Lezsák Sándor

Ki kicsoda

Lezsák Sándor

elnök · Nemzeti Fórum

politikus, tanár, költő

Kispest,

Lezsák Sándor magyar politikus, költő, József Attila-díjas író és pedagógus, a rendszerváltás egyik meghatározó szereplője. A szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát, majd Lakiteleken tanított. 1987-ben lakiteleki házának kertjében rendezték meg a Magyar Demokrata Fórum megalakulásához vezető találkozót; később, 1996 és 1999 között az MDF elnöke volt. 1994 és 2026 között országgyűlési képviselőként, 2006-tól 2026-ig az Országgyűlés alelnökeként tevékenykedett, 2004-től a Nemzeti Fórumot vezeti. A Lakiteleki Népfőiskola egyik alapítója, a Népfőiskola Alapítvány kuratóriumának elnöke; a 2026-os országgyűlési választáson elveszítette egyéni mandátumát, listás helyéről pedig lemondott.

← Vissza a profilhoz

Felszólalások 31010

Napirend utáni felszólalások

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! A módosító javaslatok benyújtására, a munkaszüneti napokra figyelemmel, október 27-én, hétfőn, 16 óráig van lehetőség. Tisztelt Országgyűlés! Mai napirendi pontjaink…

Napirend utáni felszólalások

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A kormány jelezte, hogy nem kíván válaszolni az elhangzottakra. Napirend utáni felszólalásra jelentkezett Kiss László MSZP-s képviselő úr: „Október 23., egy ünnep, ami összeköt” címmel.…

Napirend utáni felszólalások

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A kormány képviselője jelezte, hogy nem kíván válaszolni az elhangzottakra. Tisztelt Országgyűlés! Napirend utáni felszólalásra jelentkezett Bangóné Borbély Ildikó képviselő asszony,…

Napirend utáni felszólalások

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. A kormány képviselője jelezte, hogy nem kíván válaszolni az elhangzottakra. Napirend utáni felszólalásra jelentkezett Novák Előd jobbikos képviselő úr: „Miért nem szólhat hozzá…