T/8288 Magyarország Alaptörvényének második módosítása T/8289 Az egyes igazságügyi jogviszonyokban alkalmazandó felső korhatárral kapcsolatos törvénymódosításokról
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kettő perc, Schiffer András, LMP!
PRÓBAÜZEM
Lezsák Sándor magyar politikus, költő, József Attila-díjas író és pedagógus, a rendszerváltás egyik meghatározó szereplője. A szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát, majd Lakiteleken tanított. 1987-ben lakiteleki házának kertjében rendezték meg a Magyar Demokrata Fórum megalakulásához vezető találkozót; később, 1996 és 1999 között az MDF elnöke volt. 1994 és 2026 között országgyűlési képviselőként, 2006-tól 2026-ig az Országgyűlés alelnökeként tevékenykedett, 2004-től a Nemzeti Fórumot vezeti. A Lakiteleki Népfőiskola egyik alapítója, a Népfőiskola Alapítvány kuratóriumának elnöke; a 2026-os országgyűlési választáson elveszítette egyéni mandátumát, listás helyéről pedig lemondott.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kettő perc, Schiffer András, LMP!
ELNÖK: Köszönöm szépen. Horváth Zsolt képviselő úr felszólalása következik.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Kettő percben megadom a szót Bárándy Gergely képviselő úrnak, MSZP.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kettő perc, Horváth Zsolt képviselő úr.
ELNÖK: Köszönöm szépen. A következő hozzászóló Kolber István független képviselő úr.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Két perc, Répássy Róbert államtitkár úr.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Két perc, Lamperth Mónika képviselő asszony.
ELNÖK: Köszönöm. Két perc, Répássy Róbert államtitkár úr.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Két perc, Kolber István képviselő úr.
ELNÖK: Köszönöm szépen. A következő hozzászóló Gaudi-Nagy Tamás, jobbikos képviselő úr.
ELNÖK: Köszönöm szépen. A következő hozzászóló Staudt Gábor képviselő úr, Jobbik.
ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Két percre Iván László képviselő urat illeti meg a szó.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Két perc, Staudt Gábor, jobbikos képviselő úr.
ELNÖK: Köszönöm szépen. További kétpercesek - Iván László képviselő úr!
ELNÖK: Köszönöm szépen. Két perc, Bárándy Gergely képviselő úr!
ELNÖK: Köszönöm szépen. További kétpercesek következnek. Elsőként Gyüre Csaba, jobbikos képviselő úr.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Kettő percre Iván László képviselő urat illeti a szó, Fidesz.
ELNÖK: Köszönöm szépen. A következő kétperces Staudt Gábor képviselő úr, Jobbik.
ELNÖK: Köszönöm. Gyüre Csaba kétpercese következik.
ELNÖK: Köszönöm szépen. Gaudi-Nagy Tamás képviselő úr kétpercese következik.