DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (MDF): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Elképesztő irányba kezd menni ez a vita. (Koltai Ildikó: Így van!) Nem választási nagygyűlésen vagyunk, hölgyeim és uraim! (Taps a kormánypártok soraiból. - Közbeszólások az SZDSZ soraiból.) Szeretném mindkét oldal figyelmét erre felhívni.
Ne beszéljünk most itt azokról a kérdésekről feleslegesen, hogy mire kíváncsi a választópolgár. A választópolgár a bizalmat, a döntést az Országgyűlésben látja (Közbeszólások az MSZP soraiból.), és a választópolgár természetesen nyugalomra vágyik. De nem kívánok abba a hibába esni, mint egyesek, hogy a választópolgárt kezdem el közénk citálni. Itt felelős döntésre van szükség!
Ha már szót kértem, még egy dolgot szeretnék elmondani. Amikor Kovács képviselő úr a beszédére visszaemlékezett, elfelejtette befejezni a visszaemlékezést. Ön azt mondta, hogy a nemzet és az ország érdekeinek megfelelően fognak dönteni. Nem tudjuk, hogy mi lesz ez a döntés. (Közbeszólás az FKGP soraiból: Így van!) Azt hiszem, erre utalt Orbán Viktor úr.
A világos beszéd nagyon fontos. Lehet, hogy önök még nem tudják, hogyan fognak dönteni, és kétségkívül ezután fogják eldönteni. Kérem, hogy minél előbb döntsenek!
Azt hiszem, hogy itt nem fejezte be... (Szalay Gábor: Ti tudjátok, Laci?) Engedjék meg, hogy végigmondjam, mert egy kicsit méltatlan ehhez a dologhoz, hogy belekiabálnak. Tehát azt gondolom, tisztelt Kovács képviselő úr, hogy az egyértelmű beszéd még az önök részéről hátravan. Nagyon várom, hogy ez megtörténjen. Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés