KOLTAI ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Májusban választott az ország. A polgárok hozzájárultak egy jobb Magyarország felépítéséhez. Valószínűleg tudták azt, hogy a jólét - a lelki, erkölcsi és anyagi jólét - megteremtésének alapvető feltétele, hogy képesek legyünk egyszer s mindenkorra leszámolni a szocializmus minden káros örökségével. A volt kormányzat a múltban a valódi szociális gondoskodás és esélyteremtés helyett populista intézkedésekkel próbálta magához édesgetni a szegény rétegeket, többek között a nyugdíjasokat is, miközben a felső társadalmi csoportok degeszre tömték zsebeiket a középrétegekből kisajtolt adóforintokkal.
Mi a helyzet a nyugdíjakkal? '90-94 között a nyugdíjak vásárlóértéke romlott, mivel a szocialista rendszer összeomlását követően az életszínvonal-esés elől a nyugdíjasok sem menekülhettek. Mégis minden társadalmi és gazdasági gond ellenére a már nyugdíjban lévők járandóságai automatikusan követték a nettó keresetek növekedését. Az előző, Horn-kormányzat őszintétlenségét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy az ebben az időben megfogalmazott MSZP-SZDSZ-kritikákkal szemben - mármint keveslik a nyugdíjak növelését -, alig néhány hónappal a kormányuk beiktatása után az akkori pénzügyminiszter már javasolta a kereseteket automatikusan követő nyugdíjemelés mint tarthatatlan vívmány megszüntetését. Ezután a felgyorsult infláció következtében '97-ig másfélszer annyit vesztettek a nyugdíjak a vásárlóértékükből, mint '90-94 között.
Az elmúlt négy évben az infláció és a gyógyszerárak rohamos emelkedése főleg a beteg és idős embereket sújtotta leginkább. Ezen a helyzeten még az sem változtatott túl sokat, hogy megengedték nekik a kedvezményes repülést a Malév járatain; igaz, a nyugdíjak is velük repültek, csak lefelé. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Tisztelt Képviselőtársaim! Évek óta tudják a szakemberek, hogy a befizetett járulékok nem fedezték és nem fedezik az ellátásokat, ezért a nyugdíjrendszer megreformálásra szorult. Nézzük csak meg, mi történt! Az előző kormányzat nyugdíjreformja egyáltalán nem a kiszámítható, hanem a bizonytalan jövőt jelentette és sajnos jelenti a mai és holnapi nyugdíjasok számára azért, mert megalapozatlan pilléreken nyugszik. De nem csak ezt az ügyesen elhelyezett aknát hagyta ránk az előző kormányzat. Gondoljunk csak a tb pénzügyi alapjainak az előző kormányzati ciklus alatti felelőtlen kezelésére. A polgári koalíció kormányának napról napra szembe kell néznie azzal a felháborító ténnyel, hogy az előző kormányzat több száz milliárdos hiányt hagyott hátra.
Tisztelt Ház! A polgári koalíció kormányát nem a populista intézkedések és nem a rövid távú érdekek mozgatják. Mi a társadalmat és a családot komplex egészként kezeljük, hiszen a családon belül együvé tartoznak a gyermekek, a szülők és a nagyszülők is. Mi visszaadjuk azt a méltóságot a családoknak, amit az elmúlt négy év elvett tőlük. Mi betartjuk és be fogjuk tartani a választási ígéreteinket. A kormány beiktatása óta eltelt rövid időszak alatt minőségileg már több családsegítő intézkedés történt, mint az előző kormányzati ciklus alatt. Azt ígértük, hogy a nyugdíjasok egy kiszámíthatóbb, biztonságosabb országban élhetnek. Azt ígértük, hogy a nyugdíjuk reálértékben meghaladja az inflációt. Mi betartjuk az ígéretünket. Mindannyian azt szeretnénk, hogy szüleink, nagyszüleink végre tisztességesen élhessenek ebben az országban. Mi ezen dolgozunk.
A végére egy érdekes adalék: a legújabb felmérések szerint az MSZP népszerűsége a 100 ezer forint nettó kereset felettieknél a legmagasabb, amibe úgy tudom, a nyugdíjasok nem tartoznak bele. Kérdésem csak az, hogy az MSZP köreiben a nyugdíjasok örvendenek-e ilyen népszerűségnek az elmúlt négy év történései alapján.
Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés