Lezsák Sándor

Ki kicsoda

Lezsák Sándor

elnök · Nemzeti Fórum

politikus, tanár, költő

Kispest,

Lezsák Sándor magyar politikus, költő, József Attila-díjas író és pedagógus, a rendszerváltás egyik meghatározó szereplője. A szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát, majd Lakiteleken tanított. 1987-ben lakiteleki házának kertjében rendezték meg a Magyar Demokrata Fórum megalakulásához vezető találkozót; később, 1996 és 1999 között az MDF elnöke volt. 1994 és 2026 között országgyűlési képviselőként, 2006-tól 2026-ig az Országgyűlés alelnökeként tevékenykedett, 2004-től a Nemzeti Fórumot vezeti. A Lakiteleki Népfőiskola egyik alapítója, a Népfőiskola Alapítvány kuratóriumának elnöke; a 2026-os országgyűlési választáson elveszítette egyéni mandátumát, listás helyéről pedig lemondott.

← Vissza a profilhoz

Felszólalások 31010

Napirend előtti felszólalások

ELNÖK: Köszönöm szépen. A kormány nevében megadom a szót Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter úrnak.

Napirend előtti felszólalások

ELNÖK: Köszönöm, miniszter úr. Tisztelt Országgyűlés! Szintén napirend előtti felszólalásra jelentkezett Magyar Zoltán, jobbikos képviselő úr: "A kormány lemondott a vidékről?" címmel. Öné a szó, képviselő úr.

Napirend előtti felszólalások

ELNÖK: Köszönöm szépen. A kormány nevében megadom a szót Zsigó Viktor államtitkár úrnak. (Dr. Répássy Róbert: Úgy is jó.) Bocsánat, Zsigó Róbert államtitkár úrnak.

V/284 Mitől fosztja meg Magyarországot a paksi megállapodás?

ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Köszönöm, Zsigó Róbert államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Soron következik mai napirendi pontunk tárgyalása. Schiffer András, LMP, és további képviselők politikai vita megtartását kezdeményezték:…

V/284 Mitől fosztja meg Magyarországot a paksi megállapodás?

ELNÖK: Köszönöm szépen, jegyző úr. Tisztelt Országgyűlés! Engedjék meg, hogy emlékeztessem önöket az időkeretes vita fontosabb szabályaira. A vita közben felszólaló kormánytag beszédideje a kormánypárti frakciók idejébe…

V/284 Mitől fosztja meg Magyarországot a paksi megállapodás?

ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszter úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a képviselői felszólalások következnek. Ezek első körében a vezérszónoki felszólalásokra kerül sor, képviselőcsoportonként 15-15 perces időkeretben. Elsőként…

V/284 Mitől fosztja meg Magyarországot a paksi megállapodás?

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Most megadom a szót Aradszki Andrásnak, a Kereszténydemokrata Néppárt képviselőcsoportja vezérszónokának. Öné a szó, államtitkár úr, képviselő úr.

V/284 Mitől fosztja meg Magyarországot a paksi megállapodás?

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tehát 4 perc maradt még a független képviselőknek, és úgy tudom, hogy Szelényi Zsuzsanna képviselő asszony és Varju László majd ezen a 4 percen megosztozik; a vetésforgó szerint kerülnek…