2 202 felszólalás
Napirend utáni felszólalások
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Most, amikor elkezdjük a napirend utáni felszólalások óráját, a sajnálatosan megszokottaknak megfelelően kormánypárti képviselőtársaim rendre szedelőzködnek, elhagyják a helyiséget, ugyanakkor a levezető elnök urat és a jegyzőket nem számol…
Napirend előtti felszólalások
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az előttem szólóhoz hasonló fennkölt retorikával szeretném követelni azt, hogy igen, hármas pajzs védje a magyar embereket Magyarországon, hiszen ha valaki nyitott a nemzetállami megoldásokra, ha valaki azt vallja, hogy egy nemzet saját ere…
T/12876 A Magyar Köztársaság és a Lett Köztársaság között a kettős adóztatás elkerüléséről és az adóztatás kijátszásának megakadályozásáról a jövedelem- és a vagyonadók területén, Rigában, 2004. május 14-én aláírt Egyezmény módosításáról szóló jegyzékvált
Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót, köszönöm a lehetőséget. Vélhetően fékezett habzású érdeklődés mellett fog ma különböző nemzetközi egyezmények kapcsán tanácskozni a Ház, ahol egy-egy vezérszónok, kormánypárti képviselőtársaim n…
T/12876 A Magyar Köztársaság és a Lett Köztársaság között a kettős adóztatás elkerüléséről és az adóztatás kijátszásának megakadályozásáról a jövedelem- és a vagyonadók területén, Rigában, 2004. május 14-én aláírt Egyezmény módosításáról szóló jegyzékvált
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nagyon röviden. Nem kívánok kioktató lenni képviselőtársammal szemben. Tudja, mi, jobbikosok, amikor a közélettel való foglalkozásra adtuk a fejünket ‑ én egyébként viszonylag korábban, még a MIÉP ifjúsági tagozata időszakában, a kilencvene…
T/12877 A Magyar Köztársaság és a Pakisztáni Iszlám Köztársaság között a kettős adóztatás elkerülésére a jövedelemadók területén Islamabadban, 1992. február 24. napján aláírt Egyezmény módosításáról szóló Jegyzőkönyv kihirdetéséről
Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Elnézést kérek! A maszk fel- és levétellel kapcsolatos mizéria nem csak engem zavar meg ebben a Házban, elnézést. A Jobbik frakciója természetesen támogatja az előttünk fekvő csomagot, és természetesen támogatja…
T/12884 Egyes vagyonkezelő alapítványokról és az azoknak történő vagyonjuttatásról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A helyzet az, hogy itt a politikai törzsi háborúk korában megint mindenki a saját véleménybuborékában tulajdonképpen nem is vitatkozik senkivel, hitvitának sem lehet már nevezni azt, ami…
T/12884 Egyes vagyonkezelő alapítványokról és az azoknak történő vagyonjuttatásról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Igyekszem a „mikrofon felcsíptetése és maszk levétele” című bonyolult műveletet végre reflexszé tenni. Nagyon röviden, mert majd hosszabban szeretnék reagálni a bal-, jobb-, illetve nemzeti oldalhoz köthető gazdaságpolitikai felvetésekre. S…
T/12884 Egyes vagyonkezelő alapítványokról és az azoknak történő vagyonjuttatásról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nem visszaélve az időkeret adta lehetőségekkel, tehát várhatóan nem kitöltve a 15 percet, szeretnék én is reagálni pár, a vitában elhangzott gondolatra. Első körben Zsigmond Barna Pál képviselőtársammal kell egyetértenem abban, hogy akár az…
Napirend utáni felszólalások
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A mai parlamenti napon is hosszas vitát folytattunk a tekintetben, hogy a magát családbarátnak valló kormány mennyire hajlandó kedvezményezni a saját honpolgárait, honfitársait, és azt látjuk, hogy bár közben, egy képviselőtársamat leszámít…
T/11175 Egyes törvények igazgatási, valamint gazdaságélénkítő célú módosításáról, továbbá egyes vagyongazdálkodást érintő rendelkezésekről
Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Erre innom kellett egy pohár ásványvizet, mielőtt az ember vesz egy nagy levegőt és nekikezd, ugyanis egy szörnyűség fekszik előttünk, egy politikai Frankenstein, egy torzszülött, egy egészen elképesztő politika…
T/11175 Egyes törvények igazgatási, valamint gazdaságélénkítő célú módosításáról, továbbá egyes vagyongazdálkodást érintő rendelkezésekről
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az elnöki figyelem fölöttünk van, és ezt én mindig nagyra értékelem. És biztos, hogy nem kívánok visszaélni az időkeret adta lehetőségekkel sem, hiszen úgy érzem, hogy a vezérszónokiban azért egy igen erős munícióval ellátott vélemény és ki…
T/10746 A rozsdaövezeti akcióterületek létrehozásához szükséges intézkedésekről
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Óriási volt az előttem elhangzó felszólalás, minden egyes lényeges elemet tartalmazott abból, ami rendszerszinten, filozófiailag a bajunk azzal, amit rozsdaövezetek helyzetének rendezése kapcsán ‑ ugye, ez a fedőneve vagy fedősztorija az eg…
Napirend utáni felszólalások
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nem először kerül szó a magyar parlamentben a lakhatási kataklizmáról, arról az óriási problémahelyzetről, hogy teljes társadalmi csoportok, jelesül és példánk esetében a magyar fiatalok egyszerűen kimaradnak a kormányzat számításaiból. Lát…
T/10990 A csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény módosításáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Valóban, ha a teremben tartózkodik az ember, és ellenzéki képviselő, akkor igyekszik jóhiszeműen végigszemlélni egy ilyen javaslatot. Én mindig keresem azokat a pontokat, amelyekben egyet tudunk érteni, egyébként egy-két ilyet találunk benn…
T/10523 Egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nem ez az első olyan napirend, ahol az alapvetést és az irányvonalat úgy kell kijelölnünk, hogy nemzeti érdeket szolgál az, ami előttünk fekszik, vagy pedig NER- vagy idegen befektetői érdeket, netán multinacionális érdeket. Nyilván, az elő…
T/10710 Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mivel nem volt előttem a monitor, nem láttam, mikor következem, de talán szerencsésebb is így a helyzet, hiszen végig tudtam hallgatni ellenzéki és kormánypárti véleményeket egyaránt. Mindezek megerősítettek abban, hogy valóban, a politikai…
T/10856 Magyarország 2021. évi központi költségvetésének megalapozásáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nagyon röviden, értetlenül állok a kormányzati törvényjavaslat-farigcsálás előtt. Egész egyszerűen méltatlan az, amit önök csinálnak. Nem először fordul elő, hogy valamilyen lobbiérdek megtalálja önöket, teljesen mindegy, hogy költségvetési…
Napirend utáni felszólalások
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Dühös vagyok, és a dühöm oka az, hogy a parlamenti dicshimnuszok közepette egy társadalmi, szociális katasztrófa van kibontakozóban. Parlamentáris konszenzus volt akörül, hogy hiteltörlesztési moratóriumra van szükség az egész évet illetően…
A/11010 Miért párolog el a családok jövője?
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Miniszter úrral én azokat a közös pontokat keresem, amelyekből kiindulva érdemben tudunk tárgyalni a magyar családok helyzetéről. Azt látjuk, hogy egy demográfiai tél közepette és a járványügyi veszélyhelyzetre tekintettel, amikor is túlzás…
A/11010 Miért párolog el a családok jövője?
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Miniszter Úr! Ne tegyen úgy, mintha nem értené azt, amiről beszélek. Ön is nagyon jól tudja, hogy az előttünk fekvő költségvetési tervezetben egyetlen fillérrel nem növekszik ez az érintett kiadás, amelyet a családok pozitívumként könyvelhe…
T/10524 A fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény módosítása
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tudom, hogy meglepő lesz ellenzéki térfélről, de azt hiszem, hogy az előttünk fekvő javaslat egy jól előkészített, jó irányba mutató folyamatábra végén vagy még inkább, reményeim szerint, közepén helyezkedik el. Egyetlen olyan pont van benn…
T/10747 A veszélyhelyzet megszüntetéséről
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Látható, hogy a veszélyhelyzet megszűnéséről szóló javaslat vitája gyakorlatilag azóta tart, amióta ezt a veszélyhelyzetet elrendelte Magyarország Kormánya; tegyük hozzá: nem az elrendeléssel volt baj, azt teljesen jogosan tette. Aztán sajn…
T/10710 Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Elsőként elismerésemet szeretném államtitkár asszony felé kifejezni. Nagyon ritka a költségvetési vitában, hogy valaki érdemi felvetésekre érdemi, bár a saját nézőpontjából előadott reakciókra ragadtatja magát. Én ezt nagyon értékelem mind…
T/10710 Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Olyan a költségvetési vita, hogy minden utolsó töltényt igyekszünk ellőni az utolsó napon, és utolsó erőtartalékokat kifacsarunk abból a bizonyos törülközőből. Államtitkár úr, de jó, hogy végig itt van! Novák államtitkár asszony hozzászólás…
T/10710 Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Szóba került egy méltán alulértékelt terület az imént kormánypárti képviselő asszony szájából, amire kénytelen vagyok reagálni. A devizahitelesek kálváriája mellett nem mehetünk el szó nélkül. Amikor államtitkár úrék költségvetést terveznek…
T/10856 Magyarország 2021. évi központi költségvetésének megalapozásáról
Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Évek óta visszatérő és nem annyira szerencsés gyakorlat az, amivel találkozhatunk, miszerint a költségvetés időben vagy idő előtt ‑ ugye, itt az álláspont az ülésponttól függ ‑ megtárgyalása mentén elénk kerül e…
T/10710 Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről
Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az egyszeri ellenzéki képviselő ilyenkor visszasírja a 2010 és 2014 közötti időszakot, amikor egy költségvetési vita nem a politikai bunkósbot vagy a homokozóban használt sárga lapát lóbálásából állt, hanem bizo…
T/10710 Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Végre talán a vita abba a szakaszba ér, hogy vitává válhat, és nem az egymás mellett elbeszélés korszakába. Nagyon remélem azt, hogy bár különbözőképp látjuk hazánk sorsát, azért nemzetünk fejlődése érdekében legalább egy érvelésen alapuló…
T/10710 Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Lakhatás kérdéskörében nem lehet az egyik kormánypárti képviselőtársamat máshogy illetni, mint a baloldali jelzővel: szélsőségesen baloldali retorikával egy vegytisztán neoliberális modellt vezetett le. Szégyen, gyalázat, hogy ez megtörténh…
T/10710 Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Igen hosszú nap derekán vagyunk most már talán túl, hogy ha az időkeretekre nézünk. Sok mindenben van vita köztünk, viszont van egy olyan jobbikos módosító, amely mentén szerintem elvárható lenne néminemű egyetértés, éppen azért, mert nem p…