Az Európai Unió és Kína megállapodása alapján decembertől évente legfeljebb 350 ezer kínai gyártású hibrid autó léphet be az uniós piacra. A korlátozás a hagyományos és a konnektorról tölthető hibridekre egyaránt vonatkozik.
Az idei kínai import megközelítheti a 800 ezer darabot, így a megállapodás jelentős csökkenést eredményezhet.
A kvóta a következő négy évben évente hat százalékkal emelkedhet. A megállapodás részeként Kína mintegy négymilliárd euró értékű uniós exportterméknél csökkenti a vámokat, többek között autóipari alkatrészeknél és élelmiszereknél. A felek a kereskedelmi konfliktus további eszkalációját kívánják elkerülni.
A korlátozásnak közvetlen magyarországi jelentősége is van:
a Szegeden épülő BYD-üzemben gyártott járművek nem számítanak kínai importnak,
ezért a kvóta nem vonatkozik rájuk, emlékeztet a Telex. Ez növelheti az európai gyártókapacitások jelentőségét a kínai autóipari vállalatok számára. A BYD korábban bejelentette, hogy az év utolsó negyedévében tervezi elindítani a szegedi sorozatgyártást.