T/8405 A választási eljárásról
ELNÖK: A következő kétperces Lukács Zoltán képviselő úr.
PRÓBAÜZEM
Lezsák Sándor magyar politikus, költő, József Attila-díjas író és pedagógus, a rendszerváltás egyik meghatározó szereplője. A szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát, majd Lakiteleken tanított. 1987-ben lakiteleki házának kertjében rendezték meg a Magyar Demokrata Fórum megalakulásához vezető találkozót; később, 1996 és 1999 között az MDF elnöke volt. 1994 és 2026 között országgyűlési képviselőként, 2006-tól 2026-ig az Országgyűlés alelnökeként tevékenykedett, 2004-től a Nemzeti Fórumot vezeti. A Lakiteleki Népfőiskola egyik alapítója, a Népfőiskola Alapítvány kuratóriumának elnöke; a 2026-os országgyűlési választáson elveszítette egyéni mandátumát, listás helyéről pedig lemondott.
ELNÖK: A következő kétperces Lukács Zoltán képviselő úr.
ELNÖK: Kettő percre Bácskai János képviselő úr kért szót, Fidesz.
ELNÖK: Köszönöm. A következő kétperces Lendvai Ildikó képviselő asszony.
ELNÖK: Két perc, Novák Előd képviselő úr!
ELNÖK: Két percben Bácskai János képviselő úrnak adom meg a szót.
ELNÖK: Két perc, Harangozó Tamás képviselő úr!
ELNÖK: Két perc, Novák Előd képviselő úr!
ELNÖK: Mivel több felszólalót nem látok, megkérdezem az előterjesztőt, hogy kíván-e hozzászólni. Jelzi, hogy igen. Megadom a szót Csizi Péter képviselő úrnak, Fidesz.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Az általános vitát lezárom. Mivel az előterjesztéshez módosító javaslat érkezett, a részletes vitára bocsátásra és a részletes vitára a következő ülésünkön kerül…
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Hajnali háromnegyed 4-kor megköszönöm munkájukat. Ma reggel 9 órakor folytatjuk az Országgyűlés ülését. Az ülésnapot bezárom. Köszönöm. (Az ülésnap 3 óra 45 perckor…
ELNÖK: Köszönöm szépen. Köszönöm, képviselő úr. A következő kétperces hozzászóló Schiffer András képviselő úr, LMP.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Soron kívül kér szót Répássy Róbert államtitkár úr, két percben.
ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. További kétpercesek: Gaudi-Nagy Tamás, Schiffer András, Bárándy Gergely. Gaudi-Nagy Tamásé a szó.
ELNÖK: Köszönöm szépen. A következő kétperces felszólaló Schiffer András, LMP.
ELNÖK: A következő kétperces Bárády Gergely, Magyar Szocialista Párt.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Kettő percben soron kívül Répássy Róbert államtitkár úr.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Schiffer András képviselő úrnak adom meg a szót.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Bárándy Gergely kettőpercese.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kettő percre Gaudi-Nagy Tamás képviselő urat illeti a szó.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kettő percre Répássy Róbert államtitkár urat illeti a szó.