók mellé?
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nyílt és arcátlan provokációnak tartom, amikor egy miniszter úgy tesz, mintha nem értené a feltett kérdést. Én most nem az önök mikroszkopikus bértámogatási rendszeréről kérdeztem miniszter úr, amely Európában a sereghajtók között van, hane…
V/15298 A 2021-27 évi ciklus EU-s forrásainak felhasználásáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Amikor uniós fejlesztési forrásokról esik szó, akkor azok közé tartozom, akik szeretnek azért hosszabb távú mérleget vonni. Egyáltalán nem valamifajta segélyként vagy egyoldalú juttatásként gondolok ezekre, hiszen Magyarország igen komoly á…
T/15395 A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény, valamint az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény módosításáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mielőtt reagálnék az imént elhangzott keresetlen szavakra, azért megkérdezném, hogy hol van a miniszter asszony. (Zsigó Róbert: Kormányülésen!) Mégis hogy képzelik azt, hogy most már a sokadik vitán fordul elő (…
T/15395 A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény, valamint az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény módosításáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Igyekszem visszafogottan, hogy Nacsa képviselőtársam is megértse. Ha a fiataloktól elvont pénzösszeg egyenlő a fiatalok lenézésével, akkor felteszem önnek a kérdést, hogy a 27 százalékos európai uniós rekorder áfa mekkora lenézése a fiatalo…
T/15395 A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény, valamint az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény módosításáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Megnyugtatom az elnök urat, hogy nem tervezem kitölteni a tizenöt perces időkeretet, feladtam azon reményeimet, hogy az államtitkár úr kicsit férfiasabban viselkedik és részt vesz a vitában, mert az, hogy ő elmond egy zárszót, igazából ehhe…
Napirend utáni felszólalások
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Valóban, a kormánypárti képviselők rendre tudják azt, hogy a napirend utániak óráján milyen témákkal kívánunk előállni, és a magyar rögvalóság mely problémáit kívánjuk együttesen megoldani, ugyanakkor reakció, államtitkári, miniszteri válas…
Napirend előtti felszólalások
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Vakcinaügyben, úgy gondolom, minden elhangzott a nap folyamán, ami fontos volt, és az egyszeri tévénéző, bocsánat, internetes követő el tudja dönteni saját maga, hogy a kormányzat szánalmas propagandagépezete mire elég. A helyzet az, hogy k…
Napirend utáni felszólalások
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Igen szürreális élményeink lehettek ma, azoknak, akik a Népjóléti bizottság ülésére kívántak elfáradni, és adott esetben megvédeni azt a javaslatukat, amely álláspontom szerint és adott esetben egy normális országban nemzeti minimum részét…
T/14800 A koronavírus-világjárvány elleni védekezésről
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A rendkívüli helyzet vége valóban sok magyar család számára a kilakoltatást fogja jelenteni. Ez a kormányzat önmagát nemzeti színben igyekszik álláspontom szerint hamisan feltüntetni, hiszen kérdezem én, egy valóban nemzeti kurzus alatt elő…
Napirend utáni felszólalások
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Járványügyi veszélyhelyzet van, és azt látjuk az MNB, illetve elemzőcégek kimutatásaiból, hogy a háztartások hitel- és egyéb tartozásai a tavalyi év végére mintegy 1200 milliárd forinttal nőttek. Ez egy brutális, tetemes összeg, és főként a…
I/14954 Mi lesz az elfelejtett egymillióval?
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mielőtt a mondandóm érdemi részébe kezdenék, egy műfaji megjegyzést muszáj tennem: vérbolsevik stílusú lépésnek tartom azt, hogy a Fidesz-KDNP-s parlamenti többség már arra sem hajlandó, és attól is igyekszik megóvni magát, hogy ellenzéki i…
I/14954 Mi lesz az elfelejtett egymillióval?
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nincs mit elfogadni. Államtitkár úr, annyira szakmaiatlan volt ez a válasz, mintha, mondjuk, Németh Szilárd szegezte volna nekem ugyanezeket a kérdéseket. A helyzet az, hogy ha összeszámoljuk, hogy hány korábbi gyakorló KISZ-titkár ül a kül…
Napirend utáni felszólalások
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A gyászos, koronavírussal terhelt hónapokban megjelentek a tavalyi évre vonatkozó demográfiai adatok is, és el kell hogy mondjuk: Magyarországon a kormánypropaganda minden próbálkozása ellenére és sajnálatos módon folytatódik a demográfiai…
B/10297 A Magyar Nemzeti Bank 2019. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója H/13533 A Magyar Nemzeti Bank 2019. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója elfogadásáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Talán ennyi műhelytitok belefér, hogy az egyik kedvenc törvényjavaslatomról és jelentéstárgyalási időszakról van szó, hiszen jegybankelnök urat számos kritika éri a tekintetben, hogy az alapportfólión rendszerin…
B/10297 A Magyar Nemzeti Bank 2019. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója H/13533 A Magyar Nemzeti Bank 2019. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója elfogadásáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Én magam mindig meglepetéssel adózom kormánypárti képviselőtársaim teljesítményének, amikor olyan színvonalú termelési jelentéseket hoznak be ide elénk (Nacsa Lőrinc: Tények!) az utóbbi tíz év gazdaságpolitikájáról, ami egészen méltatlan a…