Szombaton tartja ötödik kongresszusát a Mi Hazánk Mozgalom, ahol több száz küldött választja meg a párt elnökét és alelnökeit, közölte az MTI. 

A pártelnöki tisztségért a Mi Hazánkat a 2018-as alapítás óta irányító Toroczkai László indul,

Dúró Dóra pedig az elnökhelyettesi posztra pályázik, de ez utóbbiért Apáti István, Dócs Dávid, Novák Előd és Pakusza Zoltán alelnök is bejelentkezett.

Összesen mintegy tucatnyian pályáznak alelnökségre, köztük a Mi Hazánk számos szakmai kabinetvezetője és a párt korábbi köztársaságielnök-jelöltje, Tóth Máté energiajogász is, akit kedden választott a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának tagjává a parlament.

Amennyiben Tóth Máté alelnök lesz, döntenie kell,

melyiket tartja meg a két, egymással összeférhetetlenné vált tisztsége közül. A Mi Hazánk Mozgalom több politikusa is arról beszélt az MTI-nek, hogy felmerült az alelnöki tisztségek számának emelése, már csak a közlésük szerint megsokasodott feladatok miatt is. A tisztújítás eredményét várhatóan a délutáni órákban ismertetik a kongresszus résztvevőivel.