BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Nem azért kértem szót, hogy válaszoljak Wiener György úrnak, hanem azért, hogy megmondjam, miért nem válaszolok. Azért nem válaszolok, mert jelenleg nincs napirenden a Házszabály módosítása, ezzel kapcsolatban van egy beterjesztés. Kizárólag azért vetettem fel a kérdést, mert ha ma vagy októberben a magyar parlament létrehoz egy olyan bizottságot, amely paritásos, és amelyet úgy kell létrehozni, hogy benne azonos számban vannak kormánypárti és ellenzéki pártok, akkor természetesen a Magyar Igazság és Élet Pártja az ellenzéki pártok között foglal helyet. Ehhez próbáltam talán némi politikai indokot mondani, de azt hiszem, hogy felesleges is. Azt hiszem, ezt kell fogadnunk, és a másik kérdésről pedig akkor kell vitáznunk, ha az valamilyen módon a Ház elé kerül.

Köszönöm szépen. (Taps a MIÉP soraiban.)

Forrás: parlament.hu