A rohamosan romló budapesti közbiztonsági helyzet miatt tiltakoznak szerdán 17 órától a józsefvárosi Horváth Mihály téren. A kezdeményezők szerint a főváros belső kerületeiben egyre súlyosabb a bűnözés- és kábítószer-probléma, gyakoriak a kerékpár- és rollerlopások, a társasházi betörések, valamint a közterületi garázdaságok.

Úgy látják, hogy több belvárosi terület „no-go zónává” vált, ahol állításuk szerint nappal is rendszeres a kábítószer-kereskedelem és -fogyasztás, illetve a szerhasználók zaklatják a járókelőket. Szerintük sokan sötétedés után már nem érzik magukat biztonságban, egyes környékeken pedig nappal is kerülniük kell bizonyos utcákat.

Demonstrációs line-up

A tiltakozást Erős Marcell józsefvárosi lakos, informatikus és a petíció egyik szerzője nyitja meg. A szervezők szerint Erős a saját lakókörnyezetében naponta találkozik betörésekkel, kábítószer-fogyasztással és -terjesztéssel, valamint a hatóságokkal folytatott, eredménytelennek tartott egyeztetésekről is beszámol majd. Felszólal Tran Dániel büntetőjogász, ügyvéd és egyetemi oktató is, aki a gyors rendőri intézkedés és a bizonyíthatóság jogi akadályairól beszél. A rendezvényen részt vesz Szűcs-Zágoni Bella, az „Biztonságos Újlipótvárosért” Facebook-csoport alapítója, aki arról számol be, hogy civil összefogással milyen eredményeket értek el a XIII. kerületben.

A szervezők önkormányzati politikust is meghívtak: Shakkour Aram, a II. János Pál pápa tér környékének önkormányzati képviselője Józsefváros közbiztonsági problémáiról, a lakossági panaszokról és a rendészeti gondok mögött meghúzódó szociális kérdésekről beszél. A kezdeményezők szerint a rendezvény célja nem a felelősök keresése, hanem olyan megoldások kidolgozása, amelyek pártállástól függetlenül javíthatják a belváros biztonságát.

A demonstráción Németh Ádám Géza ügyvéd, józsefvárosi lakos, a petíció másik szerzője is felszólal. Ismerteti a Belügyminisztériumhoz eljuttatni kívánt követeléseket, és bemutatja, milyen intézkedéseket tart szükségesnek a közbiztonság javításához:

Petíció a budapesti belváros közbiztonságának javításáért

0. Általános rendvédelmi bérrendezés
1. Állandó rendőri jelenlét a budapesti belváros problémás helyszíneire: Blaha Lujza tér, Nyugati tér, Rákóczi tér, II. János Pál pápa tér, Oktogon stb.
2. Gyalogos járőrök jelenlétének biztosítása Budapest belső kerületeiben (beleértve az éjszakai jelenlétet is)
3. A V-IX. kerületi rendőrkapitányságok létszámának legalább 500 fővel történő bővítése
4. Kemény rendőri fellépés a budapesti belvárosban drogot terjesztőkkel és drogot fogyasztókkal szemben
5. Üvegpipa árusításának jogszabályi tiltása
6. Dohányboltok feletti önkormányzati hatáskör visszaállítása
7. Magánlaksértés jogszabályi tényállásának egyértelműsítése, legyen bűncselekmény a társasházak közös területeire történő behatolás, akkor is, ha kárt nem okoznak a belépéssel (pl. a mágneszáras kapu berúgása, ami önmagában nem teszi tönkre a mágneszárat),
8. A Bubi kerékpárok használatának nagyobb mértékű monitorozása, annak megakadályozása céljából, hogy a bicikliket kábítószerterjesztő bandák használják
9. Önkormányzati rendészetek jogköreinek bővítése 
10. Rövidtávú szálláskiadás jogszabályi hátterének felülvizsgálata, és a bérbeadó hatékony anyagi felelősségre vonásának biztosítása, ha egy társasház biztonsága a rövid távú lakáskiadással összefüggésben sérül

A szervezők bíznak abban, hogy a demonstrációt követően szélesebb civil mozgalom alakul, amely partnerként tud fellépni a döntéshozók felé. A kezdeményezéshez korábban Bán Zsófia marketingszakember is csatlakozott, aki nyilvános megszólalásaival Józsefváros közbiztonsági problémáira irányította a figyelmet.