VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Szeretnék néhány gondolatot elmondani a Sándor képviselő úr által felvetettekre.

Az első talán az, ami ide kívánkozik, hogy sokadszorra éljük át azt a helyzetet, mintha néhány képviselő számára 1998-ban kezdődne az időszámítás. (Bauer Tamás: Másoknak meg '94-ben.) Mintha nem történt volna az elmúlt négy évben akár nyugdíj-, akár bérkérdésben is számos olyan döntés, amellyel a mai kormánynak mint adottsággal kell számolnia.

Szeretném arra emlékeztetni Sándor urat, de azt hiszem, nem is kell, hogy pont az ön szakszervezete, az MSZOSZ volt az, amely az MSZP-vel egy megállapodást kötött, amely - gondolták önök akkor - a parlamenten keresztül olyan érdekérvényesítést hajt majd végre, amely akár a bérből és fizetésből élőknek - akikre ön hivatkozik most is -, akár a nyugdíjasoknak is az érdekeit tudja érvényesíteni.

Szeretném emlékeztetni arra, tisztelt képviselő úr, hogy az elmúlt négy esztendőben nemcsak a reálbérek csökkentek, hanem a nyugdíjak is - 13,2 százalékkal 1994 és 1998 között. Mit mondott ön akkor vajon az önnel szövetségben lévő Magyar Szocialista Párt képviselőinek? Mit mondott ön akkor a miniszterelnök úrnak, Horn Gyulának? Ezekre a kérdésekre, azt hiszem, nem kaptunk választ.

Több olyan állítása van, amely, azt hiszem, nem felel meg a valóságnak.

(13.20)

Itt van a kezemben az Érdekegyeztető Tanács 1997. április 29-i ülésének jegyzőkönyve és döntése. Ebben fehéren feketén szerepel az, hogy az 1999. évben a nyugdíjak emelése a tárgyévi tervezett inflációt - azaz most éppen 11 százalékot - az aktív keresők 1998. évi reálbérének növekedésével haladhatja meg, ami körülbelül 3-3,5 százalék lesz. Pontosan azt a nyugdíjemelést adjuk meg a kormányprogram alapján, amelyet önök 1997-ben az Érdekegyeztető Tanácsban megkötöttek.

Az adó kérdése: ön azt mondja, és ez ma nem először hangzik el a Házban, hogy az alacsony jövedelműeknek nem lesz lehetőségük arra, hogy az adókedvezményt érvényesítsék. Nem tudom, miről beszél, tisztelt képviselő úr (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.), mert Magyarországon minden olyan személynek...

Forrás: parlament.hu