Lezsák Sándor

Ki kicsoda

Lezsák Sándor

elnök · Nemzeti Fórum

politikus, tanár, költő

Kispest,

Lezsák Sándor magyar politikus, költő, József Attila-díjas író és pedagógus, a rendszerváltás egyik meghatározó szereplője. A szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán szerzett diplomát, majd Lakiteleken tanított. 1987-ben lakiteleki házának kertjében rendezték meg a Magyar Demokrata Fórum megalakulásához vezető találkozót; később, 1996 és 1999 között az MDF elnöke volt. 1994 és 2026 között országgyűlési képviselőként, 2006-tól 2026-ig az Országgyűlés alelnökeként tevékenykedett, 2004-től a Nemzeti Fórumot vezeti. A Lakiteleki Népfőiskola egyik alapítója, a Népfőiskola Alapítvány kuratóriumának elnöke; a 2026-os országgyűlési választáson elveszítette egyéni mandátumát, listás helyéről pedig lemondott.

← Vissza a profilhoz

Felszólalások 31010

T/6320 A szövetkezetekről szóló 2006. évi X. törvény, az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény és a közfoglalkoztatásról és a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó, valamint egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CVI. törvény módosításáról

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Megkérdezem, hogy kíván-e még valaki felszólalni. (Nincs jelentkező.) Jelentkezőt nem látok, ezért a részletes vita e szakaszát és a vita egészét lezárom. Kérdezem Balog Zoltán államtitkár…

T/6320 A szövetkezetekről szóló 2006. évi X. törvény, az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény és a közfoglalkoztatásról és a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó, valamint egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CVI. törvény módosításáról

ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. A benyújtott módosító javaslatokról várhatóan a következő ülésünkön döntünk. Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a nemzetiségek napjáról szóló országgyűlési határozati javaslat általános…

H/6265 A Nemzetiségek Napjáról

ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a bizottsági álláspontok ismertetésére kerül sor, a napirendi ajánlás szerint 5 perces időkeretben. Elsőként megadom a szót Berényi László képviselő úrnak, az…

H/6265 A Nemzetiségek Napjáról

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Most megadom a szót Stágel Bence képviselő úrnak, a nemzeti összetartozás bizottsága előadójának. Öné a szó.

H/6265 A Nemzetiségek Napjáról

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Mielőtt az írásban előre jelentkezett képviselőknek adom meg a szót, két percre szót kér Varga László MSZP-s képviselő úr.

H/6265 A Nemzetiségek Napjáról

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. 15 perces időkeretben az előre bejelentett felszólalók közül elsőként megadom a szót Berényi László képviselő úrnak, Fidesz.

H/6265 A Nemzetiségek Napjáról

ELNÖK: Köszönöm, Berényi képviselő úr. A következő hozzászóló Szávay István képviselő úr, Jobbik.

H/6265 A Nemzetiségek Napjáról

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Megadom a szót Ferenczi Gábor jobbikos képviselő úrnak, 15 perces időkeretben.

H/6265 A Nemzetiségek Napjáról

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. A következő hozzászóló Zagyva György Gyula jobbikos képviselő úr. (Zagyva György Gyula jelzésére:) Előre be volt jelentkezve a képviselő úr is, ezek szerint akkor visszalépett a képviselő úr.…

H/6265 A Nemzetiségek Napjáról

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Megkérdezem, kíván-e még valaki hozzászólni. Jelentkezőt nem látok. Látom, készülődik Szászfalvi László államtitkár úr, aki válaszolni kíván a vitában elhangzottakra. Öné a szó, államtitkár…

H/6265 A Nemzetiségek Napjáról

ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Az általános vitát lezárom. Mivel az előterjesztéshez módosító javaslat érkezett, a részletes vitára bocsátásra és a részletes vitára a következő ülésünkön kerül…

Napirend utáni felszólalások

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Szintén napirend utáni felszólalásra jelentkezett Magyar Zoltán képviselő úr, "Mi lesz veled, vidék?" címmel. Megadom a szót ötperces időkeretben jobbikos képviselőtársamnak.

Ülésnap lezárása

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Megköszönöm munkájukat. Holnap reggel, illetve ma reggel 9 órakor folytatjuk az Országgyűlés ülését. Az ülésnapot bezárom, nyugodalmas jó éjszakát mindenkinek! (Az ülésnap…