A hír
Jogerősen ismét bejegyzett egyházként vette nyilvántartásba a Fővárosi Törvényszék a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösséget (MET). A bejegyzett egyházi státuszt a MET már 2022-ben megkapta, de az ügyészség felülvizsgálati eljárást indított. Hosszadalmas jogi eljárás után 2026 júliusában született meg az elsőfokú döntés, ami fellebbezés hiányában 2026. szeptember 7-én jogerőre emelkedett.
(...)
…és a hatalom.
A NER akciója nyilván arra ment ki, hogy az anyagi és hatalmi függésbe hozott egyházakra utána kiváló politikai bázist építsenek, ehhez nem kell sokat találgatni, sőt ezt maguk is többször egyértelműen jelezték. Ez a jelek szerint teljesen bejött, mindenki szépen besimult a rendszerbe – annyira, hogy egy halk nyüsszenésre nem futotta a politikai üldözött sorstársuk irányában. Mert a jó keresztény a hitéért vállalja az oroszlánok általi felfalatást az arénában, de azért a politikai hatalommal szembefordulni és elveszteni a kiegészítő normatívát azért már más tészta. De cserébe ha valami botrányos szitu alakult, azt a NER apparátusa szépen elsikálta, megcsinálta a kármentést és elég szépen gyarapodott a hálózat is, miközben mindenki máson ott volt a fék.
A többi szervezetet a NER egyszerűen negligálta jó ideig. Miután elveszítette az egyházi státusszal járó előnyöket, minden híresztelés ellenére a NER hosszú időn át egyáltalán nem foglalkozott Iványival. Sőt, egészen érthetetlen és a mai napig magyarázat nélkül hagyott jelenség, hogy tudott egy szervezet háborítatlanul milliárdos adóhátralékot felhalmozni így, hogy a NAV-nak ez nem tűnt fel. Próbáljatok már meg valami adózási kötelezettséget nem betartani civilként, majd rájöttök.
Közben szépen Iványi is egy jól felépített óellenzéki politikai termékké vált, mert ha őt üldözi a NER, akkor minden ellenzéki politikus erkölcsi kötelességének érezte, hogy mellé álljon kérdés nélkül. Ők most aztán vadul tolják az Iványis szelfiket a facebook minden szegletében. Azért egy tiszta pillanatban gondolkodjon el mindenki azon, hogy ez ugyanaz a jelenség, mint amikor a NER politikusok és a bevett egyházak vezetői fotózkodtak az elmúlt években. Csak ez most a másik oldal.
Jézus ugyan mondott olyat, hogy adjátok meg a császárnak, ami a császáré (fizesd be a dolgozók után az adókat és járulékokat), de sehol nem olvastam olyat, hogy együtt is kell fotózkodni a regnáló császárral vagy ellenzékével és ettől lesz jó egyház. De lehet, hogy csak én ismerem felületesen a Szentírást.
De hát segít a rászorulókon…
Magyarország jogrendje szerint a közszolgáltatások működtetése a magyar állam feladata. Pont. Igen, tudjuk, hogy a magyar állam innen szépen kivonult az elmúlt évtizedekben, de akkor nem az lenne a racionális, hogy a magyar államon ezt számon kérjük és rákényszerítsük, hogy tegye a dolgát?
Az egyházak hitéleti tevékenységre létrejött szervezetek. A közszolgáltatások működtetése nem feladatuk, ha ilyenben részt vesznek, akkor azt megtehetik az állammal létrejött megállapodás alapján minden más szereplővel azonos jogi és financiális keretek között – ez a szektorsemlegesség elve, khm…Vagy működhetnek karitatív formában a rendszeren kívül is és akkor nincs gond a politikai ütközésekkel.
A MET és az Oltalom szolgáltatásai az egyházi státusz elvesztése után is megkapták pont azt a finanszírozást, amit mindenki más. Hogy ez nem elég? Hát, üdv a klubban barátaim! Ez a problémája sok száz nem egyházi státuszú civil szervezetnek az országba. Megoldás megint csak nem az volt, hogy harcoljunk ki egységes és elégséges finanszírozást, hanem hogy kapják vissza azt, ami egyébként full igazságtalanul teremt egyenlőtlen esélyeket a rendszerben.
A vicces az, hogy egy csomó ember kiakadt azon, hogy az egyházak az elmúlt években elvitték a gyermekvédelem és a szociális ellátórendszer nagy részét és az állam HELYETT működtetik azokat – ugyanakkor pezsgőt bontanak akkor, ha ugyanezt a MET csinálhatja ismét. Kognitív disszonancia – énekelné Gajdics elvtárs csendesen.
(...)