Napirend utáni felszólalások
ELNÖK: Tessék, hallgatom, képviselő úr.
PRÓBAÜZEM
Lezsák Sándor magyar politikus, költő, József Attila-díjas író és pedagógus, a rendszerváltás egyik meghatározó szereplője. A szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát, majd Lakiteleken tanított. 1987-ben lakiteleki házának kertjében rendezték meg a Magyar Demokrata Fórum megalakulásához vezető találkozót; később, 1996 és 1999 között az MDF elnöke volt. 1994 és 2026 között országgyűlési képviselőként, 2006-tól 2026-ig az Országgyűlés alelnökeként tevékenykedett, 2004-től a Nemzeti Fórumot vezeti. A Lakiteleki Népfőiskola egyik alapítója, a Népfőiskola Alapítvány kuratóriumának elnöke; a 2026-os országgyűlési választáson elveszítette egyéni mandátumát, listás helyéről pedig lemondott.
ELNÖK: Tessék, hallgatom, képviselő úr.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Higgye el, nekem a legnehezebb, mert egy élő szöveget megtörni nagyon nehéz és nagyon kellemetlen, de 5 perc az 5 perc, nem tehetek egyebet. A két napirend utáni megszólalás után megköszönöm…
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Megadom a szót Karácsony Gergely képviselő úrnak, az LMP képviselőcsoportja vezérszónokának. Öné a szó, képviselő úr. (11.10)
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A vezérszónoki felszólalások végére értünk. Most az írásban jelentkezett felszólalóknak adom meg a szót; elsőként Cser-Palkovics András képviselő úrnak, Fidesz.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A következő hozzászóló két percben Novák Előd, Jobbik.
ELNÖK: Köszönöm. Kettő percre Pálffy István képviselő urat illeti a szó.
ELNÖK: Köszönöm szépen. A következő felszólaló Lendvai Ildikó képviselő asszony, MSZP.
ELNÖK: Lejárt az ideje, köszönöm. (Közbeszólás a kormánypártok soraiból: Végre!) Soron kívül két percben megadom a szót Nyitrai Zsolt államtitkár úrnak.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Két percben Vágó Gábor képviselő úr, LMP.
ELNÖK: Köszönöm szépen. A következő felszólaló Lukács László képviselő úr, Fidesz.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A következő hozzászóló Kiss Attila képviselő úr, Fidesz.
ELNÖK: Köszönöm szépen. A következő hozzászóló Németh Zoltán képviselő úr, Fidesz.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Megadom a szót Novák Előd képviselő úrnak, Jobbik.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Ügyrendben kér szót Ertsey Katalin képviselő asszony, LMP. Jelzem, hogy ez nem számít bele az időkeretbe.
ELNÖK: Nem akartam figyelmeztetni.
ELNÖK: Kedves Képviselő Asszony! Ebben viszont egyetértek, tehát valóban ne nénizzünk itt a parlamentben! (Derültség a Jobbik és a Fidesz padsoraiból.) Köszönöm szépen, az ügyrendi javaslatát tehát elfogadtam, és kérem szépen…
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kettő percben Vágó Gábor képviselő urat illet a szó. (12.50)
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kettő percre megadom a szót Novák Előd képviselő úrnak.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Megkérdezem, kíván-e még valaki szólni. (Nincs jelzés.) Jelentkezőt nem látok. Megkérdezem Menczer Erzsébet képviselő asszonyt, kíván-e válaszolni a vitában elhangzottakra. Igen. Öné a szó, képviselő…
ELNÖK: Köszönöm, képviselő asszony. Tisztelt Országgyűlés! Az általános vitát lezárom. Emlékeztetem önöket, hogy az Országgyűlés Házszabálytól eltéréssel biztosította azt, hogy a módosító javaslatokat december 3-án, pénteken…