Éppen a munkába állása napján, november 5-én lépett vissza az Észak-Budapesti Tankerületi Központ újonnan kinevezett igazgatója, Balogh Tamás László. A döntés oka ismeretlen. A 444 értesülését az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium is megerősítette. A tárca közlése szerint Balogh a pályázati eredmények kihirdetése után visszalépett, így november 5-től ideiglenesen a tankerület szakmai vezetője látja el az igazgatói feladatokat. 

Balogh Tamás László közgazdász és matematikatanár, a Medve Matek néven ismert matematikai versenyek és programok főszervezője, A Matematika Összeköt Egyesület vezetője. 

A Klebelsberg Központ új pályázatot ír ki a posztra, amely várhatóan november 11-én jelenik meg. A minisztérium nem válaszolt arra a kérdésre, miért gondolta meg magát az új vezető. Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter mindössze néhány nappal korábban jelentette be, hogy a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt neveztek ki, ötnél pedig eredménytelenül zárult a pályázat. Az új igazgatók megbízatása öt évre szól. Balogh visszalépésével immár hat tankerületben kell új vezetőt keresni.

A PDSZ és a Tanítanék Mozgalom is bírálta a kinevezési folyamatot. A Gyulai Tankerületben például a helyi Tisza Sziget egyik vezetője, Gyarmathy Zsolt lett az új igazgató.