Magyar Péter miniszterelnök kedd esti videóüzenete szerint az ügyészség kezdeményezése, hogy az ő, valamint Hankó Balázs és Seszták Miklós mentelmi jogait felfüggessze a parlament, „a Polt-féle ügyészség azon utolsó szánalmas kísérlete, hogy elbagatelizálja a rendszerváltást és megpróbálja összemosni az orbáni maffia által végrehajtott 10 és 100 milliárdos közpénzlenyúlásokat és az ellenem 2024-ben indított, és már többsször befuccsolt politikai karaktergyikossági kísérletet”.
A kormányfő ettől függetlenül azt kezdeményezi, hogy függessze fel a mentelmi jogát az Országgyűlés.
Éjfél körül a Legfőbb Ügyészség közleményben vágott vissza a miniszterelnöknek.
A Legfőbb Ügyészség – reagálva arra, hogy Magyar Péter kéri az Országgyűléstől mentelmi joga felfüggesztését – üdvözli a miniszterelnök azon szándékát, amely támogatja a büntetőeljárások gördülékeny lefolytatását.
Mint közölték: az ügyészi szervezet, mint az igazságszolgáltatás közreműködője mindenkor törvényes és korrekt együttműködésre törekszik a végrehajtó hatalommal.
Ez azonban nem jelenti azt, hogy szó nélkül hagyja a szervezetet vagy annak munkatársait súlyosan bíráló kijelentéseket.
Úgy fogalmaztak:
„Az ügyészség alkotmányos feladatainak ellátása során az egyetlen mérce és zsinórmérték a törvényesség és a pártatlanság, a törvény előtti egyenlőség. Az országgyűlési képviselők mentelmi jogának felfüggesztésére irányuló indítványok is e követelmények szerint, szigorú törvényi és szakmai megalapozottsággal, mindennemű politikai vagy más megfontolástól függetlenül készülnek. Az ügyészek munkájukat – nyilván nem hiba nélkül – kizárólag a fenti szempontok és lelkiismeretük alapján végzik. Döntéseiket nem befolyásolja, hogy az adott ügyben ki az elkövető vagy a sértett, illetve az eljárás kinek az érdekét szolgálja vagy sérti.”
A közleményben leszögezték: az ügyészi munka kihívásokkal teli hivatás, melynek során az ügyészek teljesítik törvényi kötelességüket, akár elismerést kapnak érte, akár meg nem értést, vagy éppen fenyegetést. Eljárnak hivatásuk szabályai alapján, félelem nélkül, a törvény és igazság jegyében.
Az ezt megkérdőjelező kijelentéseket a Legfőbb Ügyészség valamennyi ügyész nevében visszautasítja.