I/9317 Horgász, halász, közvélemény, tudják mi a közös mindháromban? A Kormány csúnyán becsapta őket!
ELNÖK: Köszönöm szépen, Bitay államtitkár úr. Megkérdezem a képviselő urat, elfogadja‑e az államtitkári választ.
PRÓBAÜZEM
Lezsák Sándor magyar politikus, költő, József Attila-díjas író és pedagógus, a rendszerváltás egyik meghatározó szereplője. A szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát, majd Lakiteleken tanított. 1987-ben lakiteleki házának kertjében rendezték meg a Magyar Demokrata Fórum megalakulásához vezető találkozót; később, 1996 és 1999 között az MDF elnöke volt. 1994 és 2026 között országgyűlési képviselőként, 2006-tól 2026-ig az Országgyűlés alelnökeként tevékenykedett, 2004-től a Nemzeti Fórumot vezeti. A Lakiteleki Népfőiskola egyik alapítója, a Népfőiskola Alapítvány kuratóriumának elnöke; a 2026-os országgyűlési választáson elveszítette egyéni mandátumát, listás helyéről pedig lemondott.
ELNÖK: Köszönöm szépen, Bitay államtitkár úr. Megkérdezem a képviselő urat, elfogadja‑e az államtitkári választ.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. A választ nem fogadta el. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadják‑e az államtitkári választ. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az államtitkári választ…
ELNÖK: Köszönöm szépen. Válaszadásra megadom a szót Völner Pál államtitkár úrnak.
ELNÖK: Köszönöm szépen, Völner államtitkár úr. Kérdezem Sallai képviselő urat, elfogadja‑e az államtitkári választ.
ELNÖK: Köszönöm, Sallai képviselő úr. Tehát a választ nem fogadta el. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadják‑e az államtitkári választ. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az államtitkári…
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Válaszadásra megadom a szót Rétvári Bence államtitkár úrnak.
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Kérdezem képviselő urat, hogy elfogadja‑e az államtitkári választ.
ELNÖK: Köszönöm szépen. A képviselő úr a választ nem fogadta el. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadják‑e az államtitkári választ. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az államtitkári…
ELNÖK: Köszönöm, Szávay képviselő úr. Válaszadásra megadom a szót Rétvári Bence államtitkár úrnak.
ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Kérdezem Szávay képviselő urat, elfogadja‑e az államtitkár úr válaszát.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Szávay képviselő úr a választ nem fogadta el. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja‑e az államtitkári választ. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az államtitkári…
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Válaszadásra megadom a szót Orbán Viktor miniszterelnök úrnak.
ELNÖK: Köszönöm, miniszterelnök úr. Viszonválaszra megadom a szót a képviselő úrnak.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. A viszonválasz megilleti a miniszterelnök urat is.
ELNÖK: Köszönöm, miniszterelnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Lukács László György, a Jobbik képviselője, azonnali kérdést kíván feltenni a miniszterelnök úrhoz: „Konzílium az ön helyzetéről” címmel. Lukács László György képviselő…
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Válaszadásra megadom a szót Orbán Viktor miniszterelnök úrnak.
ELNÖK: Köszönöm, miniszterelnök úr. Viszonválaszra megadom a szót a képviselő úrnak.
ELNÖK: Köszönöm. Viszonválasz megilleti a miniszterelnök urat.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Az ügyrendben jelentkező Lukács képviselő úrnak jelzem, hogy majd a napirend végén kap szót. Tisztelt Országgyűlés! Schiffer András, az LMP képviselője, frakcióvezető úr, azonnali kérdést kíván feltenni…
ELNÖK: Köszönöm szépen, frakcióvezető úr. Válaszadásra megadom a szót Orbán Viktor miniszterelnök úrnak.