Schiffer András és Fodor Gábor a KözTér KözBeszéd című műsorában a Magyar Péter vezette kormány első hónapjainak közjogi és politikai következményeit értékelték. Mindketten súlyosan kifogásolták az Alaptörvény 17. módosítását, különösen a köztársasági elnök elmozdítását, valamint a miniszterelnöki és parlamenti mandátumok korlátozását.

Fodor szerint Sulyok Tamás volt államfőnek meg kellett volna vétóznia az alkotmánymódosítást,

ugyanakkor megértéssel beszélt a döntéséről. Az Európai Unió hallgatását viszont elfogadhatatlannak tartotta, mert álláspontja szerint a történtek sértik a jogállami normákat. Schiffer arra figyelmeztetett, hogy a korábbi kormányok alatt meggyengült alkotmányos fékek és ellensúlyok is hozzájárultak a jelenlegi helyzet kialakulásához.

A beszélgetésben szóba került a miniszterelnök közösségi médiára épülő kormányzási gyakorlata, a politikai ellenfelekkel szembeni eljárások, valamint a magántőkealapok tulajdonosi adatainak feltárására vonatkozó szabályozás is. Utóbbival kapcsolatban elhangzott az a kifogás, hogy a NAV állásfoglalásai a jogszabályon túlterjeszkedve, visszamenőleges kötelezettségeket írhatnak elő az érintetteknek.

A két volt politikus egyetértett abban, hogy a folyamatos politikai leszámolás és a félelemkeltés akadályozza az ország fejlődését.

Fodor Gábor hangsúlyozta, hogy a kormánynak a gazdasági nehézségek kezelésére és a társadalmi együttműködés helyreállítására kellene összpontosítania, nem pedig a korábbi hatalom szereplőivel való elszámoltatásra. Schiffer a Tisza-kormány vagyonadóval kapcsolatos elképzeléseit is bírálta, mert szerinte azok inkább bizonytalanságot keltenek, mintsem a társadalmi igazságosságot szolgálják.

Az Európai Unió megítélésében eltértek a vélemények: Fodor továbbra is határozottan uniópártinak és atlantistának nevezte magát, bár az uniós intézmények működését több ponton kritizálta; míg Schiffer jóval szkeptikusabban viszonyult az integrációhoz.

A 2030-as választás utáni esetleges jobboldali visszatérés kapcsán Fodor leszögezte, hogy

egy újabb politikai revansot is elutasítana.

Szerinte Magyarország akkor léphet tartós fejlődési pályára, ha a mindenkori kormány és ellenzék képes lesz együttműködni, és megszakad a választásokat követő megtorlások gyakorlata.