ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége a Házszabály 143. § (4) bekezdésére figyelemmel kezdeményezte azt, hogy az Országgyűlés utasítsa el az ügyrendi bizottság 3/1998-2002. számú állásfoglalását. A Házszabály rendelkezése értelmében a kérelem tárgyalását legkésőbb annak beérkezését követő 30 napon belül kell az Országgyűlés napirendjére tűzni. Miután a kezdeményezés nem irányult az e heti ülésen történő tárgyalásra, az állásfoglalásról az Országgyűlés következő ülésén határozunk.
Tisztelt Országgyűlés! Soron következik ma kezdődő ülésünk napirendjénekmegállapítása. Az Országgyűlés ülésének napirendjére, a tanácskozás időtartamára, a felszólalási időkeretekre és az előterjesztések együttes tárgyalására vonatkozó ajánlást kézhez kapták. A házbizottság csütörtöki ülésén nem alakult ki egyetértés a pénteki politikai vitanap időpontját illetően, ezért az ülés napirendjére elnöki jogkörömben terjesztem elő javaslatomat.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, egyetért-e a napirendi ajánlással. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)
Tisztelt Országgyűlés! Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a napirendi javaslatot elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának megkezdése. Az előterjesztést T/161. számon, a bizottságok ajánlásait pedig T/161/2-6. számokon kapták kézhez az Országgyűlés tagjai. (Az ülésteremből többen távoznak. - Zaj.)
Megadom a szót Katona Kálmán közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter úrnak, a napirendi pont előadójának. (Folyamatos zaj. - A képviselők egy része elhagyja az üléstermet.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés