A/18501 Mikor kapják vissza a nagykőrösiek a csatornapénzt?
ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Volner János képviselő urat illeti a szó.
PRÓBAÜZEM
Lezsák Sándor magyar politikus, költő, József Attila-díjas író és pedagógus, a rendszerváltás egyik meghatározó szereplője. A szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát, majd Lakiteleken tanított. 1987-ben lakiteleki házának kertjében rendezték meg a Magyar Demokrata Fórum megalakulásához vezető találkozót; később, 1996 és 1999 között az MDF elnöke volt. 1994 és 2026 között országgyűlési képviselőként, 2006-tól 2026-ig az Országgyűlés alelnökeként tevékenykedett, 2004-től a Nemzeti Fórumot vezeti. A Lakiteleki Népfőiskola egyik alapítója, a Népfőiskola Alapítvány kuratóriumának elnöke; a 2026-os országgyűlési választáson elveszítette egyéni mandátumát, listás helyéről pedig lemondott.
ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Volner János képviselő urat illeti a szó.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Egyperces viszonválaszra van lehetősége Csepreghy államtitkár úrnak.
ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Gaal Gergely, a Kereszténydemokrata Néppárt képviselője, azonnali kérdést kíván feltenni az emberi erőforrások miniszteréhez: „Hogyan segíti a Kormány sportolóink felkészülését?”…
ELNÖK: Köszönöm szépen, de nekem más jelzést adtak. Hallgatjuk Gaal Gergely képviselő urat.
ELNÖK: Köszönöm, Gaal Gergely képviselő úr. Megadom a szót válaszadásra Szabó Tünde államtitkár asszonynak.
ELNÖK: Köszönöm, Szabó Tünde államtitkár asszony. Egyperces viszonválaszra van lehetősége Gaal Gergely képviselő úrnak.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. A viszonválasz megilleti az államtitkár asszonyt is. (14.20)
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár asszony. Tisztelt Országgyűlés! Hadházy Ákos, az LMP képviselője, azonnali kérdést kíván feltenni a miniszterelnök úrhoz: „Mi a magyarázat?” címmel. Miniszterelnök úr halaszthatatlan közfeladat…
ELNÖK: Köszönöm szépen. Miniszterelnök úrnak a soron következő azonnali kérdések órájában kell válaszolnia. Tisztelt Országgyűlés! Sallai R. Benedek, az LMP képviselője, azonnali kérdést kíván feltenni a miniszterelnök úrhoz:…
ELNÖK: Akkor öné a szó, Sallai képviselő úr.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Válaszadásra megadom a szót Fazekas Sándor miniszter úr.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Egyperces viszonválaszra van lehetősége Sallai képviselő úrnak.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Egyperces viszonválaszra van lehetősége a miniszter úrnak.
ELNÖK: Köszönöm, miniszter úr. Tisztelt Országgyűlés! Bangóné Borbély Ildikó… (Jelzésre:) helyett ‑ bocsánat ‑ Dunai Mónika, a Fidesz képviselő asszonya, azonnali kérdést kíván feltenni az emberi erőforrások miniszteréhez:…
ELNÖK: Köszönöm, Dunai Mónika képviselő asszony. Válaszadásra megadom a szót Rétvári Bence államtitkár úrnak.
ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Dunai Mónika képviselő asszonynak egyperces viszonválaszra van lehetősége.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Egyperces viszonválaszra van lehetősége az államtitkár úrnak.
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Mai napirendi pontjaink tárgyalásának végére értünk. Most a napirend utáni felszólalások következnek. Napirend utáni felszólalásra jelentkezett Rétvári Bence…
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Válaszolni kíván a kormány nevében Csepreghy Nándor államtitkár úr.
ELNÖK: Köszönöm szépen, Csepreghy államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Szintén napirend utáni felszólalásra jelentkezett Tuzson Bence, a Fidesz képviselője, államtitkár úr: „Mit tesz a magyar kormány a dunakeszi választókerületben…