Több százezren vonultak utcára csütörtökön Franciaországban a magas megélhetési költségek, az alacsony bérek és a közszolgáltatások helyzete miatt. Az országos sztrájkhoz diákok, pedagógusok, vasutasok és egészségügyi dolgozók is csatlakoztak. Több városban összetűzések alakultak ki a tüntetők egyes csoportjai és a rendőrök között – számolt be az Associated Press.
A Le Monde tudósítása szerint a francia belügyminisztérium Párizson kívül mintegy 270 ezer résztvevőt számolt össze 180 felvonuláson. A fővárosban, Lyonban és Marseille-ben is jelentős tömegek demonstráltak. A szakszervezetek magasabb béreket és nyugdíjakat, valamint a közszolgáltatások megfelelő finanszírozását követelték.
Lyonban fekete ruhás, maszkos csoportok jelentek meg, Párizsban pedig a rendőrség több, a hivatalos útvonaltól eltérő felvonulást oszlatott fel. Toulouse-ban egy középiskolánál tűz is keletkezett. A Le Monde szerint a hatóságok összességében kezelhetőnek értékelték a helyzetet, bár több városból is jelentettek rendbontásokat. A kormány mintegy 70 ezer rendőrt és csendőrt mozgósított.
Az Associated Press beszámolója alapján a munkabeszüntetések az oktatást és a közlekedést is érintették, több középiskola működésében fennakadások voltak. Az Eiffel-torony a sztrájk miatt egész nap zárva tartott.