DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (FKGP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Én nagyon rövid szeretnék lenni, és illő tisztelettel szeretném felhívni az igen tisztelt ellenzéki képviselők figyelmét a következőkre: nagyon jó lenne, ha a következőkben a kormányprogramról esnék szó.

Fel kellene hívni a figyelmünket a következőre: befejeződött az országgyűlési képviselő-választás, ezért azok a programpontok és programok, amelyekről itt folyamatosan szó esik, és az azokra adott kritikák legfeljebb a mi oldalunkon, '98-ban lesznek hasznosíthatók. Kár ezt ma elmondani, mert attól tartok, hogy idő előtti.

A másik dolog, amire illő tisztelettel szintén szeretném felhívni az igen tisztelt ellenzéki képviselők figyelmét, az a szelektív memória, illetve a nagyon gyors felejtés. Nem kellene ilyen gyorsan elfelejteni, hogy még alig néhány héttel ezelőtt azokért az ügyekért, amiről itt most szó van, egészen mások voltak és mások a felelősök. Én azt gondolom tehát, amikor itt a főpolgármester úr intelmeit meghallgattuk, akkor ez nem elsősorban nekünk szólt. Ez elsősorban azoknak szólt, akik eddig gyakorolták ezt a fajta hatalmat. (Taps a jobb oldalon. - Közbeszólás ugyanonnan: Saját magának meg a belügyminiszternek szánta!) Meggyőződésem továbbá, hogy az sem szerencsés dolog, ha az önkormányzati képviselő-testületi ülések anyagát erősen összetévesztjük azzal, ami itt a parlament előtt most kormányprogramként szerepel. (Derültség, taps a jobb oldalon. - Közbeszólás ugyanonnan: Igaz!)

Én azért tisztelettel arra kérnék mindenkit, hogy gyakoroljanak nagyon kemény és határozott kritikát a kormányprogram fölött. Az, ami a Kisgazdapártnak, ami a Fidesznek, ami az MDF-nek a választási programja volt, majd ismét szóba jöhet az 1998-at követő választáson, de ez a választás lezárult. Ezt sajnos tudomásul kell venni azoknak is, akik itt nem olyan sikeresen szerepeltek.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a jobb oldalon.)

Forrás: parlament.hu