DR. ISÉPY TAMÁS, a mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottság elnöke: Tisztelt Országgyűlés! A beterjesztett határozati javaslat tartalmazza a magánvádas büntetőeljárás alapjául szolgáló tényállást, vagyis a feljelentő által sérelmezett nyilatkozatot.
Most a javaslat jogi indokolását - a várható hasonló jellegű ügyekre is kiterjedően - röviden azzal szeretném kiegészíteni, hogy az alkotmány 20. §-ának (2) bekezdése szerint az országgyűlési képviselők tevékenységüket a köz érdekében végzik. Ennek keretében kötelesek figyelemmel kísérni a közéleti jelenségeket és társadalmi eseményeket, és ezekről nemcsak jogosultak, hanem adott esetben kötelesek is véleményt nyilvánítani.
A képviselőket megillető mentelmi jog úgynevezett felelőtlenségi eleme valójában azt jelenti, hogy a feladataik zavartalan, befolyásmentes ellátásához fűződő állami érdek miatt működésükért egyáltalán nem vagy csak igen korlátozott mértékben lehet felelősségre vonni.
(17.50)
Az Alkotmánybíróság számtalan határozatában foglalkozott a véleménynyilvánítás szabadságával, s a következetes alkotmánybírósági gyakorlat szerint a szabad véleménynyilvánításhoz való jog a véleményt annak érték- és igazságtartalmára tekintet nélkül védi. A véleménynyilvánítás szabadságának külső korlátai vannak csak. Amíg egy ilyen alkotmányosan meghúzott külső korlátba nem ütközik, maga a véleménynyilvánítás lehetősége és ténye védett, annak tartalmára tekintet nélkül. Természetesen a becsületvédelem büntetőjogi eszközei a véleménynyilvánítási szabadságot az emberi méltósághoz való jog és a jó hírnévhez való jog alkotmányos értékeinek védelmében korlátozzák, de ezzel kapcsolatban ki kell térni arra, hogy a közélet egyes szereplői becsületének védelme kevésbé korlátozhatja a véleménynyilvánítási szabadságot, mint a magánszemélyek becsületének a védelme.
Az előadottak alapján a mentelmi bizottság egyhangú álláspontja szerint dr. Szájer József képviselő úr nyilatkozata nem lépte túl a véleménynyilvánítás szabadságának alkotmányos korlátait, és ezért javasolta a tisztelt Országgyűlésnek, hogy a képviselő úr mentelmi jogát ne függessze fel.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a jobb oldalon.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés