DR. KIS ZOLTÁN (SZDSZ): Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! A mai vitanap talán egyik legfontosabb - de itt a vitában eddig nem hangsúlyozott -, lényeges eleme a közteherviselés. Hiszen ez az, ami meghatározza, miből (Közbeszólás az MDF padsoraiból: Áll az óra!) - igen, köszönöm szépen a figyelmeztetést; tehát akkor 15 másodpercet szíveskedjenek hozzáírni. Tehát miből tudjuk a társadalmat arra ösztönözni, hogy fizessen, szolidaritást vállaljon és mégis egyben tudjon tartani bizonyos gazdasági folyamatokat?

Örömmel vesszük a kormánytól, hogy a következő évben bizonyos tehercsökkentéseket jelent be, nevezetesen a társadalombiztosításnál és az adónál is. Ehhez viszont nem egyértelmű, hogy milyen jellegű befizetések társulnak. Nem mindegy, hogy a társadalombiztosítási járulék csökkentésénél adójellegű és - új szemléletet bevezetve - szolidaritási alapelemeket hangsúlyoz csak. Mert akkor fizet valaki, ha azt is látja, hogy mit kap érte cserébe.

Szélesíthetjük a befizetői kört. Nagyon helyes! Hiszen ez az ország lassan már a minimálbérből élők országává válik abban a szektorban, ahol az általunk nagyra becsült vállalkozói kört keressük. A bérből és fizetésből élőknél, a közalkalmazottaknál, a köztisztviselőknél egyértelmű az ábra: a befizetések mindig megtörténtek.

Szeretnénk, ha többet fizetnének be. Azt mondjuk, hogy ennek két lehetősége van. Egyrészt csökkentjük a befizetési díjakat, akkor majd szélesedni fog az a kör, amely fizet, és lám-lám, ezt a társasági adó is már bizonyította. Természetesen a szigort is hozzá kell rendelnünk, ami azt jelenti, hogy aki ennek ellenére nem tesz eleget kötelezettségének, másfajta szankciókra számíthat, mint eddig. Ez a dolog egyik oldala. A másik azonban: mikor fog a fizetési morál javulni? Akkor-e, ha én csupán csökkentek, és mellérendelek egy szigort, vagy szükséges még egy másik szemlélet is, másik alapelem is: mire költjük a pénzt, mit kapok ezért a pénzért?

A társadalombiztosítási járulék csökkentésénél megjelentetve az adójelleget, azt látjuk, hogy a szolgáltatásokban semmiféle többletkínálat, többletigény nem jelentkezik. Ez nem fog arra ösztönözni, hogy eleget tegyünk egy olyan befizetési kötelezettségünknek, amelyet eddig elfelejtettünk teljesíteni. Nemhogy 40 százalékot nem fizettek egyesek, hanem nullát fizettek. Most miért fizetnének majd 35-öt? - mert most csökken öttel vagy nyolccal. Nem fognak nagyon lelkesedni érte, ha azt látják, hogy a szolgáltatásokban ez semmiféle differenciát nem jelent.

Önök a szerdai vitanapon elég komolyan emlegették, hogy lám-lám, egymillió ember átment a magánnyugdíj-biztosító pénztárakhoz, s ez mekkora kiesést jelent a központi biztosítási alapból, így a nyugdíjemelések már nem tarthatóak a korábbi törvényi megfogalmazások szerint.

Kérem szépen, miért mentek át? Azért mentek át, mert szeretnének a pénzükért valamiféle garanciát kapni; ha öregek lesznek, munkaképtelenné válnak, akkor nem a televízió előtt kell nézniük, hogyan vitatkoznak róluk mint egy segélyezetti körről. Ez nem segély, ez egy megtermelt és a korábbi befizetések alapján járó szolgáltatás! (Taps az SZDSZ padsoraiban.)

Tehát szét kell választani, mi az, hogy szolidaritás, és mi az, hogy szolgáltatás. Ha mi azt mondjuk, hogy egészségbiztosítási hozzájárulást követelünk - most egy picikét, ezer-valahányszáz forinttal emeljük, még nem tudjuk pontosan, mennyivel, mert különböző anyagokat láttunk, reméljük, mielőbb megismerhetjük -, akkor ezt adó módjára mindenki köteles befizetni. Köteles az is - szektortól függetlenül -, aki valamiféle politikai védettséget élvezett eddig. Miről beszélek? Az elmúlt év februárjában - emlékeznek rá - volt egy hasonló jellegű tiltakozóakció, mint ami most is kibontakozik - most nem a tartalmát tekintve nyilvánvalóan, csak a megjelenési formáját -, az utakon gépek jelennek meg.

Az egyik legfelháborítóbb követelés - ami a kormány részéről irányukban megjelent - az volt, hogy egészségbiztosítási hozzájárulást kell fizetni azoknak, akik főállásban mezőgazdasági termeléssel foglalkoznak és az egy főre jutó jövedelmük eléri a mindenkori minimumnyugdíjat. Hát kérem, ez borzasztó teher, ezt nem lehet vállalni! Viszont a szolgáltatás, az jár természetesen, az orvosi ellátásban, a gyógyszer- és a kórházi ellátásban is. Pontosan akkora szolgáltatás, mint annak, aki korábban akár bérből élőként befizetéseit kényszer alapján teljesítette, vagy akár voltak olyan normális - és szerintem most is többségükben ők vannak - gondolkodású vállalkozók, akik tisztességgel bevallják a jövedelmüket, és azután fizetik a közterheket.

Tehát nagyon fontos, hogy egy és szétválaszthatatlan rendszerben két szempont érvényesüljön: mi az, amit adóként fizetek be és szolidaritási alapon, és mi az, ami biztosítási alapon engem megillet, és ami után bizonyos többletszolgáltatásra tarthatok igényt.

A másik dolog, hogy mire költjük az adókat. Ha valaki azt látja, hogy az adó felosztásánál változatlanul lobbyrendszer érvényesül, akkor bizony nem örül ennek. Nem örül, ha kijáró képviselőknek kell szaladgálniuk különböző körzetekben, hogy most lesz-e út, nem lesz út, lesz-e közvilágítás, nem lesz közvilágítás, illetve milyen oktatási intézmények milyen felszereltséggel tudnak majd működni.

Ha ezt nem tesszük láthatóvá, nem működtetjük úgy, ahogy azt kellene, akkor bizony várhatjuk majd a befizetések önkéntes jellegének teljesítését, kiváltképp akkor, ha az előbbi vitában hangoztatottak szerint el fog indulni egy lakásépítési program, amihez nagyon sok sóderre és kőre lesz szükség. Nem mindegy, hogy kinek a bányájából fogja ezt megrendelni a tisztelt költségvetés erre feljogosított személyzete. (Zaj.) Én nem tudom, de nem mindegy!

Mint ahogy az sem mindegy, ha egy szociális akciót indítunk el - ami egy helyes és jó dolog az iskolatej bevezetése vonatkozásában -, azt mely vállalat, mely vállalkozás milyen tender alapján nyeri el. Kérem, ez is az adófizetői morált szimbolizálja. Egyesek mondhatják, hogy: na ugye, a korábbi kormánynál is voltak ilyenek! Kérem, nem a hagyományőrző klubban ülünk, itt kormányváltás volt. Remélem, az új kormány csak olyan hagyományokat visz tovább, amelyek mindenki számára talán a pozitív megítéltetést segítik elő.

Még egy dolog: tegnap a mezőgazdasági bizottság - miniszter úr beszámolójában - tárgyalt az 1999-es agrártámogatási rendszerekről. Örömmel vettük, hogy pozitív diszkriminációra kerül sor a mezőgazdasági kistermelők vonatkozásában úgy, hogy ennek módosító indítványaira a miniszter úr ígéretet tett; nevezetesen: egy sajátos érdekegyeztetés bevezetésével, amelyben nemcsak a törvényhozók, hanem valamennyi, az ágazatban érintett képviseleti szerv kifejtheti véleményét, és szakmai tanácsokat adhat úgy, hogy azok be is kerüljenek a törvénybe. Tehát ne egymás kárára, ne egymással szemben, hanem egymásért működjön ez az ágazati irányítás! Ennek én örülök, és azt hiszem, ha komolyan gondoljuk, akkor nekünk ez eredményeket is fog hozni.

Ennek a költségvetésnek, amely előttünk áll, nem közömbös, hogy milyen agrár- és vidékfejlesztési fejezetei lesznek, és az sem közömbös, hogy ezeket a pénzeket hogyan fogjuk majd elkölteni, mert nyilván befizetői körből ered.

Nagyon örültem annak, amikor tegnap miniszter úr bejelentette, hogy támogatást az kap, aki egy kemény regisztrációval igazolja magát; sokkal keményebbel, mint a mostani, úgynevezett őstermelői igazolványban feltüntetett tingli-tangli bemondások, és az úgynevezett 250 ezer forintos kör, amely soha nem fog hitelhez jutni, soha nem lesz a számok tükrében hatékony és jól működő gazdaság, de mégis elvárja az állami támogatást.

Miniszter úr azt mondta: no kérem, ennek vége! Itt most beszámolunk, mennyi a földünk, mennyi az állatállományunk és milyen minőségű termékre kivel szerződtünk le. Nagyon jó, kérem, nagyon jó! Örülök neki, hogy másfél év késéssel ugyan, de elindult ez a dolog. S annak is örülök, hogy ezt most ilyen oldalról nem követi traktoros demonstráció, amihez nem szívesen adnám a nevemet, és nem asszisztálnék mellette, mert egyrészt az érdekegyeztetésnek nem az utakon kell megtörténnie, hanem azokon a fórumokon, amire törvényi kötelezettség is van mind a kormány, mind az érdekképviseletek részéről. Másrészt pedig nem kényszerhelyzetekben kell ezt az érdekegyeztetést lefolytatni vagy sürgősségi alapon, hanem rendszeres, normál beszélgetésekre van szükség. Mert úgy gondolom, senki nem ellensége sem saját magának, sem annak az országnak, ahol él. Magyar ember ritkán érti meg magyar emberrel a szót. Azt hiszem, nekünk most már el kell jutni erre a szintre is.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps mindkét oldalon.)

Forrás: parlament.hu