Három utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt riasztották péntek délelőtt a Magyar Honvédség Gripen vadászgépeit – közölte Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter.
A magyar vadászgépek éppen kiképzési repülésen vettek részt, amikor a NATO ALPHA SCRAMBLE-riasztást rendelt el.
Az első riasztás 9 óra 48 perckor érkezett a Brüsszelből Szófiába tartó Airbus A321-es miatt, amelyet a Gripenek Kaposvár térségétől kísértek, amíg Szerbia irányába el nem hagyta a magyar légteret. Ezt követően a NATO a szerb határ közelében rendelt el légi járőrözést.
A következő riasztás 10 óra 33 perckor érkezett két Prágából induló, Ciprusra, illetve Bukarestbe tartó utasszállító miatt. A gépek 10 óra 45 perc körül Románia irányába távoztak a magyar légtérből, a Gripenek pedig a magyar–román határ közelében folytatták a járőrözést.
A honvédelmi miniszter hangsúlyozta, hogy a vadászgépek mindhárom esetben készen álltak a szükséges beavatkozásra.
Az incidensek egy egész Európát érintő bombafenyegetési hullám részei,
a hét folyamán több tucat utasszállító kapott fenyegetést, amelyek miatt járatokat térítettek el, repülőtereket zártak le átmenetileg, és biztonsági átvizsgálásokat rendeltek el.
Hétfőn egy Londonból Szófiába tartó Wizz Air-gépet is magyar Gripen kísért Budapestre bombafenyegetés miatt, de a hatóságok nem találtak robbanószert. A fenyegetések elkövetőit egyelőre nem azonosították.
Nyitókép forrása: Wikipedia