Lezárná az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti képviselőcsoportja a Magyarországgal szemben 2018-ban indított, az európai uniós alapszerződés 7. cikke szerinti eljárást.
Az EPP az új magyar kormány reformjaira hivatkozik. A Néppárt képviselőcsoportjának küldöttsége ezt megelőzően Magyarországon járt, mely során vizsgálták a demokratikus reformok végrehajtását és a jogállamiság helyreállítását.
Az uniós eljárás még Judith Sargentini holland zöldpárti politikus jelentése után kezdődött el 2018-ban. Az akkori jelentés szerint Magyarországon súlyosan megsértették az uniós alapértékeket.
A tavaszi választás után ugyanakkor
Manfred Weber, a Néppárt elnöke jelezte, hogy támogatja a Magyarországgal szembeni eljárás megszüntetésének előkészítését.
László András fideszes EP-képviselő ekkor úgy reagált, hogy az EPP álláspontjának megváltozása bizonyítja az eljárás politikai motivációit.