Terroristáék megszállják az egyetemet, legyaknak egy rakás embert, a különc főhősök pedig felveszik velük a harcot, és... Ez a nyolcvanas-kilencvenes években egy Red Dawn, egy Úszó erőd vagy Száguldó erőd koppintásnak is elment volna. Egy ZS-filmnek még kifejezetten jó is lenne. Ráadásul turbános terroristákkal. Még jó, hogy Toyota Hiluxok nincsenek benne, mert akkor lehet, hogy a producerek maguk kaszálták volna el a scriptet azzal, hogy azért ennyire közhelyes mégsem lehet az egész.
A True Lies-ban még röhögni lehetett a csetlő-botló, időnként burleszkbe hajló viselkedésű terroristákon. Egyiküket még egy Sidewinder rakétára is rá lehetett akasztani, majd egy lebegő Harrierből belelőni egy másik terroristákkal teli épületbe. Haha, vicces. James Cameron, 1994.
Csakhogy eltelt harminc év, és ma egy hasonló, csak jóval gyengébben kivitelezett skiccre a Variety már azt írja, hogy „Islamophobic drivel”, illetve egy „epic act of trolling”, a Guardian pedig „laughably terrible far-right propaganda” címmel küldi a földbe. Még az alapvetően konzervatív közönséget kiszolgáló Epoch Times kritikusa is csak 2,5 csillagot adott rá az ötből. A közönség ennél megosztottabb. Az IMDb-n jelenleg 4,4/10-en áll mintegy 1700 értékelésből, míg a Rotten Tomatoes Popcornmeterén 82 százalékon, 250+ közönségértékeléssel. Nagyjából mindenki azt kapja tőle, amit előre gondolt róla.
A világ fordult egyet. Az iszlám és a muszlim közösségek Amerikában és Európa legtöbb országában már nem valami távoli, egzotikus szereplők, hanem ugyancsak látható társadalmi jelenségek. Az iszlám már nem az a pofozóláda, ami a nyolcvanas-kilencvenes évek hollywoodi akciófilmjeiben volt. Ilyet már nem lehet.
Vagyis lehet. Csak a mellékelt ábra mutatja, hogy milyen érzéseket triggerel.
Akkor miről szól?
A történet elején megismerjük Clay Saunderst, a volt Delta Force-katonát, aki egy korábbi műveletben elveszíti a bajtársát. Évekkel később már veteránból lett beszélő fejként érkezik egy progresszív amerikai egyetemre előadást tartani a radikális iszlámról. Közben az egyetemen már javában zajlik a kultúrharc: palesztinpárti tábor, aktivisták, gender, pronouns, megszállottan PC egyetemi vezetés és minden, amit az amerikai jobboldali kulturális képzelet egy „woke campusról” egyetlen helyre össze tud gyűjteni.
Csakhogy az egyetem egyik alkalmazottja valójában egy iszlamista terrorista, aki embereivel kihasználja a káoszt, fegyveresen átveszi az irányítást a campus felett, és nekiáll felépíteni a maga mini kalifátusát. A diákokat kivégzik vagy foglyul ejtik, a túlélőket kamerába mondott áttérésre kényszerítik, a nőket külön kezelik, a főhőseinkből pedig szépen lassan összeáll az ellenállás: néhány kollégista, egy fekete biztonsági őr és természetesen Saunders, az exkommandós. Ez eddig egy College Die Hard.
Csak közben a film nem elégszik meg ezzel.
Ugyanis valójában egyfajta iszlám body horror. Nem abban az értelemben, hogy Cronenberg módjára testek deformálódnak benne, hanem politikai horrorfantáziaként: a film az asztalra teszi a „Great Replacement” rémképét. A film világában, ha a Nyugat nem szaporodik, ha továbbra is hagyja a bevándorlást, és közben saját kulturális önvédelmét is felszámolja, akkor egyszer csak azok veszik át a hatalmat, akiket beengedett. Nincs finomkodás.
Viszont, ha már itt tartunk, a készítők gondosan beledobálnak minden, de minden egyes kultúrharcos motívumot, ami csak a kezük ügyébe kerül. „Nem rasszista vagyok, csak egy 90s guy.” Lila hajú woke-ok. Túltolt gender. Pronouns. „Recovering Catholic” egyetemi bürokrata. A PC-aknamezőn remegve navigáló, döntésképtelen igazgató. Great Replacementről beszélő exkommandós. Palesztinpárti tábor. És persze CISZjordánia. Mintha valaki egymás után húzogatott volna jobbra húsz kultúrharcos Instagram Reelt.
Reels-ben jó, de filmben azért nem kéne
Be kell vallanom: az „iszlám body horror” műfaj egyik közeli rokona, a Citizen Vigilante is Reelsben keltette fel a figyelmemet. A klipek alapján valami eszement dologra számítottam, aztán filmként hatalmas csalódás lett. Majdnem ugyanez történt a Run Hide Fight: Infidelsszel is. Pedig klipben zseniális. Amikor például a transz kollégista maszkját leemeli egy AK–47-be kapaszkodó terrorista, a főnök csak annyit mond:
„HARAM.”
A következő képen az illető már egy póznáról lóg.
Meg kell hagyni: filmes értelemben baromi kielégítő pillanat. Nem mintha bárkinek ilyet kívánnánk, hanem mert két másodpercben mutatja meg azt a kontrasztot, amelyre a film az egész politikai üzenetét felépíti: hogy a nyugati aktivista szolidaritása egyoldalú, és érdemes lenne végiggondolnia, hogy fordított helyzetben mit gondolna róla és az LMBTQ ábécé minden további betűjéről az, akit éppen feltétel nélkül támogat.
Reelsben működik. Filmként viszont már sokkal kevésbé. A Run Hide Fight: Infidels ugyanis nagyon döcög.
Gore horrornak light. Van benne egy hatalmas mészárlás, de ha ez lett volna a cél, akkor még igazán odatehették volna magukat az alkotók. Repülhetnének a testek, és a terroristák akár az ISIS való életből ismert kegyetlenségével bánhatnának el a campus lakóival. Ha már body horror, akkor legyen body horror. Ehhez képest a film meglepően hamar visszavesz. A túszoknak kamerába kell felesküdniük az iszlámra, a nőket alaposan leveretik a zuhanyzóban, majd burkába rakják őket, de az igazán brutális alaphelyzethez képest az egész furcsán steril.
A film nem veszi igazán komolyan magát – de nem is vígjáték. Ez az egyik fő problémája. A készítők láthatóan szeretnék, hogy röhögjünk a woke karikatúrákon, a terroristák közhelyességén és a helyzet abszurditásán, de közben a Great Replacement-üzenetet azért nagyon hangsúlyosan el akarják juttatni hozzánk. Így sosem lehet pontosan tudni, hogy amit látunk, az paródia, kultúrharcos szatíra vagy halálosan komolyan vett figyelmeztetés.
Fekete-Győr, a főterrorista
A főterrorista veszélyessége közben sehol nincs egy Bane-hez képest. Nem rezzensz össze tőle. Nem érzed azt, hogy amikor belép a szobába, valaki biztosan meghal. Sőt, engem egyfolytában Fekete-Győr Andrásra emlékeztetett, ezért minden alkalommal röhögnöm kellett rajta. Ez nyilván az én problémám, de egy terroristafőnök esetében nem tesz jót a feszültségnek. Az akciók is erősen low budget érzésűek. Pedig itt lehetett volna okosan spórolni: kevesebb akció, de amikor történik valami, akkor legyen kegyetlenül jól megkoreografálva. Minden ütés üssön, minden lövésnek legyen tétje.
Így viszont az egész néha inkább egy laza Jericho-epizód. Emlékszik még rá valaki? Én nagyon szerettem. Karakterfejlődés lényegében nincs. A szereplők egyik pillanatról a másikra kapcsolnak át átlagos kollégistából gyilkológépbe, ami még ebben a műfajban sem túl hihető. A csapat összeállításánál azért gondosan figyeltek arra, hogy legyen benne fehér srác, vicces fekete biztonsági őr – aki egyébként tényleg az egyik legjobb karakter –, ázsiai nerd, lány stb., hogy szó ne érhesse a ház elejét.
Tulajdonképpen hozza a kilencvenes évek diverzitását, amivel nekem történetesen semmi bajom nincs. Még a főhősök szobája is olyan, mintha egy harminc évvel ezelőtti kollégiumi szobát látnánk. Megy a gaming, a whiskeyfőzés, az offline buli. Már csak egy kis AD&D kellett volna a sarokba, hogy tényleg meglegyen minden. És furcsa módon ez nekem inkább tetszett. Itt jön elő, hogy mi lehetett volna ebből a filmből: egy vállaltan hülye, politikailag inkorrekt, önmagán és mindenkin röhögő 90s action movie. Egy film, ahol a woke-ok hülyék, a terroristák hülyék, a konzervatívok is kapnak egy-két pofont, aztán két óra alatt minden felrobban. Csakhogy ehhez a készítőknek egy kicsit kevésbé kellett volna hinniük a saját politikai üzenetükben.
A történet íve egyébként nem rossz. Maga az alapötlet teljesen működőképes. Csak 129 perc brutálisan sok erre. Sokkal feszesebb lehetett volna másfél órában: húsz perc setup, terroristák be, campus elfoglalva, összeáll a csapat, húsz perc macska-egér, majd egy rendesen megcsinált finálé.
Így viszont a Run Hide Fight: Infidels túl sok minden akar lenni.
Lehetett volna egy gonosz kultúrharcos karikatúra, ahol minden oldal megkapja a magáét.
Lehetett volna egy brutális iszlám body horror.
Lehetett volna egyszerűen egy nagyon jó B-film.
Ehelyett ezekből mindből van benne valamennyi.
Ha minden politikai sallangtól megszabadítjuk, akkor marad egy nagyon erős politikai üzenetekkel felpimpelt egyetemi Die Hard. De nem vagyok MAGA, csak egy 90s guy.
Kinek nem ajánlott?
Ha rendszeresen az Aurora Filmklubba jársz, szerintem ne nézd meg. Feleslegesen izgatod magad.
Kinek ajánlott?
Ha rettegsz a Great Replacementtől, ez neked való body horror.
És mindenki másnak?
Közepesen. Ha tényleg nincs semmi más dolgotok.