T/1746 Egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Megadom a szót Ágh Péternek, a honvédelmi bizottság előadójának. Öné a szó, képviselő úr.
PRÓBAÜZEM
Lezsák Sándor magyar politikus, költő, József Attila-díjas író és pedagógus, a rendszerváltás egyik meghatározó szereplője. A szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát, majd Lakiteleken tanított. 1987-ben lakiteleki házának kertjében rendezték meg a Magyar Demokrata Fórum megalakulásához vezető találkozót; később, 1996 és 1999 között az MDF elnöke volt. 1994 és 2026 között országgyűlési képviselőként, 2006-tól 2026-ig az Országgyűlés alelnökeként tevékenykedett, 2004-től a Nemzeti Fórumot vezeti. A Lakiteleki Népfőiskola egyik alapítója, a Népfőiskola Alapítvány kuratóriumának elnöke; a 2026-os országgyűlési választáson elveszítette egyéni mandátumát, listás helyéről pedig lemondott.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Megadom a szót Ágh Péternek, a honvédelmi bizottság előadójának. Öné a szó, képviselő úr.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelettel köszöntöm a díszpáholyban Martino bíboros urat a Vatikánból, valamint Carlo di Borbone urat és kíséretét. (Taps.) Remélem, hogy budapesti tartózkodásuk és tárgyalásuk Semjén…
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Megadom a szót Józsa István képviselő úrnak, MSZP.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Megadom a szót Spaller Endrének, a Kereszténydemokrata Néppárt képviselőjének.
ELNÖK: Köszönöm szépen. A következő hozzászóló Korondi Miklós képviselő úr, Jobbik.
ELNÖK: Lejárt az idő.
ELNÖK: A későbbiekben még majd el tudja mondani. Köszönöm szépen. A következő hozzászóló Márton Attila képviselő úr, Fidesz.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kettő percben szót kér Józsa István képviselő úr. Öné a szó.
ELNÖK: Köszönöm szépen. A következő hozzászóló Scheiring Gábor képviselő úr, LMP.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. A következő hozzászóló Göndör István képviselő úr, MSZP.
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Köszöntöm a jelen lévő képviselőket és mindenkit, aki figyelemmel kíséri munkánkat. Az Országgyűlés őszi ülésszakának 24. ülésnapját megnyitom. Tájékoztatom önöket, hogy az ülés vezetésében…
ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszter úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a honvédelmi bizottság álláspontja és a megfogalmazódott kisebbségi vélemény ismertetésére kerül sor, a napirendi ajánlás szerint 5-5 perces időkeretben.…
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Megadom a szót Iváncsik Imrének, aki a kisebbségi véleményt ismerteti. Képviselő úr!
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a vezérszónoki felszólalásokra kerül sor, 30-30 perces időkeretben. Ezek között kétperces felszólalásokra nincs lehetőség. Elsőként megadom a szót Csampa Zsoltnak,…
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Megadom a szót Juhász Ferencnek, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportja vezérszónokának. Öné a szó, képviselő úr.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Megadom a szót Básthy Tamás képviselő úrnak, a Kereszténydemokrata Néppárt képviselőcsoportja vezérszónokának. Öné a szó.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Megadom a szót Volner Jánosnak, a Jobbik képviselőcsoportja vezérszónokának. Öné a szó, képviselő úr.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Megadom a szót Dorosz Dávidnak, az LMP képviselőcsoportja vezérszónokának.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! A vezérszónoki felszólalások végére értünk. Megadom a szót Vadai Ágnes képviselő asszonynak, a Magyar Szocialista Párt képviselőjének, aki írásban előre jelezte…
ELNÖK: Köszönöm, képviselő asszony. Soron kívül szót kér Simicskó István államtitkár úr.