KELETI GYÖRGY (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Szeretném üdvözölni Kosztolányi képviselő úrnak ezen kijelentését, mely szerint ő egyetért azzal, hogy a bizottság ezt a munkát a maga módján folytassa.
(19.40)
Nem így kezdte a hozzászólását, persze, úgy látszik, időközben a többi képviselőtársam szavai meggyőzték erről. Szeretném figyelmeztetni egy csúsztatásra: Kövér László úr a vizsgálat befejeztével nem azért fogja átadni a nemzetbiztonsági bizottságnak azt a bizonyos jelentését, mert ő a bizottság munkáját ebben az ügyben segíteni kívánja, hanem mert a törvény előírja számára, hogy minden jelentést, amit a kormányhoz eljuttat, a bizottsághoz is el kell hogy küldje.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés