T/1494 A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. módosításáról T/1497 A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kettő perc, Ipkovich György képviselő úr, MSZP.
PRÓBAÜZEM
Lezsák Sándor magyar politikus, költő, József Attila-díjas író és pedagógus, a rendszerváltás egyik meghatározó szereplője. A szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát, majd Lakiteleken tanított. 1987-ben lakiteleki házának kertjében rendezték meg a Magyar Demokrata Fórum megalakulásához vezető találkozót; később, 1996 és 1999 között az MDF elnöke volt. 1994 és 2026 között országgyűlési képviselőként, 2006-tól 2026-ig az Országgyűlés alelnökeként tevékenykedett, 2004-től a Nemzeti Fórumot vezeti. A Lakiteleki Népfőiskola egyik alapítója, a Népfőiskola Alapítvány kuratóriumának elnöke; a 2026-os országgyűlési választáson elveszítette egyéni mandátumát, listás helyéről pedig lemondott.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kettő perc, Ipkovich György képviselő úr, MSZP.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kettő perc, Koncz Ferenc képviselő úr, Fidesz.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Két perc, Nyakó István képviselő úr, MSZP.
ELNÖK: Köszönöm. Két perc, Pál Tibor képviselő úr, MSZP.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Két perc, Apáti István képviselő úr, Jobbik.
ELNÖK: Két perc, Lipők Sándor képviselő úr, Fidesz.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Két perc, Lamperth Mónika képviselő asszony, MSZP.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kettő perc, Kovács Péter képviselő úr, Fidesz.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kettő perc, Káli Sándor képviselő úr, MSZP.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kettő perc, Nagy Gábor Tamás képviselő úr, Fidesz.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kettő percre Gúr Nándor képviselő úr, MSZP.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kettő perc, Demeter Zoltán képviselő úr, Fidesz.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kettő perc, Varga László képviselő úr, MSZP.
ELNÖK: Képviselőtársaim (Csenget.), egy kicsikét halkabban! Kettő percre Dankó Béla képviselő úrnak adom meg a szót, Fidesz.
ELNÖK: Köszönöm szépen. További kétpercesek; Gúr Nándor képviselő úr, MSZP.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kettő perc, Vadai Ágnes képviselő asszony, MSZP.
ELNÖK: Köszönöm szépen. További kétpercesek; László Tamás képviselő úr, Fidesz.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kettő perc, Varga László képviselő úr, MSZP.
ELNÖK: Köszönöm. Kettő percre Gúr Nándor képviselő úr, MSZP.